Nem bírok tovább így élni!

0

Ildikó most következő írásának a finn tapasztalatok csak egy részét adják – de majd meglátjátok, ha végigolvastátok! (A képeket is Ildikótól kaptuk.)

„Emlékszem, mikor elindult a blog, ez volt a mottó: Magyarország átlépte a határt, így mi is megtesszük. Szinte minden nap foglalkoztat engem ez a kérdés, hogy én is átlépjem-e a határt (ami a napokban eldöntetett), és most jött el az ideje annak, hogy írjak nektek.

Bár még Magyarországon élek, de biztos az utazásom, ezért most egy olyan történetet szeretnék elmesélni, hogy egy olyan ember, mint én, miért is lépi át azt a bizonyos határt, illetve ennek milyen emberi/szakmai és lelki vonatkozásai vannak. (Tudom, hogy külföldről posztolnak főleg, de az én időm most jött el.)

Harc a doktoriért

26 éves vagyok, természettudományi diplomám van, egyetemi tanulmányaim alatt az összes elképzelhető tanulmányi és tudományos kitüntetést megkaptam, majd az egyetem után belefogtam egy nagyobb falatba, a doktori fokozat megszerzésébe.

Mindez nem tűnik soknak, 3 év egy magyar felsőoktatási intézményben, amit az ember kutatással, tanulással és oktatással, oktatni megtanulással és szakmai kapcsolatépítéssel tölthet. ELVILEG. Be kell valljam őszintén, nő létemre igenis büszke voltam magamra, hogy el tudtam végezni az egyetemet (évfolyamelsőként), szerettem tanulni, szerettem élni, dolgozni. És ami a legfontosabb, egy kis bakonyi faluból indultam, a szüleim szegény, de értelmiségi emberek révén, úgymond én nem tartozom/tartoztam a társadalom krémjébe.

Valljuk be őszintén, két menő réteg van ma kis hazánkban, az egyik a vállalkozó, aki ügyeskedve él meg, a másik az újgazdag réteg, akinek a gyerekei márkás cuccban feszítenek. Meg a kisemberek. Na ilyen voltam én is, csak értelmesebb és örökké kíváncsi, így lett a kutatás az életem.

Az egyetem után úgy éreztem sikerül változtatni az életemen, sikerül kitörni önmagam árnyékából, és el is kezdtem beépülni a felsőoktatásba. Nos, itt jött a fekete leves. A doktori ösztöndíj durván 95 ezer forint, és tudom sokan mondják, hogy kevesebből élnek, de ez egy vicc.

A magyar felsőoktatás

Az egyetem rendszeresen megjátssza, hogy szeptemberben és januárban akár másfél hónappal később utal, persze te adjál le minden papírt és teljesíts, ők meg szarnak a fejedre. Egy barátnőm doktori fokozattal nettó 85 ezer forintot keres. Miről is beszélünk???? Mire kifizetjük az albérletet, vagy lakáshitelt, kocsi biztosítást, benzint, kaját és bocs, de nő vagyok (arckrém, tampon, fogamzásgátló….), semmi pénzem nem marad. Sajna. DE, nem ez a legrosszabb.

A magyar felsőoktatásban kétféle ember van: aki dolgozik, és aki nem. Nyolc óra, meleg van, lehet kávézni, pletykálni. Te meg szakadjál meg a munkában, és még fúrnak is a hátad mögött, alád tesznek, mert a másik régebb óta van itt és megteheti. Ha egy kicsit tehetséges vagy…. ó, ó, akkor aztán kapod az ívet.

A laboráns minden nap el akarja magyarázni hogy dolgozz, az oktatók a pénzzel svindliznek, az asszisztensek a papírokkal, te meg be vagy szorulva egy 3 éves satuba, ahonnét nincs menekvés. No de, azért vannak itt is rendes emberek, csak őket annyira leterhelik, hogy beleroppannak egészségileg, majd lelkileg. Emberek, ez a nagy magyar felsőoktatás, a színvonal tényleg csökken, pénzt nem adnak, és az emberek egymást is fúrják.

Gyökeresen megváltozott az életem

Pontosan ezért döntött úgy a szintén doktori fokozatát akkor befejező kedvesem, hogy átlépi a határt. Lassan 7 éve vagyok vele, vagyis elsős egyetemista korom óta, mindenben támogatjuk egymást és ha nem lenne, fogalmam sincs hogy bírnám. Párom osztott, szorzott, pályázott, nyert. És másfél évvel ezelőtt fél évre Finnországba költözött, majd meghosszabbította az ott tartózkodását.

Azóta gyökeresen megváltozott az életem, két dolog miatt. Mindkettő oka Finnország, hiszen be kell valljam, rettenetes volt úgy élni az utóbbi másfél évben, hogy minden hónapban 1 hétre találkoztunk.

Bár csak a párommal tudom elképzelni az életem, ezért nem kérdés, hogy vele tartok akárhova (kivéve USA), de nekem is van életem, és családom is. Így míg az utóbbi időben nyomás volt rajtam az egyetem miatt, itt a nyomás az egyedüllét miatt is, meg persze amiatt, hogy el kell mennem a párom után. Ezért olvasok el itt minden bejegyzést… milyen az élet külföldön? Hogy fogom bírni, hogy nem csacsoghatok a tesómmal napi 1 órát? Mi lesz velem a baráti szombati sörözések nélkül??? Egyáltalán, mi lesz velem odaát????

Finnország, te csodás

Aztán nem volt mese, meg kellett néznem mi is az a FINNORSZÁG. Két hetet töltöttem ott idén májusban, szóval már jó idő volt és napi 18 óra nappal, meg viszonylag meleg. Meg kell hogy mondjam, Finnország nem csak Koskenkorva (vodka) és rénszarvas, hanem szauna és boldog élet is. Ott az emberek nem szaggatják magukat, a közbiztonság egy álom és télen sem késik a busz 1 percet sem.

epersör és társai.jpg

A buszon van terhes ülőhely, a buszjegy egy digitális kártya, egyetlen szemét sincs a földön és 9 után már nem tudsz sört venni a boltban, mert lehúzzák azt a részleget rolóval. Finnország nem csupán ezer tó, fenyő és töménytelen szikla, nem csupán power metál és 3 millió finn, sokkal több ennél. Persze most sokan azt mondják, hogy persze 2 hetet voltál kint, igen, de a párom kint élt másfél évig és megyünk is vissza.

Finnországban vannak alap dolgok, ami természetes. Ilyen pl. még a legkisebb lakásban is (30 nm) a szauna, tömbházanként közös mosókonyha, jó tömegközlekedés és normális utak. Az utak nem betonból vannak, hanem zúzott helsinkit kőből, ami nem fagy meg és fel. Éjjel összeszedik a havat, reggelre leszórják kaviccsal, tavasszal meg felporszívózzák a kavicsot a következő évre.

Mindenki textilszatyorral jár, és a gyerekek korán elkezdenek idegen nyelvet tanulni, így sokan jól beszélnek angolul (sehol nem volt gondom, bár szőke vagyok, így mindenki finnek nézett..), a gyes kérhető az apukáknak is, és támogatják a terheseket és anyukákat.

Ami van – és ami nincs

Ami nem elhanyagolható szempont az a fizetés. Egy takarító, aki kb. 6 órát dolgozik, 1200-1500 eurót keres, egy egyetemi tanár 3000-4000 eurót, a jó fizu 6000 körül van. Az élet nem drágább mint itt, az éttermek viszont igen. 8 euró egy spagetti, de a közkonyha 5 euró. A közkonyhai menü: barnarizs, lazac, sali vagy valami pörköltféleség héjas krumplival, salival.

A hal nagyon népszerű eleség, szeretik a gombát és az epersör király, de nincs náluk baracklé, csak bogyósgyümilevek és senki ne menjen ott cukrászdába, mert azok rrrrémesek.

Ami nagyon jó, az az hogy sokféle liszt és kenyér van, rozs, árpa, búza nagyon kevés és zab. A zabkenyér egy isteni dolog, édes puha és ropogós, a rozskenyér számomra ehetetlen, míg a párom azt tömi magába folyton. Ami ott nincs: szalámi, (bár találtam kicsi magyar Pick szalámit 12 euróért) és sajna erős kávé, de van helyette rágó xilittel, meg tejcsoki salmiakkival, ami a medvecukor magyarul. Szerintem ehetetlen, de a finn kisgyerekek imádják!!!

Náluk nincs Vuk, sem Vízipók de van Muumin, egy cuki kis kék állatka. Náluk nincs szegénység, pörög a gazdaság és az emberek általában boldogok! Ezt mi sem bizonyítja jobban az, mint egy személyes tapasztalatom: ebéd után kisétáltam a városi parkba és délután 2-kor egy középkorú házaspár egy kockás pléden pezsgőzött és epret majszolt!! Hihetetlen, mikor látsz itthon ilyet???

(Az eperről annyit, hogy finn nemzeti eledel, a parlamenttől nem messze van egy 3 méteres eper szobor is…. egy ilyen ugye mindig jól jön! Amikor kinn voltam már lehetett trikóban mászkálni, hát annyi epertetoválást én életemben nem láttam! Szabályos eperföldek borítottak el testrészeket!)

Eperszobor.jpg

Kész sci-fi!

Kicsit a kutatásról és egyetemről. Erről nincs, illetve kevés tapasztalatom, de a lényeg az, hogy ott van pénz kutatni, olyan pipetta garnitúrák, steril boxok, autoklávok és mínusz 70-es hűtők vannak, hogy ihaj!!! Az oktatás rugalmas, de gördülékeny, az oktatók nem leterheltek.

Párom professzora azon van most felháborodva, hogy mi az, hogy EU-s mintára el kell majd számolni az idővel. Eddig ugye nem kellett, és ment minden úgy is. Odakint az embereket megbecsülik, szerintem szeretnek dolgozni, és valljuk be olyan épületekben én is szívesen dolgoznék.

Bejutottam pl. a Természettudományi Múzeum hátsó, kutató helyiségeibe is. Remélem mindenki látott már utópisztikus filmet kutatólaborokról akril-nitril kesztyűkkel, óriás centrifugákkal és tökéletes labortisztasággal… na, az mind Finnországról van mintázva!!!

Magyar vagyok ízig-vérig

Egy szó, mint száz, Finnország nagyon JÓ hely, a párom is ott van, én meg itt szívok… csakhogy én itt vagyok, itt vagyok otthon, itt van a testvérem, meg anyukámat is jó meglátogatni néha. A fenébe is, magyar vagyok, emberek!!! Baromi büszke vagyok a kalocsai terítőkre, a herendi porcelánra és a makói hagymára, tudom ki volt Kossuth Lajos és azt is, hogy 1937-ben Szent-Györgyi a C-vitaminért Nobel-díjat kapott.

Magyar vagyok ízig-vérig, büszke is vagyok, de minden nap belehalok abba, amikor egyedül ébredek az ágyban, és igenis jó álmodozni azon, hogy milyen ruhát vehetek majd Finnországban, amit itt nem vehetek meg, vagy hogyan tudom majd támogatni anyukámat külföldről.

Minden nap letör az érzés, hogy bár nagyon jó lenne adni ennek az országnak, de nem bírok tovább így élni, kell nekem a szakmai és IGEN, az anyagi elismerés is!!! Igeni boldog akarok lenni, és igenis akarok valami többet elérni.

Lehet, hogy csak magamnak akarok bizonyítani, mert a lelkem mélyén valahogy még mindig az a falusi kislány vagyok, aki egy senki, aki csak ki akar törni, bizonyítani akar…. de lehet, hogy már félig kutató vagyok, aki csak többre vágyik, és menne már a párja után… ki tudja, majd élet eldönti ezt is.

Ti meg döntsétek el milyen is lehet Finnország…”

(A poszt először a Határátkelő blogon jelent meg 2011 decemberében.)

Share.

About Author

Comments are closed.