Norvég falu magyar szemmel

0

Mihez kezd egy magyar határátkelő és családja egy alig ezer fős, de hatalmas területen fekvő norvég faluban? Hát ez egy felettébb jó kérdés, nekem is ez jutott eszembe, amikor Tamás történetének olvasásába fogtam. Aztán menet közben kiderült, hogy az élet messze nem unalmas, sőt… Ráadásul rengeteg képet is küldött, szóval lesz mit nézegetni. (Egyébként Tamás nem most írt először, több mint három éve mesélte el történetük elejét, itt lehet elolvasni.)

„Nem tudom, mit mutat a határátkelős statisztika, de a szerzők, ahogy látom, inkább városban élnek. Valahogy ez az én tapasztalatom. Most akkor picit erősítem a falusi vonalat.

Milyen egy, ha nem is eldugott, de azért eléggé elbújt (bár főútvonal menti) faluban élni. Lezárhatnám annyival a posztot, hogy nyugis, nagyon nyugis, de azért van itt több minden.

Ráadásul mi tudjuk bonyolítani a saját életünket, nem kell félteni minket. Most pont az jár a fejemben, ha minden lényeges dologra ki akarok térni, vagy legalább is megemlíteni, akkor ez egy nagyon hosszú olvasnivaló lesz.

A másik dolog, amit előre szeretnék tisztázni, hogy én szeretek falun élni, szeretek benne lenni a természetben, titkon egy tanyára húz a szívem. Viszont pont ezért a legjobb nagyon gazdagnak lenni, mert akkor marad a tanya, de bármikor irány a világ bármely pontja egy jó koncertért, egy jó jégkorong meccsért vagy ezer más egyébért.

Azért írtam ezt le, mert lehet én elfogult vagyok, és sokkal jobban elviselem az „eseménytelenséget”, mint egy átlagember. De talán nem is lehet egyértelműn egyenlőséget tenni a falu=nyugalom közé, mert odahaza is falun laktunk az utolsó években, és minden volt, csak nyugalom nem (átvitt értelemben).

Mit lehet itt csinálni?

Tehát a falu, ahol tulajdonképpen az egész kommune él, nincs 1000 fős egy harmadnyi Fejér megye területen. Mit lehet itt csinálni? Nézni a hegyeket, túrázni, síelni, pecázni, élvezni az ezernyi kanyart egy autó volánja mögött a fjord mentén, (akinek van) motoros szánozni, hajókázni, kajakozni, leginkább „csinálni” valamit a természettel közösen.

Aztán meg ázni, fázni (az nem vészes itt nálunk egyébként), sok pénzt (mihez képest persze) keresni és elkölteni nagyon könnyen. Mi egyébként nem tudunk spórolni (nem is akarunk, minek), sohasem tudtunk.

De még így is sokkal biztosabb a megélhetés, mint odahaza volt. Pedig ha azt nézzük, nincs is fix állásom (mondjuk engem ez sem zavar, itt nem – na jó, azért picit igen, majd elmesélem), bár ettől eltekintve az első nyolc hónap eltelte után lényegében folyamatosan van mit csinálnom. Egyetlen hátrány, hogy nagyjából a nem létező norvég minimálbérért.

Akkor talán folytassuk velem. Azért egy faluba érkezve nem oly egyszerű munkát kapni. Főleg bevándorlóként (migráns?), gyenge angol és akkor még gyenge (mondjuk, most sem kellene tolmács munkát vállalnom) norvég tudással.

Sorrendben, dolgoztam/ok mint festő, óvodai asszisztens (tulajdonképpen óvóbácsi – hosszú raszta hajjal, csak úgy szólok) és autószerelő (ami elvileg a szakmám otthonról). Tulajdonképpen lavíroztam az éppen adott munkák között. Egy nap festés, másnap óvoda például. De olyan szerencsésen tudtam mindezt, hogy minden nap volt munkám.

Most a fő dolog az autószerelősdi, de év elején kevés a munka, ezért volt két hét benti festő munkám. Igazából én szeretem, hogy nem ugyanazt csinálom folyamatosan.

Persze így van benne bizonytalanság is, mert nem állandó munkák ezek. Ha nem dolgozom nincs pénz, ha beteg vagyok (miért lennék?) nincs pénz, csak amiért megdolgozom (a fene vigye el). Nem fekete munkák, ugyanúgy adózom, nyugdíjba beleszámít, stb.

Annyi hátránya van még ennek az ide-oda „ugrálásnak”, hogy ha bevállaltam valamit, illett megcsinálni bizonyos időn belül (bár a norvég nem türelmetlen – inkább engem zavart), olykor-olykor nem normális tempót diktáltam pont ezért. Nem norvég tempóban dolgoztam, ami az órabérnek nem tett jót.

Gyerekek vagy autószerelés

Tudni kell, hogy én rendszerint mindig rosszul döntök, ehhez nagyon jó érzékem van. Én sajnos nem mondhatom el magamról, ha újra kezdhetném, akkor mindent ugyanígy csinálnék. Ez van.

Pont, mikor felmerült az autószerelő állás, szóltak az oviból, ahol addig dolgoztam (erről, és általában az oktatási rendszerről, amiben a gyermekünk speciális igényei miatt volt bőven részünk, egy következő posztban írok, mert ez itt most túl sok lenne), szóval szóltak, hogy lenne egy lehetőség.

Ingyen suli (délután, hétvégén), valamiféle iskolai/óvodai asszisztens, és mivel látják, hogy hogyan dolgozom, a gyerekek szeretnek, rám is gondoltak.

Nagy fejtörés volt, mert akkor már mint kommune alkalmazott lettem volna, biztos (de szinte biztos, hogy nem 100%-os állás, ami itt nem is népszerű, sokan elvannak 40-50%-kal, főleg nők) állással, könnyebb, betegszabival, stb.

Hosszú távon biztosan ez lenne a nyerő, de én természetesen nem ezt választottam. Hanem az autószerelést, mert bármennyire is élveztem a gyerekek között lenni, azért nem egyszerű ez, de lehet azért is, mert sokkal nagyobb koncentrációt követelt tőlem a nyelv miatt.

Elég sok festő és egyéb munkát kaptam az egyik helyi panziótól (nagyon rendes gazdákat ismertem meg bennük, viszonzásul megleptem őket néhány paprikafüzérrel odahazáról – őrölt paprikát is hoztunk), ami annyiban érdekes, hogy ki nem találnátok mit ettem a norvég panzióban bolgár szakácsnő közreműködésével? Gulyást.

Nem is volt rossz, bár nem volt egy klasszikus gulyás. Néha az út menti fogadókban belefutni gulyásba, vagyis gulyás szerűségbe, gondolom a szakács járt már mifelénk.

Az autószerelősdi meg egy autóbolondnak a mennyország itt. A sok-sok veterán és amerikai vas miatt. Nem mindig ezek az új, puhány, jellegtelen gépek. Természetesen mi is egy V8-ast gyűrünk, ja és most már ellentételezésként „felvillanyozódtunk”.

Autós szabadságok

Asszony részről nincs változás, a helyi idősek otthonában dolgozik, és jól megfizetik, valamint fast (végleges/állandó) állása van, innen mehetne nyugdíjba. Tulajdonképpen ezért nem is kell izgulnom, hogy mi van velem, mert az ő fizuja elég a megélhetésre (persze akkor alapjáraton).

Ő nyáron kötelező négy hét szabadságot kap, én meg mivel nem vagyok állandó állásban sehol sem, nem okoz problémát. Nyáron így már lehet tervezni, főleg hogy mi az autós nyaralás hívei vagyunk, és azért innen eleve kell idő eljutni bárhová is.

Az eddigi nyaralások a magyarországi látogatások voltak (az meg nem pihenés, mert mindenkire időt szakítani…), egészen pontosan kétszer. 6000 illetve 8000 km az úton, plusz még kompolások is. Idén pedig Franciaországban jártunk (5000 km). Erről is lehetne még írni nem keveset.

Az biztos, hogy a jelenlegi életterünkhöz képest ezek a kirándulások ingerszegények, persze ha csak a természeti adottságokat nézzük. Franciaországra azért ez nem teljesen igaz.

Őzek látogatóban

Ha már itt tartunk, a falun belül már a negyedik helyen lakunk. Sorrendben 30, 70, 100 és 160 négyzetméter nagyságú házakban. A falun élés egyik előnye a lakhatási költség.

A jelölt képen a piros nyíl a házunk, a sárga nyíl az én munkahelyem, a kék pedig az asszony munkahelye. Nagy távolságok, igaz?

 

Mi most 8000 kr-ért béreljük a házat (160nm + garázs), ennyiért egy nagyvárosban maximum egy kisebb lakást lehetne bérelni, a fizetés meg nem annyival kevesebb (ha kevesebb). Most már elférünk így hárman.

Nem tudom hogyan, de valahogy annyi holmink lett, kényelmesen tényleg most férünk csak el. Ami furcsa, hogy Európában azt hallani, nem ragaszkodnak a saját tulajdonhoz annyira.

Mondjuk ez egy falu, lehet más az elképzelés, de itt a norvégok is úgy vannak, mint a nagy magyar átlag. Saját kell, nem fizetek másnak, kidobott pénz. Mi viszont, mivel közel sem biztos, hogy helyben maradunk, nem veszünk még házat.

És nincs is eladó. Ha pedig van, az nem kellene. Nekik bizonyos dolgok nem fontosak, nekünk viszont, ha már házat veszünk, kell egy kis privát tér is. Nem egymás nyakán.

Amit most bérlünk az az utolsó ház az utcában, mögöttünk már az erdő (jönnek is az őzek néha látogatóba). Nem engedünk az elveinkből, akkor inkább „kidobjuk” a pénzt (talán ezért sincs soha?).

Asszony elvan a munkahelyén, részemről pedig nagyon jó műhelyt találtam. Rendesek velem, de ezt az összes eddigi helyről elmondhatom. Az ember azt gondolná, nyugaton csak cserélnek mindent, aztán kész. Hát nem. Mi karosszériát is javítunk, van mellettünk festő műhely is. Tehát lényegében mindent csinálunk. Olykor pedig olyan autókhoz van szerencsém…

Milyenek a norvégok?

Érdekesek. Nekünk kissé furák, alapjában viszont nekem meg ez a tökéletes. Nem látni azt a haj, de nagyon összejárkálást, látszólag sokkal nagyobb távolságot tartanak.

Nekünk Barnabás mellett igazából amúgy sincs időnk, mert mivel otthon van (ennek okáról is majd a következő posztban, ha nem baj), úgy oldjuk meg, hogy asszony csak éjszakázik (6 hét alatt 16 napot, ez a 80%), és ha hazajött nem alszik, hanem a gyerekkel van, én meg megyek a munkába. Ha hazajöttem, ő le tud feküdni aludni. Ugye, nem ideális? Valahogy visszakeveredtünk a magyar valósághoz, mármint az élet egyszerűségét nézve. Az egyetlen, igaz nem kis különbség a létbiztonság.

Norvégok… Persze ezek nem kész tények, amiket írok (már mentegetem magam, igaz?), de az biztos, hogy sokkal lazábban veszik az életet, a felelősséget.

Nem tudom, hogyan áll Norvégia, de itt rengeteg a gyerek. Tényleg ilyen egyszerű egyébként, jó körülményeket kell biztosítani és jönnek a gyerekek szépen sorban. Simán elválnak amúgy, nem probléma ez. Négy gyerek négy különböző apától? Nagy ügy…

Gyerekeknek egy Kánaán. Mindent van lehetőségük kipróbálni. Eleve nincs akadálya szülői (anyagi) részről, és van rá lehetőség.

Itt a faluban van egy elég jó zenestúdió, működik zeneokatás is (kollégám Bulgáriából tanítja a gitárt és a dobot), síelés, úszás és főleg a foci (rájuk fér, ha már mi is elvertük őket – ez muszáj volt).

Minden gyerek focizik, azt kell, hogy mondjam. Lányok is. Tényleg, ami érdekes, tavalytól kötelező a csajoknak is a katonaság, nem tudom, hogy megy egyébként. De egyenlőség van…

Élhetőnek megtartani a falvakat

Ami most terítéken van itt, Norvégiában a költséghatékonyság. A kis kommunákat össze akarják vonni, faragni a kiadásokon. Elsősorban a nyugdíjaskorúak leépítésével, azt hiszem.

Nem csodálom egyébként. Mármint a kiadás ésszerűsítését. Rengetegen dolgoznak a kommunában (beleértve mindent, iskola, óvoda, idősek otthona, útkezelés, karbantartás, minden), pedig ugye 1000 fős faluról beszélünk.

Nem kevés pénzbe kerül ez a norvég államnak. Fenntartani a falukat, hogy ne néptelenedjenek el. Persze így van ez jól, belefér, megtehetik. Az is igaz viszont, hogy a norvég korona 25-30%-ot veszített az értékéből, mióta mi kint vagyunk. Persze hogy az olaj. Viszont az exportnak jót tett (lazac stb.).

A fjordoknál rengeteg a kompjárat. Van buszjárat, ha nem is sűrű. Maszek vállalkozók biztosítják az utak járhatóságát télen. Ez mind úgy működik, hogy szerződést kötnek a kommunával, x évig ennyi millió koronáért tudom csinálni.

Ilyenkor fordulnak elő azok a dolgok, hogy például a buszok szerintem maximum 10%-os kihasználtsággal (lehet nagyon felfelé kerekítettem) üzemelnek.

A hozzánk legközelebbi komp (nekünk már van hidunk) ilyenkor télen nagyon gyakran tök üresen megy. Ez is rengeteg pénz az államnak, viszont kell, hogy a falvak élhetőek maradjanak.

Itt is megfigyelhető a smucig ember. Hallottam pár érdekes sztorit, mióta a műhelyben dolgozom. Vannak végletek rendesen.

A falukban rengetegen élnek gazdálkodásból. Elsősorban bárány, de itt a hardangerfjorban rengeteg az „almás” és a „szilvás”. Viszont nincs „mákos”. Kérem szépen, nincs mák, nincs normális túró.

Alig tudok élni egy jó mákosguba nélkül, hiszen az egy alapélelmiszer. A tejet több ezer gazdálkodásból gyűjtik Norvégia szerte. Nem úgy megy itt, hogy van pár nagyvállalkozó, a többieknek meg kuss.

Helyi furcsaságok

Itt még annyit megjegyeznék, hogy a „maszek” világban itt is más törvények uralkodnak. Nincs azért akkora lazaság, mint állami/kommune alkalmazottként (ezért is kellene hosszabb távon az oviban dolgozni), több helyről hallani, hogy sokan inkább külföldit vesznek fel.

Viszont itt is van olyan, ami szúrja a szemem, és bérlehajtó tényező tud lenni. Például egy lengyel ács vállalkozó, ha épít házat, lengyel melóst alkalmaz. De csak amíg szükség van rá, fél év mondjuk. Aztán hazaküldi.

Bejelentve sem hiszem, hogy itt van. Aztán alá tud menni a norvég építő árai alá és így tovább. Én ezt nem engedném. Ha már úgysem EU-tagok, és vámot kell fizetni mindenért.

Ami érdekes és egyben kissé hihetetlen is, az az egenmelding ténye (pont most hallottam, hogy minden negyedik egenmelding drog vagy alkohol miatt van). Mi is ez? Norvégia kényeztetése.

Mert nagyjából 20 napot egy évben, mindenki saját magának igazolhat. Nem kell orvosi igazolás. Ha van gyerek, akkor még több napot. Ki gondolja úgy, hogy ezt valamiért ki is használják? Pedig alapjában nem lenne ez rossz, csak átestek a ló másik oldalára, erős a gyanúm, hogy visszaélnek vele. Most még talán nincs akkora baj ebből.

Az ingyen pénz

A másik ilyen dolog, a helyettesítések fizetése. Persze ez bizonyosan csak az állami munkáltatóknál lehet, de tessék kapaszkodni. Ha valakit helyettesíteni kell, és a helyettesítő mondjuk szintén beteg lesz, és őt is helyettesíteni kell, akkor is megkapja a plusz pénzét arra a napra. Amit le sem dolgozott, és nem is az ő napja. Na, a legjobb fizu az ingyen fizu, gyakorlatilag ez ajándék ilyenkor.

Nők, csajok. Csinálnak mindent. Elég szép számmal van kamion- és buszsofőr például, de minden területen ott vannak. Szerintem „direkt” csinálják.

Mi az asszonnyal kicsit másképp látjuk egyébként. Ő jóval kritikusabb, azt hiszem, kevésbé tudja levetkőzni a „hozott” dolgokat. Én sokkal jobban azonosulok az itteni felfogással.

Példaként hozhatnám a sulit. Szerinte túl laza, szerintem meg jó így, ahogy van. Az meg, hogy sokaknak nincs iskolájuk/szakmájuk, az nem feltétlen a laza rendszer hibája. A jólét, és a nem eléggé differenciált keresetek hibája. De akár indulhatunk ki abból is, hogy minden szakmára szükség van, és legalább mindenki meg tud élni egy nagyjából normális szinten, ha dolgozik valamit.

Csak semmi kapkodás

Egy falun élni, és így nagyjából ismerni mindenkit elég széles képet ad arról, hogyan él egy átlag norvég. Mit mondjak. Pofát leszakítóan irigylem őket abban, hogy lényegében nincs semmi problémájuk.

Még a nyaralás sem probléma, mert fél Norvégia a Kanári-szigetekre megy telelni, nem gondolkodnak a vajon hova kellene dolgon. Ezt mondjuk iróniának értettem, nem tudom, hogyan nem unják még?

Itt mifelénk nem is kapkodnak. Majd lesz valahogy. Példaként felhozva, ha szerelünk egy autót, és hibás alkatrész érkezik, csúszik a dolog, senki nem veri az asztalt.

Ha valami nem fér bele az időbe, meg sem próbálja a főnök beszorítani, 8-16-ig vagyunk, ami belefér, belefér, ami nem, az nem. Maximum kapnak kölcsön autót, ha nagyon kell. Néhány kivételtől eltekintve, a munka az utolsó helyen van az életükben, és hogy stresszeljék rajta magukat, ugyan már…

Erős a szociális háló, bár az is tény, nem mondanak semmit maguktól. Úgy kell megtudni, vagy ráakadni, vajon mi is az, ami jár. Mi eleinte nem is akartuk nagyon ezt forszírozni, de elmúlt. Ami jár, az jár. Mindenki kihasználja, mi miért ne?

Én mindig mondom, ez itt lényegében az ideális, a kommunizmus és a kapitalizmus jó arányú keveréke.

Amúgy itt van vizitdíj. Ha jól tudom évi 2000 kr-ig maximum. Viszont a kórházi ellátás ingyenes. Lehet, odahaza sem kellett volna ellene tiltakozni (vizitdíj). A fogorvos nagyon drága.

Ami érdekes, hogy minden falunak van taxija. De miért is? Leginkább a főleg idős betegek szállítása végett a kórházba. Nem a mentő dolga, viszont az állam ezt állja, ha már nincs minden faluban kórház (hogyan is lenne). Itt nálunk is van mentőállomás, de ez nem az ő feladatuk.

Viszont nincs orvos a mentőn (asszony szerény véleménye, Isten ments, hogy nekik kelljen jönni), csak ápoló. Sok dolguk nincs, mondjuk, ez nem baj. Mindent egybevéve, az egészségügy inkább katasztrófa, mint jó.

Közepes, de drága utak

Amin ki vannak bukva a norvégok (na, nagyon azért nem), az a drága útdíj és benzin. Viszont az én elméletem pedig az, hogy annyi mindent ad az állam, így vesz valamennyit vissza belőle.

Az utak egyébként olyan közepesek. Mert kátyúval nem találkozni közúton (bár Oslora és a nagyobb városokra azért ez nem igaz – gondolom főleg a közlekedési káosz miatt nehéz a felújítás), bár mostanság több helyen találkoztam repedésekkel (azért egy fjord menti út könnyen meg tud süllyedni), szerintem több helyen lesznek idén munkálatok.

Nálunk egyébként tavaly aszfaltoztak. Nem tükör sima, de jó. Ami még furcsa lehet, hogy nem lehet haladni. 80 a maximum közúton. De sokszor még ez is le van korlátozva. Rengeteg a kanyar, az alagutakon kívül mifelénk majdhogynem nincs is egy normális egyenes. És ez nagyon jó! Csak ne kelljen sietni. De ki akar ilyen panorámával?

Ja, igen. Norvégia minden bizonnyal az alagutak és a vízesések országa. Meg a tavaké, a piciny tavaké. Itt a mi 50 km-es körzetünkben minimum 10 elképesztő vízesést (most az egészen csodásakra gondolok csak) találni. Két gleccser a közelben (egyik légvonalban 20 km, a másik 60 km), nagyon nehéz betelni a természettel.

Rengeteg a kemping, a norvég nem finnyás ezen a téren. Nem értem, miért nincs több wellness hotel, ha már kiszámíthatatlan az időjárás. Talán, mert a norvég, ha már elutazik valahová, az eső nem fogja megakadályozni semmiben.

Mi érdekes van itt nálunk Eidfjordban?

A faluban kb. 700-an lakhatunk (egész kommune 960 fő kb.). Van két hotel, néhány panzió, kemping. Mozi (persze nem folyamatos nyitva tartással – mi még nem voltunk, engem nem is nagyon érdekelnek a filmek), uszoda, fizioterápiás medence, két konditerem, sportcsarnok (minden hétfőn foci, általában 10-18-an vagyunk, két vagy három csapat), két bolt, egy gyorskajálda, egy thai gyorskajálda, mentő- és tűzoltóállomás (helyiek másodállásban végzik, kolléga is az), idősek otthona, orvosi rendelő, a felső faluban egy természet múzeum.

9 km-re Norvégia második legnagyobb vízi erőműve, 700 méterre a hegy gyomrában (be lehet menni nyáron, busz visz be, nagyon érdekes). Kikötő, évi 50-70 kisebb nagyobb óceánjáró kikötésével.

Két autószerelő műhely, az egyik inkább a mentéssel foglalkozik (van sorozat a National Geog.-on, Norvégia téli útjai, vagy milyen címen, érdemes megnézni, mert nagyon szépen van fotózva, és olykor elég jó bepillantást nyújt a zord télbe), és még egyéb dolgok.

Minden megtalálható piciben. Ami hiányzik, az egy jó pub, kocsma (most végre nyílt egy – egyébként nagyon jó a norvég sör – naná, hiszen minden alapanyag a legjobb import – bár drága -, a norvég víz meg isteni finom, volt, hogy csak úgy beleittam egy patakba a hegyekben). Na, az nincs. Viszont van játékgép a helyi gyorskajáldában, ezt nem gondoltam volna.

Xtreme triatlon verseny, egyre elismertebb a világban. Augusztusban tartják. Nagyon kemény 10-15 fokos vízben 3,8 km úszás, 180 km kerékpár 0-ról felmásznak 1300 méterre többek között 30 km alatt, a végén pedig a maraton „mászás”, mert a „bemászó” 1800 méteren van.

Maraton verseny, szintén 1300 méteres szintkülönbséggel, ősszel, gyakran még a tavalyi hófoltokon át.

Amundsen expedíció sífutó verseny a Hardangervidda-n. Kétnapos, 100 km a ki tudja milyen időjárási körülmények között, február végén. Elég sok nő is nevez, húzni kell szánkón a sátrat, mindent. 40 kg azt hiszem a minimum súly, amit cipelni kell pluszban.

Ezeken kívül tényleg csak a természet, ami van. Csak…

Nem költözünk vissza Magyarországra

Nem tervezzük a haza költözést, semmi okunk ilyet tenni. Hiába, hogy a legfontosabb projekt kissé vakvágányra futott, de még így is, a távoli jövőben sokkal több esélye van egy jobb életre itt egy nem átlagos embernek, mint odahaza.

Tudjuk, távolról jött ember azt mond, amit akar, én is írok ide mindenfélét. A tényen ezek azonban mit sem változtatnak. Persze lehet vitatkozni azon, hogy valóban a világ egyik legélhetőbb országa-e (vagyis mindig az élmezőnyben végez), de az biztos, ha mindent összevetünk, nem nagyon vagyunk messze ettől az igazságtól.”

Ha további részletek is érdekelnek Tamásék életéből (vagy szívesen nézegetnél hasonló, elképesztő fotókat), akkor látogass el az oldalukra!

Share.

About Author

Leave A Reply