Nizza, hét évvel később

0

A mai poszt annyiban igazi különlegesség, hogy szerzője, Eszter a Határátkelő indulása után két héttel írta meg történetét. Aminek lassan 7 éve. Most tehát egy hét éve leejtett fonalat veszünk fel, lássuk, mi történt azóta Eszterrel és párjával!

Mielőtt azonban belevágnánk, hadd emeljek ki egy részletet az előző posztból.

„Szeretnénk egyszer hazamenni. Azt hogy mikor, nem tudjuk, majd ha jobb lesz a helyzet, szoktuk mondani, de ez egyelőre sajnos nem tűnik valószínűnek. Legszívesebben írnék egy jó hosszú levelet a drága miniszterelnöknek, hogy nem tudunk otthon élni, pedig szeretnénk, mert otthon van a családom, de egyszerűen lehetetlenné teszik.

Pár év alatt annyi ismerősünk ment még ki külföldre, hogy hihetetlen. Ha lesz gyerekünk, itt akarom megszülni, az, hogy magyar vagy francia neve lesz mindegy, attól még nem tagadjuk meg a magyarságunk, csak nem örülünk neki, hogy ilyen a helyzet. (…)

Bár nincs diplomám, de óvónői érettségivel, és gyógypedagógus-asszisztensi képzéssel én is takarítok, elsősorban azért, mert még nem beszélek túl jól franciául és nem mertem más állásra jelentkezni. Nem szégyellem, mert ugyanannyit kapok, mint a hajón, csak itt nem 8-10 órát dolgozok, hanem 6-7-et, és heti két szabadnapom van, nem egy.”

Eddig tartott tehát a hét évvel ezelőtti bejegyzés, most pedig következzen a folytatás!

Nem bántuk meg, de nagyon nehéz

Elhatároztuk, hogy leszállunk

„Az én/mi történetünk 2004-ben kezdődött, amikor felszálltam a folyami hajóra. Egy barátnőm inspirált, aki akkoriban kezdett el dolgozni egy óceánjárón. Látva a szebbnél-szebb fotóit én is úgy döntöttem elindulok. Hat évet töltöttem hajón, imádtam, a mai napig visszagondolok rá, mert mély nyomot hagyott az életemben.

A jelenlegi párom, immáron férjem is ugyanazon a hajón kezdett dolgozni 2007-ben, ahol éppen voltam. Ennek a francia cégnek akkor közel 23 hajója volt. Még három évet maradtunk, aztán elhatároztuk, hogy leszállunk, szárazföldi életre vágytunk.

Felmondtunk 2010 telén, majd pár hónapot hazamentünk pihenni. Tudtuk már akkor, hogy megyünk tovább, Amerikában szerettünk volna letelepedni, voltunk kinn párszor, rokonok is vannak, de sajnos nem tudtak segíteni.

A nizzai kezdetek

Így maradtunk Európánál, ezen belül is olyan helyet kerestünk, ami viszonylag nagy, szép, turisztikai is legyen, jó idő is legyen, francia is legyen. Így esett a választás Nizzára.

Mivel egyikünk sem ismerte a várost, így tavasszal itt töltöttünk egy hetet. Aztán hazautaztunk, pakoltunk, búcsúzkodtunk, és 2011 év elején kiköltöztünk. Annyiból volt könnyebbségünk, hogy megvolt a bankkártyánk, illetve a TB kártyánk, és az adódolgaink is rendben voltak.

Viszont se lakás, se munka nem volt. Mivel talpraesett emberek vagyunk, ez nem hátráltatott minket. Azonnal elkezdtünk munkát keresni, direkt a szezon előtt költöztünk egyébként.

Lakást végül magánszemélytől sikerült bérelnünk, 3 hónapunk volt újat találni. Eleinte nehéz volt, míg helyre rázódtak a dolgok, megismertük a várost, stb.

A mai napig itt élünk, és ebben a 7 évben rengeteg minden történt. Ugyanott dolgozunk, ahol anno elkezdtük. Én 2 évet adtam magamnak, aztán gondoltam, váltok, de nem így lett.

Fogtechnikus helyett Gouvernante

Tanulni akartam, a fogtechnika érdekel, így beadtam a jelentkezésemet. Ehhez kellett a hotel engedélye, stb. tehát nem mondhattam fel. Ugyanabban az évben elutasították, mondván sokba kerül.

Itt nem úgy van a suli, hogy bekopogok, befizetem és hétfőn már mehetek is, itt be kell adni a kérelmet, amit elbírálnak. Következő évben ismét beadtam, ismét elutasították.

Aztán terhes, majd beteg lettem, aztán lakást vettünk, aztán most ismét beadtam egy kérelmet immár mint Gouvernante / szobalányok főnöke/, amit el is fogadtak, így 2017 október óta tanulok. Most fogok végezni, május végén.

Amióta a hotelben dolgozom, én helyettesítettem a főnököt, így evidens volt, hogy ha nem fogtechnika, akkor erre megyek tovább. Nagyon szeretem. A hotelt így idén ott tudom hagyni, ráadásul Cannes-ban dolgozom, így megspórolom a napi 1-1 óra vonatozást is.

Miért jó Nizzában (és miért nem)?

Nagyon szeretünk itt élni, Nizza nagyon jó hely. Monaco 20 perc, tenger gyalog 15 perc a lakástól, ha a hegyekbe vágyunk, egy óra, Olaszország is egy óra. Gyerekeknek itt felnőni ideális. Viszik őket mindenhova, már a piciket is.

Az enyém három és fél éves, mennek parkba, Monacóba, piknikezni, színházba, a nagyobbakat meg vitorlázni, télen síelni viszik.

Szeretem, hogy itt rád köszön a boltos, gyógyszertáros munkán kívül is, hogy akárkivel akárhol leállhatsz beszélgetni. Imádom a hegyeket, a türkiz tengert, a végtelen napsütést, a szagokat, a piacot, a régi városrészt.

Ami nem tetszik, de már megszoktuk, az az autóval való közlekedés, ami nyáron halál, télen jó. Itt a legjobb a motor. Az is rendszeres, hogy sztrájkolnak a vonatosok, buszosok… de itt senki nem aggódik ezen sem, mert valami mindig jön.

A munkahelyen is eleinte attól rettegtem, hogy majd tuti kirúgnak, mert késtem, de csak legyintettek…

Egyelőre maradunk

Összességében nem bántuk meg, hogy ide jöttünk, megvan mindenünk. Gondoltunk persze mi is arra, hogy azért csak jó lenne hazamenni, mert itt egyedül gyerekkel nem annyira könnyű.

Hiába ismerünk egy csomó embert, dolgoznak, nem érnek rá, messze laknak. De mivel nem vagyunk messze Magyarországtól, plusz a szüleim is nyugdíjasok, anyu sokat tud jönni. Így elmegy.

Egyelőre még tuti maradunk, berendezkedtünk, jól elvagyunk, nincs kedvem megint mindent elölről kezdeni. Gyereknek is itt nagyobb esélye van mindenre, legyen az az oktatás, bármi.

Legyen ez a végszó, mert aztán lassan regénnyé válik az írás, annyi mindenről lehetne még beszélni…”

Közel 1000 külföldi állásajánlat vár a Határátkelőn egyetlen kattintásra

(Fotó: pixabay.com/Alexandra_Koch)

Share.

About Author

Leave A Reply