Nem riadunk vissza az újrakezdéstől

0

Az újrakezdés képessége alighanem egyike a legfontosabb tulajdonságoknak egy ember életében, pláne, ha határátkelőről van szó. Anita Brüsszelben él a férjével, nem is először írt nekünk, lássuk hát, mi történt velük az elmúlt jó két évben!

Írtam már ide többször, hullámokban a kommentelés is rám tör. 2014-ben írtam utoljára, akkor költöztünk Brüsszelbe. Azóta sok minden változott, de mi még mindig itt vagyunk.

Az akkori barátom már a férjem. A macskáink száma változatlan, és a férj munkahelye is. Én új helyen dolgozom. Talán a 2014-es posztban megírtam, hogy az akkori belga munkahelyem kicsit visszalépés volt a magyar utolsó munkahely után (Sanoma, felelős pozícióból egy pici start-uphoz kerültem partner programot felügyelni), és amikor az egyik társtulajdonos teljesen megbolondult, majd a másik kilépett és elvitte magával a fél céget, jobbnak láttam szilárd talaj után nézni.

Szégyenteljes ugyan, de a 11 hónap alatt, amit a cégnél és Brüsszelben töltöttem, egy szó francia vagy flamand sem ragadt rám, és nem is tettem érte, hogy ragadjon, így amikor új hely után kellett néznem, a belga cégek mind kiestek.

Irány a faipar!

Szerencsére ez egy olyan város, ahol ez sem akadály, pár hét alatt rátaláltam egy amerikai székhelyű cégre, akik a brüsszeli kirendeltségre kerestek európai tevékenységért felelős marketing menedzsert.

Elvárt nyelvtudás: angol. Részletkérdés: fogalmam sem volt a fa- és faipari termékek feldolgozásával kapcsolatban semmiről. Hogy milyen fából milyen papír lesz, a papíroknak milyen osztályai vannak, milyen kemikáliákkal kezelik, és egyébként is mi a fene az a lignin.

Szerencsére a cég hozzáállása az, hogy a jó marketing tehetség kérdése, a fa- és papíripar pedig tanulható. Ugyanez visszafelé nem igaz. Egy interjún vettem részt telefonon a marketingért felelős alelnökkel, aki Bostonban ül a cég jelentős részével együtt, és egy személyes interjún a brüsszeli iroda vezetőjével, aki 15 perc informális beszélgetés után közölte, hogy ő velem szeretne dolgozni, és hogy majd küldenek ajánlatot.

Az ajánlat jóval kedvezőbb volt, mint az akkori, széteső cég juttatásai, így hamar felmondtam és két hét után kezdtem az új pozícióban. Szerencsére ez egy jó hely, jó a társaság és a munka is.

Sok a rendezvény, amire utazni kell, így legalább látok egy kis világot is, és mivel a marketing csapat összes többi tagja a bostoni irodában ül, néha velük is illik találkozni.

Boston a szálloda ablakából

Boston a szálloda ablakából

 

Sok nemzetiség családias légkörben

A brüsszeli csapat jó, 25-en vagyunk, családias a légkör, ugyanakkor elképesztően különbözőek vagyunk. A csapatban teljes nemzetiségi arzenál vonul fel: svéd, finn, orosz, ukrán, francia, német, olasz, mexikói, venezuelai, skót, ír, amerikai, görög, ausztrál, cseh és elenyésző számú belga. Ó, és egy magyar: én.

Mivel a szerkesztőség (ez egy piaci kutató cég, angolul market intelligence provider, ami tanulmányokat, elemzéseket, árfolyam-elemzéseket és aktuális piaci híreket ad ki), le kell fednie egész Európát, direkt minél vegyesebben vagyunk összeválogatva.

Persze emiatt az ebédlőasztalnál rengeteg féle vélemény és látásmód találkozik, sokat beszélgetünk kulturális különbségekről is (ma a ki mit eszik karácsonykor, és hová kerül a jeggyűrű volt a téma, és persze Trump).

Így másfél év távlatából úgy érzem, összetartó, intelligens, jó csapat vagyunk. Többen huszonéve vannak itt, remélem, továbbra sem megyünk csődbe, vagy adnak el, vagy tör ki a világháború.

Lakásgondok

Persze itt sem mindig minden fenékig tejfel, a belga főbérlők híresen rosszak, és sajnos a tapasztalataink alapján teljesen rászolgáltak a hírnévre. Az előző, egyébként nekünk nagyon kedves, gyönyörű lakásból ki kellett költöznünk.

A lakás alsó emelete elkezdett ázni. A főbérlő megnézte, kihívott valakit, majd közölte, hogy a szomszédból ázunk, így ő ezzel nem tud mit tenni, de szól a szomszédnak. A szomszéd közölte, hogy tőle bizony nem ázunk, így további 10 hónapot áztunk még, és senki nem tett semmit az ügyben.

Eközben kiderültek olyan turpisságok, mint hogy a fűtésrendszer, aminek a kazánja a mi lakásunkban volt, igazából az egész házé. Szóval ha mi nyaralni mentünk, és lenyomtuk egy hétre, akkor 3 emeletnyi ember fázott felettünk.

Az is kiderült, hogy a beköltözéskor a nevünkre kötött villanyóra sem a miénk volt, hanem a házé, és bizony az átalányt a főbérlő beszedte a többi lakótól, mi meg fizettük a számlát.

A főbérlőnk felelősséghárítása miatt ügyvédhez fordultunk, aki egy közepesen megviselő összeg kiszámlázása után rábírta a főbérlőnket, hogy menjen bele a szerződés felbontásába.

Ez azért fontos, mert itt nem lehet szerződést csak úgy felmondani. Ha a bérlő vagy a bérbeadó a 3 év letelte előtt mondja fel, akkor bírságot kell fizetnie. Bérlőként az első évben 3 hónapnyi, a második évben 2 hónapnyi, és a 3. évben egy hónapnyi bérleti díjat, plusz 3 hónap felmondási idő.

Fordítva még súlyosabb, a főbérlőnek 6 hónapnyi felmondási időt kell adni, és 6 hónap büntetést fizetni (a bíróság természetesen másképp is dönthet súlyos szerződésszegés esetén, és bármelyik felet kötelezheti a teljes szerződött idő egyösszegű kifizetésére).

Az ügyvédi procedúra után 1 hónap felmondási idővel, büntetés nélkül tudtunk kiköltözni úgy, hogy a teljes kauciónkat visszakaptuk, plusz elszámoltunk a többlet számlákkal.

Az új otthon keresése

Találtunk egy helyes kis házat egy külkerületibb részen, ahol fogadtak minket macskástól. Nem is mi lennénk, ha a beköltözés előtt nem derült volna ki, hogy rossz a fűtés.

A főbérlő, aki ez esetben egy hölgy, intézett szerelőt. A szerelő kijött, állítólag megszerelt mindent, de tesztelni nem tudta, mivel pár nappal azután, hogy a szerződést aláírtuk, lekapcsolták az áramot és a gázt. Az előző lakók állítólag hónapok óta nem fizették a számlákat.

Némi huzavona után végül kifizettük az újrakötés díját, amit a szolgáltató pár hét múlva visszautalt a számlánkra. Ezután hónapokig nem történt semmi. Már-már megnyugodtunk, hogy végre megállt a „sikerszériánk”, amikor megkaptuk az első féléves vízszámlát, több mint ezer euróról.

Az első sokk után persze igyekeztünk utánajárni, hogyan lehetséges ez, és kiderült, hogy a fűtésrendszer, amit a beköltözésünk előtt állítólagosan megszereltek, folyt. A nyílás, ahol folyt, bele volt kötve lefolyóba, de semmi nyoma nem volt a folyásnak.

A főbérlőnk először természetesen teljesen elutasította a felelősséget, de szerencsére itt működik egy szakszervezet szerűség (syndicate des locataires) a bérlőknek. Az éves tagsági díj 15 euró, és 4 nyelven állnak rendelkezésre.

Az ügyintéző írt egy levelet a vízszolgáltatónak és a főbérlőnek, akik egyszeriben jobb belátásra tértek. A vízszolgáltató eddig a pillanatig kétszer volt már nálunk, és épp felülvizsgálja a fogyasztást, a főbérlőnk pedig, ha vonakodva is, de részt vállal a kárban (a javítás összegét már fedezte).

Szóval igen, itt is vannak gondok, de úgy érzem, megoldások is társulnak hozzájuk, legalábbis eddig fairnek tűnik a rendszer.

Kresz? Az mi?

Minden országban vanna dolgok, amiket lehet szeretni és nem szeretni. Én például nem szeretem, hogy senki nem veszi komolyan a kreszt (vagy csak nem ismeri). Minden utca jobbkezes, az is, ami nem.

Kinn van a mackósajt neki, de jön jobbról és dudál le, ha nem engedem be. Jobb esetben, rosszabban neki is megy az embernek. Emiatt rengetegen megállnak, akkor is ha elsőbbségük van, és egy idő után senkinek sincs semennyi fogalma róla, hogy most akkor kinek is kellene jönnie.

Mondjuk az sem segít, hogy rengeteg féle ember él itt, és néhány szabályuk homlokegyenest más, mint bárhol, ahol vezettem eddig életemben.

Teljes parkolási anarchia van. Simán beparkolnak a zebra közepére, felfestett autókijáró elé, villamossínre, igazából mindegy, hova, a lényeg, hogy az egyik kerekük fellógjon a járdára. És természetesen 1 centire ráállnak a másikra, elölről, hátulról, oldalról. Mondjuk a mélygarázsaik is szűkek, kimenni és bejönni is szűk, ráadásul a helyek is pici autóknak vannak kitalálva.

A tömegközlekedés minősége nem rossz, viszont sok a fennakadás, és borzasztó lassúak a villamosok.

STIB előrejelző, ennek kellene jeleznie, hogy mikor jön a villamos

STIB előrejelző, ennek kellene jeleznie, hogy mikor jön a villamos

 

Persze, nem segít, hogy hetente egyszer valaki ráparkol a villamossínre, vagy csak nekilát a síneken költöztetni.

Kinek a hibája?

Felelősségvállalás nem kifejezetten létezik, de a jogaikat 10 körömmel védik. Bármi, ami történik, az más hibája, vagy mindenki hibája, de nem személyesen az övék.

Például ha valaki elront valamit, akkor azért ő nem felelős (a szolgáltató hibája; a szerelő hibája; mindketten hibáztunk; amúgy is, miért nem nézted meg; amúgy is, miért nem csináltad meg inkább te; lehet, hogy egy kicsit hibáztam, de nem is annyira hiba ez; milyen hiba?).

Sok a link szerelő és a belgák nem kifejezetten látnak tovább az orruknál. Vagy csak nem érdekli őket semmi. Nem háborodnak fel igazán, ha kár éri őket, csak lavíroznak, hogy a legkevesebb felelősséget kelljen bármi miatt vállalniuk, és leginkább minden magától oldódjon meg.

Ugyanakkor borzasztó önérzetesek, ha sérülnek a jogaik. Legalábbis a szabadságjogaik. Mondjuk védik is rendesen, mindenféle, néha értelmetlen rendelkezésekkel.

A mai napig nem tudok napirendre térni afelett például, hogy nem lehet házkutatást tartani este 9 után, mert megzavarják a családi életet, a zavartalan pihenést.

Így amikor a terrortámadások után tartott a hajtóvadászat, a gyanúsítottak nyugodtan vacsorázhattak, alukálhattak odabenn, amíg a rendőrség várta a reggelt a ház előtt, hogy bemehessen.

Hasonló, de kicsiben, amikor a petsitterünket megfogta a riasztónk (több kamerával) és rászóltam egy elég nagy kihágás miatt. A reakciója az volt, hogy bizony jelentette az őt kiközvetítő cégnél, hogy sérültek a jogai, mert a tudta nélkül videóra vettük.

Miután elmeséltem a történteket, a közvetítő cég nekünk adott igazat, és a szolgáltatásért kifizetett összeget visszakaptam, de azért ez a történet jól mutatja, hogyan állnak az élethez.

Pénzt keresni se kifejezetten akar senki, ha az a komfortzónából kimozdulást jelenti. Például ha egy szolgáltató 5 km-nél messzebb van, sokszor ki sem jön. Ott állok, készen arra, hogy pénzt fizessek neki, de „ó, hát az messze van”. Ezek azok a dolgok, amik ténylegesen zavarnak itt.

Ami viszont állítólag kellene, hogy zavarjon, azt nem érzem akkora problémának.

Időjárás

Hát igen, évszakok nincsenek kifejezetten. A tél esős, a tavasz esős, a nyár esős, az ősz esős. Télen nincs hideg, nyáron nincs meleg. Teljesen random hónapokban van 3*1 hét jó idő, egyszer kora tavasszal lesz napos és szép, amitől az ember teljesen reményteli lesz, majd esik egyhuzamban 1,5-2 hónapot a biztonság kedvéért.

Aztán nyár elején és kora ősszel van még egy szép időszak, és ezzel a jó időt letudtuk. Néha becsúszik egy-egy jó nap, sosem hétvégén, így azt az irodából megtekintjük.

A sok eső nem zavar kifejezetten, csak amikor rálépek a városban taposóaknaként működő mozgós kövek egyikére. (A mozgós kő sajátossága, hogy begyűlik alatta a víz, és amikor az ember rálép, gejzírként tör fel a sáros undormány. Jellegzetessége, hogy ugyanolyan, mint bármelyik másik, kedves, hagyományos utcakő.)

Egyébként sokszor hallom, hogy otthon olyan jó, hogy van igazi tél és igazi nyár, amikor le lehet a Balatonra menni, és megkérdik, hogy lehet itt élni. Nekem sajnos erről az jut eszembe, amikor otthon egész nyáron a 40 fokban jártam dolgozni, mert vagy szabadságom nem volt, vagy pénzem elutazni.

Vagy amikor reggel (!) 36 fokban araszoltam a Hungárián, és fűtenem kellett az autót, hogy fel ne forrjon a vizem. Télen kapargatni az autót, kiásni a szerencsétlent, lecsúszni a hegyről, vagy amikor kimarja a sós latyak minden cipőm.

Itt nincs mindez, viszont ha nyárra vágyunk, elutazunk a nyárba és kiélvezzük. Ha télre vágyunk, irány az Alpok, a hó és a sípályák. Úgy hívom, hogy vannak on-demand évszakjaink, ami jó, mert a keserűséget nem éljük meg, csak a jó részét (mennyivel jobb a 40 fok, ha ember kezében folyamatosan ott a koktél…).

Nyaralunk

Nyaralunk

Multikulti, arabok, kongóiak

Amíg nincs személyes konfliktusom, meghatározó, negatív személyes élményem velük, addig nem érdekel, mennyien vannak, hol és hogyan. Majdnem minden busz- vagy villamosvezető arab, de még sosem csukta senki az ajtót az orromra.

Lehet, hogy szerencsém van, de néha, amikor látják, hogy a világ végéről topogva futok, intenek és megvárnak. Rengeteg az arab bolt, és mindig nyitva vannak. Ünnepnap, szünnap, este, reggel. Olcsó és sok a zöldség és a gyümölcs, minden napszakban van kenyér és hús.

Egyébként a húsboltjaik nyitvatartási idejét még nem sikerült feldolgoznom. Este nyolckor simán nyitva a hentes. Vasárnap. Eddig nem kaptam semmilyen megjegyzést, és az egyetlen férfi, aki erőszakosan próbált udvarolni, valami kelet-európai nyelven beszélt, lengyelre hasonlított, nem tudtam hova tenni.

Oh, és egyszer egy fekete nő rám ordított a kongói negyedben, de mint kiderült, csak baromira tetszett neki a mintás nyári ruhám (ami talán akkor egyszer volt eddig csak rajtam az időjárási körülmények miatt).

A közbiztonság

Ha a belváros nagyon közepét elhagyja az ember, akkor alapvetően csend van és hullaszag. Éjszaka is csend van. Emlékszem, az első lakás forgalmas, belvárosi utcában volt, de este 8 után semmi nem történt, mintha nem lettek volna emberek. Vasárnap 1-2 kertben játszó gyereken kívül semmit nem lehetett hallani.

Persze, hallok betörésekről és autólopásokról másoktól, de nincs folyamatosan félelemérzetem. Egyébként most már több olyan betörésről is hallottam itt, hogy bementek kulccsal és nem vittek el semmit, csak pénzt. Értéktárgy, műszaki cikk maradt. Fura.

Az utcán sem félek kifejezetten. Persze vannak részek, amikért nincs oda az ember. Nekem ilyen volt az Annessens, Lemonnier környéke, oda jártam nyelviskolába. Munka után, estére, 6-10-ig voltam ott. Ott álldogáltak csapatokban fura alakok, és a bárokba sem kívánkozott be az ember.

Egyszerűen nem éreztem jó környéknek, a saját komfortérzetem nem volt jó. Azért annyira rossz sem, hogy otthagyjam az iskolát. Onnan jártam haza, minden héten kétszer, este, sötétben, a város másik felére, tömegközlekedve.

Megint csak lehet szerencse kérdése is, de itt sem történt soha semmi érdemleges velem, egyszer félre kellett állnom a mozgólépcsőn, mert két férfi kergetőzött, szerintem nem játékból. Ezen kívül soha semmi, egy rossz szó sem. (Lekopogom.)

Egyébként a nyelviskola is érdekes volt, én voltam az osztályban az egyetlen magyar. Volt még egy román, két lengyel, egy ghánai, egy skót, a többiek törökök, marokkóiak, és pakisztániak.

A két lengyelen és rajtam kívül mindenki folyékonyan beszélt franciául (hollandul tanultunk) és a lengyeleken, a román lányon, és egy-két pakisztánin kívül mindenki (ez kb. 15 embert jelent) jól beszélt angolul.

Úgyhogy a fenti számok lapján a lengyelekre, románokra és magyarokra sokkal inkább igaz, hogy nulla nyelvtudással lébecolnak, és számomra nagyon meglepő volt a 3-4 nyelvet beszélő osztálytársak sokasága. Főleg egy ilyen iskolában, ami nincs a legjobb helyen, egy ingyenes nyelvtanfolyamon!

Amit szeretek

Megy minden a maga medrében. Persze, ahogy a fentiekből is látszik, vannak problémáink, de mégsem jár minden nap stresszel. Ha megkérdezik, hogy vagyunk, mindig az a válaszom, hogy olyan jól elvagyunk. Nem történik semmi, de ha programot szeretnénk, rengeteg a lehetőség.

Nagyon jók az éttermek. Pont most jelent meg, hogy Belgiumban vannak a legsűrűbben a térségben a Michelin-csillagos éttermek. Rengeteg a jó, minőségi étel.

Sok a kényelmi szolgáltatás. Mi rendeljük a zöldséget, gyümölcsöt, tojást, tejet egy biobeszállítótól. Ha épp aznap jut eszembe, hogy elfelejtettem egy szülinapi tortát, reggel leadom a rendelést és délutánra az irodában tornyosul a torta. Meg a lufi. Az orvos által felírt macskatápot is rendeljük, két nap alatt jön házhoz.

Igazából elképesztő, mennyi mindent el lehet intézni kimozdulás nélkül. Minden közel van. Ebéd Párizsban, vásárlás Londonban, hajókázás Amszterdamban, karácsonyi vásár egy német kisvárosban. Minden 1-2 óra vonattal. És imádom, hogy a Thalys 300-al suhan, és tényleg pillanatok alatt mindenhol ott van az ember.

Ez éppen Párizs

Ez éppen Párizs

Nem tűnik elérhetetlennek semmi

Ez furán hangzik, de itt az az érzésem, hogy tényleg bármit el lehet érni, amire az ember hajlandó energiát fordítani. Az elismerésért pedig nem kell megfeszülni, felfelé nyalni, lefelé taposni. Az, hogy az ember bemegy a munkahelyére, már fél siker. Ha időnként jól is dolgozik, már megbecsülik.

Persze ne menjünk el az anyagiak mellett, de ha valaki EU-s (Bizottság, Parlament) akkor abból igencsak jól el lehet éldegelni. Ha valaki nem EU-s, a minimalbér akkor is 1500 EUR, amit a privát szektorban egy évben 13.92-szer fizetnek ki.

Tizenharmadik havi bér decemberben, és holiday pay, ami egy teljes havi fizetés 92%-a, május környékén kerül kifizetésre, de mindenképpen azelőtt, hogy nyaralni mennek az emberek.

E felett a legtöbb helyen a privát szférában jár az ECO check, ami kb. 250 EUR értékű, és csak energiatakarékos dolgokat, biciklit, fajátékot vagy bioélelmiszereket, ökotermékeket lehet belőle venni, valamint ott van még a havi étkezési kártya, ami kinek mennyi, nekem 137 EUR/hó.

A bérekről sokat nem tudok, de nemrég olvastam, hogy 2000 EUR nettót visznek haza a STIB (belga BKV) buszvezetői is, plusz juttatások. Egyébként ez nem olyan dolog, amit itt szokás megbeszélni.

Borzasztó hosszú lett ez a poszt, de azért remélem volt, aki végigolvasta elszundítás nélkül. Nincs hatalmas konklúzió a végére, csak hogy itt végre megvagyunk.

Nem biztos, hogy ez az utolsó állomás, mindketten imádjuk Hollandiát, és nem riadunk vissza az újrakezdéstől, akár ezerszer sem, de amíg így elvagyunk itt, addig mindenképpen maradunk.

Ki tudja, a mai világban mi minden történhet meg, holnap megfordulhat minden. Ami biztos, a hazaköltözés nincs a prioritásaink között.”

Share.

About Author

hataratkelo adatlap-képe

Leave A Reply