Nincs okuk aggódni a nagy-britanniai magyaroknak

0

Legalábbis a Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy vélte, jelenleg az október 31-ei brit kilépés a legvalószínűbb, még ha ennek esélye csökkent is a néhány héttel ezelőtti állapothoz képest.

Gulyás Gergely azt mondta, előállhat egy olyan helyzet, hogy a brit parlament október 14-15-én újra összeül, és akkor majd kétharmados többséggel ki tudják írni az új választásokat, de csak október 31-e utánra. Ebben a helyzetben – sokszorosan elviekben – előállhat egy olyan vélemény az Európai Unióban, hogy adjuk meg a lehetőséget a brit előre hozott választások után felálló kormánynak, hogy a kilépésről tárgyaljon.

HATÁRÁTKELŐ A
YOUTUBE-ON
ÉS A SPOTIFY-ON IS!

„Annyi biztos, hogy a Magyarországon élő briteknek és a Nagy-Britanniában élő magyaroknak nincs okuk aggodalomra a jogi státuszuk miatt” – tette hozzá az InfoRádió Aréna című műsorában a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

„A magyar Országgyűlés még a tavaszi ülésszakon minden törvényt elfogadott, amely a viszonosság alapján a már most az Egyesült Királyságban munkát vállaló magyaroknak és a Magyarországon munkát vállaló briteknek is garantálja a változatlan jogosultságokat” – hívta fel a figyelmet Gulyás Gergely.

Határátkelő Klub!

El tudnád képzelni magad digitális nomádként? Vagy nem tudod elképzelni, de érdekel az életforma? Esetleg csak beszélgetnél egy jót kötetlenül? Gyere el szeptember 24-én kedden 18 órától a Prosit Buda Bistróba a budapesti Móricz Zsigmond körtéren és beszélgess két tapasztalt digitális nomáddal, Vigh Borival és Majsai Richárddal!

További részletek itt!

Share.

About Author

Leave A Reply