Nehéz visszatérés a karibi világba

0

A hazai szalonna íze még az ember szájában van, amikor már a repülőn ül és úton van… hova is? Vissza? Haza? A visszatérés nem mindig könnyű, még akkor sem, ha az ember a karibi térségbe (konkrétna Guadeloupe-re) utazik, mint a mai poszt szerzője, Kriszta.

„Ha sokat utazol könnyebben alkalmazkodsz…!?!? Szerintem tényleg igaz, hogy az utazás mindig az ember hasznára válik, mert megtanul alkalmazkodni, hisz mindig adódhatnak váratlan vagy nem szokványos helyzetek, melyeket kezelni kell tudni.

Egy idő után az ember úgy érzi sokat tapasztalt és jó pár dolgot átélt, ami akkor is hozzátesz az életéhez, ha nem a legpozitívabb élményként élte meg.

Karibi visszautazásom előtti egyik estén egyik kedves régi barátommal ellátogattunk egy remek kis vidéki csárdába és próbáltam a jó magyar ízeket memorizálni a hosszú távú memóriámba. Isteni volt a jó nagy hazai szalonna, a velő, ilyet aztán biztos nem eszek a „Karibon”.

Az utat végigidegeskedtem, mert a 3 óra 15 perc nagyon kevés az átszálláshoz, ha netán egy nagyobb dugó adódik Párizsban. Végül is most hamarabb érkeztem meg Párizsba és Guadeloupera is és simán elértem a csatlakozást, mert épp alig voltak, de a majd 1,5 órás buszutat végigizgultam.

Nagy meglepetésemre egy lengyel táncos barátnőm is pont ugyanazzal a járattal utazott a szigetre, így nagyon jókat beszélgettünk, mert mindketten hasonló cipőben járunk.

Az átállás nehézségei

Az itteni pára sokadjára is szokatlan volt és most annyira fáradt voltam az út után, hogy másnap csak egész nap kóvályogtam, nem voltam arra sem képes, hogy kipakoljak a bőröndből és elrendezkedjek.

Mindent újra meg kellett szokni, az új otthonomat, az új embereket, a szomszédban állandóan hangoskodó gyerekeket, a totál más feelinget, azt, hogy nincs autóm, hogy nem azt eszem, mint otthon és nem azt csinálom, mint Magyarországon.

Mondjuk a finom kreol kajákhoz nem nehéz visszaszokni…

Nem tudom miért, de most nehezebben ment az átállás. Pedig még a természet is besegített, hogy igazán érezzem hol is vagyok. Egyből másnap egy óriási szkolopendrát (százlábút) találtunk a teraszon, ami undorral vegyes csodálkozást váltott ki belőlem.

Háromba kellett vágni, mert eltaposni szinte lehetetlen és ha kettőben van még simán megcsíphet, ami nagy fájdalommal jár és általában kórházba kell vele menni. Ez az egyetlen állat, amitől itt óvakodni kell, más veszély nincs. De ha az ember nem hempereg a fűben este nem valószínű, hogy megcsípi.

Az ablak és ajtókereteket mindenki fújja speciális szerrel, ami távol tartja a 100 lábú betolakodókat. Csak viszonyításképpen, a láb a képen 44-es:

Egy másik különleges kukacféle is megjelent, nagyon tetszik, a csápját úgy csóválja, mint egy kutya a farkát.

A tapadóujjas mini béka is beköszönt, nehogy elfelejtsem, ő is itt él. Alig bírtam kiugráltatni a házból, elég vicces volt a küzdelmem, mindig másfele ugrott, mint ahogy vártam.

Salsa, a szomszédban lakó barátnőm macskája pedig állandóan rajtam lógna, ha tehetné, nagyon rossz és szemtelen, de imádom, olyan édes tud lenni, amikor mindenhogy bújik hozzám.

Tetszik, hogy itt ennyi állat van körülöttem. Kolibrik is vannak a kertben, de szinte lehetetlen őket lefényképezni, annyira picik és gyorsak.

Idegesítő dolgok

Az elején tele voltam kétségekkel, aggodalommal, a listáimon szereplő kérdések és feladatok pedig csak gyűltek, kellett egy pár nap, mire megemésztettem, hogy itt most újra a türelemé a főszerep, ami nem az erősségem.

Idegesített, hogy nem tudtam telefonálni a szüleimnek, akiknek nincs okostelefonjuk, a magyar telefonkártyám pedig egyáltalán nem működött, az internet igencsak szakadozva ment és a ház berendezése sem teljes, egyelőre főzni a barátnőmhöz járok át és hűtő is csak nála van, de hála Istennek nagyon jóban vagyunk, így ez megoldható, amíg el nem rendeződik ez is.

Kissé frusztrál, hogy mindig mások segítségét kell kérnem, ha valami adminisztrációs vagy hivatali kérdésem van, mert itt sok minden elég speciális, például az emberek jó része csekken kapja a fizetését és a TB ellátás is eléggé más, mint nálunk.

Az utcák, városok ismerősek voltak, de az első utam egy ismeretlen helyre este idegességgel töltött el. Persze megtaláltam és minden rendben volt a kölcsön autóval is, de eleinte ez a sok, az eddigiektől eltérő szituáció nehéznek tűnt.

Mivel kevés a parkolóhely, az autók simán ráállnak a járdára időnként, konkrétan semmi hely nem marad a gyalogosok számára, ezért csak az úttesten tudsz közlekedni, de itt tuti nem büntetnek meg ezért senkit, mert hát esti piac van és kész-

Mikor már kezdtem volna magam tényleg rosszul érezni, az eléggé bizonytalan itteni jövőképem miatt, akkor észbe kaptam, és azt mondtam magamnak: nem! nem hagyom, hogy a pillanatnyi, kezdeti helyzetem és a nehézkesebb szituációk kedvemet szegjék.

Nyelvi nehézségek

Sok tervem van, de mindenhez sok-sok információra és utánajárásra, adminisztrációra és persze szerencsére, vagy inkább azt mondanám égi segítségre van szükség, illetve a francia nyelv még nem megfelelő szintű ismerete is nagyban nehezíti ezt, aminek elviseléséhez szintén nagy lelki erő kell, főleg akkor, amikor egy társaságban csak te nem érted a poént és mindenki más nevet rajtad kívül.

Amikor egyik nap épp franciát tanultam az interneten és próbáltam volna „fransziásan” kiejteni a dolgokat, hallom ám, hogy a szomszédban a barátnőmre bízott pár éves!! kisgyerekek szájharmonikáznak és dudálnak.

Gondolom el lehet képzelni, mennyire ideges lettem, mert mindezt hosszú órákig csinálták a legelképesztőbb hangzásokat produkálva tőlem pár méterre.

Szeretem a gyerekeket és mivel szeretek itt élni a barátnőmmel közös terasszal kialakított házban, elviselem a gyerekei állandó, legtöbbször hisztérikus sírását, amit minden egyes napszakban többször is előadnak, ami olykor tényleg idegőrlő, főleg, ha négyen nekiállnak, de ez már tényleg sok volt. A koncentrációnak lőttek. Azért a gyerek szüleinek szívesen megmondtam volna hova tegyék a dudájukat…! 🙂

Úgy döntöttem, pozitív leszek

Mindezek ellenére tudatosan arra koncentráltam, hogy nekem igenis sikerülni fog az, amit szeretnék, miért ne lehetnék én az, akinek ez is összejön. Főleg lelkileg nehéz ez az elhatározás, utána már a tetteket az ember megteszi, ha megvan az elszántság.

Miután ezt így végiggondoltam és hoztam egy döntést, hogy pozitívra hangolom magam, meg is jelentek az első kisebb sikerek, pozitív történések és azóta is tart ez.

Például szóba elegyedtem a kikötőben egy szimpatikus férfival, amikor a barátomat tanítottam salsázni. Ő jó pár hónappal később, nemrég, meglátta egy hirdetésemet, megkeresett a neten és írt nekem, hogy szeretne tőlem salsa leckéket venni.

Ráadásul az idegenforgalomban dolgozik, így sok információt megosztott velem, amire nekem épp nagy szükségem volt. Nos, én azt hiszem ezek a dolgok sosem véletlenek.

A táncot sokáig hanyagolni kényszerültem elővigyázatosságból, anyajegy eltávolítások és komoly fogműtét miatt, így egy berozsdásodott robotként kezdtem el újra táncolni itt, de végre kezdek újra belerázódni az itteni pörgős, izgi életembe.

Mindezt főleg azért írtam le, mert biztosan sokaknak fogalmuk sincs, milyen nehéz újra és újra visszacsöppenni hol egyik, hol a másik kultúrába és közegbe. Kívülről lehet, hogy csak az látszik, hogy pálmafától pálmafáig sasszézom és a kókuszlevet kortyolgatom…

Na jó, lebuktam: :))

Vagyis attól még, hogy az álmaimat igyekszem élni, még nem biztos, hogy könnyebb az életem, sőt! 🙂 De amikor majd idős koromban visszatekintek, biztosan nem fogom megbánni ezt a döntésemet, akkor is, ha érnek majd kudarcok, vagy nem mindig minden úgy sikerül, ahogy szeretném.

Mindenesetre, ha az embernek nincs túl sok elvárása és könnyedebben tud alkalmazkodni az adott szituációhoz akkor szerintem boldogabb élet vár rá! :)”

Ha szívesen olvasnátok még Krisztától, akkor látogassatok el a blogjára!

Karibi legjobb és legrosszabb dolgok listája

Share.

About Author

Leave A Reply