Németország: csodálatos ország, vagy egyre veszélyesebb hely?

1

Németországgal kapcsolatban is erősen megoszlanak a vélemények, vannak, akik szerint egy csodálatos ország, mások viszont úgy látják, túl sok a bűnözés és az erőszak, és egyre többen szakadnak le. Az igazság alighanem ebben az esetben is középen van.

A címben feltett kérdés szerepelt Angela Merkel újévi köszöntőjében is, melyben a kancellár arról beszélt, hogy Németország helyzetéről élesen eltérő véleményeket hallani, és megjelent a társadalom megosztottságának érzése is.

Az egyik jellemző vélemény Angela Merkel szerint az, hogy Németország „csodálatos ország”, ahol az alaptörvény értékeinek jegyében zajlik az élet, és amely erős, gazdaságilag sikeres. Olyan ország, ahol minden eddiginél több embernek van munkája, és amelynek „a világra nyitott, sokszínű társadalmában erős az összetartás”.

Németországi munkalehetőségek a Határátkelőn egyetlen kattintásra

A másik jellemző vélemény szerint viszont sok ember nem részesül a közös sikerből. Sokan „nem tudnak lépést tartani korunk tempójával”, és azt kell megélniük, hogy gyermekeik a nagyvárosokba költöznek, magukra hagyják őket olyan vidékeken, ahol a bevásárlástól az orvosi ellátásig egyre nehezebb a mindennapi élet.

És aggódnak, hogy „túl sok a bűnözés és az erőszak”, és azt kérdezik, hogy „miként tudjuk rendezni és szabályozni a bevándorlást” – fejtette ki Angela Merkel.

A kancellár szerint mindkét vélemény a németországi valóságot jeleníti meg, „a sikert és a bizakodást, de a félelmeket és a kétségeket is”. Angela Merkel azt mondta, tenni kell a munkahelyek megőrzéséért és új munkahelyek megteremtéséért, „a digitalizáció éllovasává kell változtatni az államot”, ösztönözni kell a kutatásfejlesztést.

A kancellár aláhúzta, hogy Németország „a legjobb értelemben vett sokszínű társadalom”.

Szívesen élnél külföldön, de nem találtál még munkát? Keress a Határátkelőn!

(Fotó: pixabay.com/Freidenker)

Share.

About Author

1 hozzászólás

Leave A Reply