Németországban sem természetes a nyaralás

0

Az ember azt gondolná, hogy ilyenkor nyáron Németország felkerekedik és nyaralni indul, hiszen a németek könnyen megengedhetik maguknak. Nos, egy friss statisztika szerint ez nem egészen így van, minden ötödik német család ugyanis otthon marad, mert nincs elég pénze a nyaralásra.

Még rosszabb helyzetben vannak a gyermekeiket egyedül nevelő szülők, akik közül minden harmadik marad otthon, vagy a már régóta állás nélküliek, hiszen ők csak akkor kapják az egyébként is igencsak alacsony munkanélküli segélyt, ha bármikor elérhetők a munkaügyi hivatalok számára.

KÜLFÖLDI MUNKALEHETŐSÉGEK EGY HELYEN

Igaz, őket is megilleti minden évben három hét szabadság, de erre külön engedélyért kell folyamodniuk az illetékes hivatalhoz, és – a dolgozókkal ellentétben – nekik nem jár nyaralási pótlék.

Az Európai Unió statisztikai hivatalának most nyilvánosságra hozott adatai szerint ugyanakkor javulóban a helyzet, ugyanis 2010-ben például minden negyedik kényszerült arra, hogy szabadságát a lakásán töltse.

Az Európai Unióban a tavalyi átlag 30 százalék volt, ami igencsak lesújtó, ha figyelembe vesszük, hogy a napi munkával eltöltött hónapok után egy család képtelen legalább egy hét szabadságra elutazni valamelyik üdülőhelyre – jelentette az InfoRádió németországi tudósítója.

(Fotó: pixabay.com)

Share.

About Author

Leave A Reply