Nem tervezünk Magyarországra visszamenni

0

Zsolt nyolc éve él Olaszországban, és ezen évek során felemás tapasztalatai voltak külföldön élő honfitársaival. Szerinte vannak, akik nehezen illeszkednek be, de aki igyekszik a maga erejéből boldogulni, illetve kölcsönösségen alapuló kapcsolatokat alakít ki, jó közösségben találhatja magát.

„Az otthon nem túl virágos helyzet, növekvő igényeim miatt úgy döntöttem, hogy megpróbálkozom külfölddel. Akkori új kapcsolatommal jöttem külföldre, akinek már volt előző évekből tapasztalata.

Nagy előnyünk volt, hogy folyékonyan beszéltünk három nyelvet (német, angol, olasz), nem is volt gond munkába állni, az első hely, ahova jelentkeztünk, azonnal alkalmazott…

Semmi szakmai elvárás nem volt, csak egy kötetlen beszélgetés – természetesen a szokásos hol dolgozott, milyen munkakörben szeretnének elhelyezkedni… Szállás, étkezés a hotelben, teljes ellátással.

Ismerkedtünk magyarokkal, bekerültünk egy társaságba – aki kicsit más volt, nem fogadták be. 20-30 fős baráti társaság alakult ki (szlovákok, magyarok, helyiek) soha semmi vita, mindenben segítettük egymást – kölcsönösen! Együtt buliztunk, karácsony, születésnapok…

Az évek alatt szétváltak útjaink, elkerültünk máshova, a régi barátság a mai napig él, levelezünk, olykor összejárunk… de ugye ott van az ellenpélda is. Találkoztunk jó néhány emberrel, aki hozta a sztereotípiát: „segíts munkát találni”, de nem beszélnek nyelvet, mindent elvárnak, semmi hála érte.

Volt, akivel befürödtem: jó ismerőst kihoztam, intéztem neki munkát, elintéztem mindent, csak dolgoznia kellett. Nem tetszett neki, hazament szezon közben – ez természetesen rossz fényt vetett rám a főnök előtt…

Soha többet nem segítek senkinek, csak családtagoknak. Nem könnyű belekezdeni, mondjuk nyelvtudás nélkül eszembe nem jutott volna külföldre költözni. Amikor egy mi a neved kérdést sem ért az ember, elég körülményes bármibe is belefogni…

Valóban nem összetartóak a magyarok, de mindig van kivétel, csak meg kell találni a bizalmi partnereket.

Általánosságban az a jellemző, mint otthon… az irigység: ennek miből van, az mit csinál, tuti csal-lop, biztos a főnök szeretője… az otthoniak meg csak azt látják, hogy az a szép lány tuti táncol odakint, a pasija meg mosogat…

A némettanári diplomámmal nem valószínű, hogy mosogatok, holott az első szezonban volt benne részem, de én végigjártam a szamárlétrát a jelenlegi főpincér posztomig.

Ezt persze az otthoniak nem tudják. minthogy azt sem látták, hogy a párom az első 2-3 szezonban mennyi szobát takarított ki, hogy megvegye álmai autóját (Insignia)… csak az irigység és a rosszindulat… De mit is vár az ember, a magyar helyzeteket elnézve…. Táplálják belénk egy életen keresztül. 🙁

Személy szerint nagyon szeretünk itt élni, van állandó lakcímünk. Nincs honvágy, barátok itt is vannak, az évi 3-4 hét otthon nem elég, de elviselhető. Van internet, videó hívások a szülőkkel, nem is tervezünk Magyarországra visszajönni. Családot alapítani is kint szeretnénk.”

Hasonló leveleket a Velveten olvashattok.

(Fotó: pixabay.com/juliacasado1)

Share.

About Author

Leave A Reply