„Nekem itt a plafon”

1

Idő kell, mire külföldön akár a gyerekek feje fölül is eltűnik a „plafon” és élni tudnak az eléjük kerülő lehetőségekkel.

Kenyeres Lívia ifjúságsegítőként dolgozik egy félig civil, félig tartományi fenntartású, leginkább a magyar családsegítőnek megfelelő szervezetnél Torontóban.

Mielőtt 2005-ben Kanadába költözött volna, Miskolcon (a Békeszálló- és Muszkás-telepeken) dolgozott családsegítőként. Pontosan ismeri azt a világot, amit a Miskolcról kivándorolt romák maguk mögött hagytak.

Nem véletlen, hogy Torontóban rendszeresen tart romákról tréningeket tanároknak, rendőröknek, szociális szakembereknek.

HATÁRÁTKELŐ A
YOUTUBE-ON
ÉS A SPOTIFY-ON IS!

„Ezek a gyerekek generációkon keresztül azon mennek át, hogy ’oké nekem itt a plafon, ennél tovább nem juthatok’” – mondta az Abcúgnak, hozzátéve, hogy más bevándorló csoportokhoz hasonlóan nekik is „idő kell”, mire ez a jól berögződött plafon eltűnik, és a gyerekek élni tudnak az itt eléjük kerülő lehetőségekkel.

„Ez akkor látszott nagyon jól, amikor azt láttad, hogy a roma gyerekek, fiatalok itt sem mernek annál nagyobb álmokat megfogalmazni, mint hogy fodrász vagy kőműves legyen belőlük. Nekem ezt Magyarországon is mindig szívszorító volt hallani” – fogalmazott.

Lívia úgy látja, több roma fiatal, mostanra ért el oda, hogy „szeretne többet, de még nem látja át, hogyan érheti el”, ami komoly nyomás rajtuk. A szakemberek ezen úgy enyhítenének, hogy segítenek mindegyik, velük kapcsolatba kerülő fiatalnak a neki lehető legjobban fekvő utakat megtalálni.

Az iskolai lemorzsolódás Kanadában is probléma, de Lívia szerint az iskolarendszer egyre nyitottabb olyan rugalmas megoldásokra, amik megelőzik a korai iskolaelhagyást.

A teljes riport itt olvasható.

A legnagyobb szerencse: visszatérni Kanadába

Share.

About Author

1 hozzászólás

Leave A Reply