Nem mondom, hogy soha nem költözöm haza

0

Bár az ember tudja, hogy nem megy minden tökéletesen Magyarországon, azért érdemes arra büszkének lenni, ami jó – írta a Fromázs blog szerzője. Hogy aztán innen miként jutunk el egy nantes-i kézimeccsre, az rögtön kiderül.

„Manapság nagyon divatos szidni Magyarországot és sokan a külföldön élők közül hangosan hirdetik a neten, hogy ők bizony soha nem költöznének haza. Én ezzel nem vagyok így. Nem mondok olyat többet, hogy soha, mert soha sem lehet tudni.

Egyszer az élet megcáfolt már, amikor azt mondtam Amerika után, hogy soha nem akarok külföldön élni, erre most itt vagyok Nantes-ban. Azóta óvatosabb vagyok az ilyen kijelentésekkel.

Nem mondom persze azt sem, hogy Magyarországon rendben mennek a dolgok, de mindeközben azért büszkék lehetünk arra, ami jó.

Szívesen kipróbálnád magad külföldön? Válogass több száz állásajánlat közül!

Ha itt kérdeznek Magyarországról mindig nagy örömmel mesélek a gyönyörű városainkról a jó borainkról, és az ételekről, mivel a franciákat főleg ezek a témák érdeklik és ezzel meg is úszhatom – ha akarom – a rázósabb témákat, mint az EU és a politika.

Bár nem mindig sikerül, mert a híreket rendesen követő ismerősök időnként már az első körben ilyen jellegű kérdést szegeznek nekem. Ilyenkor nagyon kellemetlenül érzem magam, mert a magyarokra nézve általában nem tudok jól kikerülni a témából.

Külföldön még könnyebben elérzékenyülök, amikor valami magyar vonatkozású dologgal találkozom. Egyszóval büszke magyar vagyok.

Amikor meghallottam, hogy a nantes-i kézicsapat, ami az ország jelenleg második-harmadik legjobb kézicsapata egy magyar játékost igazolt Csurgóról, hihetetlenül büszke voltam.

Lám-lám még sincs lehetetlen, gondoltam, a tehetség utat tör magának. A férjem nagy vonalakban követi a sporteseményeket, leginkább a focit és a kézilabdát, bár a Tour de France idején is nehéz a tévét kikapcsolni nálunk, így ő tájékoztatott a nantes-i kézilabdás fejleményekről.

Egy szó, mint száz, a négyes számú mez tulajdonosa Nantes-ban Faluvégi Rudolf! Júliusban érkeztek Nantes-ba a barátnőjével, Dorkával.

Találkozásunk történetét Dorka indította el azzal, hogy megtalált engem az internet és a blogom segítségével, amikor honfitársait kereste Franciahonban. Azóta már kávézunk, beszélgetünk, vacsiztunk, kártyázunk velük, amikor időnk engedte.

Becses dolog ez az idő, főleg akkor, amikor az embernek nem adatik meg minden nap, hogy magyar nyelven, számára kedves emberekkel múlassa az időt. Mindenesetre nekem sokat jelent. Ilyenkor enyhül az az érzésem, hogy magyarként „egyedül vagyok” és kilógok a sorból, ami azért néha-néha rám tör.

Már a Ouest France, az egyik nagyobb napilap is lehozott egy barátságos, bemutatkozó cikket Rudiról, a Nantes-Szeged meccs előtt, szeptember 16-án. Mindketten nagyon szeretik Nantes-ot, akárcsak én, ami nem meglepő mivel itt jól megy a beilleszkedés, az emberek segítőkészek, kevesebb a stressz és több az elfogadás és a támogatás a mindennapokban.

A szerdai Nantes-Montpellier meccsre kaptam meghívást. Soha nem voltam még kézilabda-meccsen, de már két meccset megnéztem a francia tévében az elmúlt egy évben.

Mindenesetre azt meg kell hagyni, hogy az élő meccs köszönőviszonyban sincs a tévés közvetítéssel! Majdnem bepisiltem az izgalomról, egyfolytában szorongattam a papírból készült szurkolólegyezőmet, kapkodtam a fejem, hogy mi történik, és közben a gyomrom szinte görcsben volt.

Egyszóval izgalmas volt nagyon, fej-fej mellett haladt a két csapat egészen a végéig, amikor legnagyobb szomorúságunkra a Montpellier előnyre tett szert és azt meg is tartotta.”

Hogy mi történt a mérkőzés után, az is kiderül az eredeti posztból, amit itt találsz.

Szívesen élnél külföldön, de nem találtál még munkát? Keress a Határátkelőn!

Share.

About Author

Leave A Reply