Négy ok, amiért nem megyünk külföldre

0

Számtalan oka lehet annak, hogy valakiből nem lesz határátkelő. Nyilvánvalóan a kérdés (miért nem megyünk külföldre?) nem is azokra vonatkozik, akik egyébként sem mennének, mert jól érzik magukat, megtalálták a számításukat, esetleg el sem tudják képzelni, hogy Magyarországon kívül máshol éljenek. Sokkal inkább azokra, akiket akár vonzana is a dolog, lehetőségük is lenne, mégsem mennek.

A téma onnan jutott eszembe, hogy a minap volt egy beszélgetés a Corvinus Egyetemen az immár 30 éves Erasmus hallgatói és oktatói mobilitás tapasztalatairól (nem mellesleg ekkor mutatták be Vágó Péter Erasmus and Co.: Bevezetés a hallgatói és oktatói mobilitás világába című ingyenes könyvét, amiről már én is írtam).

A beszélgetésről kaptam egy rövid beszámolót Pétől, most ebből is idéznék, különösen, mert annak egyik központi felvetése az volt, hogy jó lenne, ha a diákok közel száz százaléka számára adott lenne a lehetőség, hogy külföldön töltsenek el egy félévet a tanulmányaik ideje alatt, akár tanulás, akár szakmai gyakorlat céljából. (Innentől tehát Pé beszámolója következik.)

Mi az, ami visszatart?

A pénz

A sok lehetséges visszatartó tényező egyike az anyagi feltételek hiánya. Erasmus-mobilitásban részt venni, különösen nyugat-európai országokban nem mindenki számára finanszírozható.

Természetesen lehet a tanulmányok célországát ez alapján (is) kiválasztani, ám ez értelemszerűen az elsődleges preferenciákkal összeegyeztethetetlen lehet.

Itt szerintem érdemes idézni a fent említett könyvből, nem minden tanulság nélkül való.

„Sokan szeretik ezt hinni, és így („nekem erre nincs pénzem sajnos”) rögtön fel is menteni magukat az alól, hogy egyáltalán átgondolják a lehetőségeiket.

Természetesen van is bizonyos igazság a dologban, de azért a helyzet nem ilyen egyszerű: az anyagi „felkészületlenség” ugyanis nem szempont akkor, ha szakmailag olyan jó valaki, hogy egy különösen kedvező kondíciókat kínáló ösztöndíjat tud elnyerni és/vagy tudatosan olyan intézménybe, illetve országba pályázik, ahol biztosan ki tud jönni önerő nélkül is a kapott ösztöndíjból.

Egyetlen eset van szerintem, amikor az anyagiak miatt egyértelműen lehetetlennek mondhatjuk valakinek a mobilitásban való részvételét: ha a családja nem tud megélni az ő munkájából származó jövedelem nélkül, és kintről sincs lehetősége az ösztöndíjából vagy kinti munkavégzésből eleget hazautalni.

Minden más esetben kellő mérlegeléssel, illetve bizonyos kompromisszumokkal eredményesen megoldható kérdésről van szó. Ha valaki nem ragaszkodik bizonyos országok bizonyos intézményeihez és a tartózkodása alatt egy elfogadható minimumnál jóval magasabb életszínvonalhoz, akkor akár 0 Ft saját ráfordítással is reális eséllyel vehet részt valamilyen mobilitási programban.

Egy stockholmi business school valóban sokaknak túl drága lehet, de egy prágai már nem feltétlenül: az igényeket kell a lehetőségekhez igazítani, a mobilitás kapcsán felmerülő költségek túlnyomó része ugyanis attól függ, hogy valaki konkrétan hova szándékozik menni.”

A munka

Sokan azért nem vállalkoznak külföldi tanulmányokra, mert itthon dolgoznak, és a munkahelyüket nem szeretnék ezzel feladni.

A szerelem

Az európai felmérésekből az is kiderül, hogy sokan párkapcsolatot féltenek, illetve általában otthoni emberi kapcsolatokat nem szeretnének megszakítani a külföldön töltött hosszabb időszakkal.

(Aztán persze van olyan is, aki ha nem is ezért megy, de nem bánja olyan nagyon, hogy maga mögött hagy egy kapcsolatot. Például ilyen volt Ana is, aki még régen írt posztot ide.

La vida Erasmus

„A sztori kezdetének idején még nem az formált engem határátkelővé, hogy mennyivel jobb egy másik ország GDP-je (ez esetben tuti biztos, hogy nem Spanyolországba megyek) vagy, hogy melyik ország nyelvét szeretném jobban beszélni (nem tudok spanyolul) vagy hol rendezik meg éppen az Olimpiát.

A véremben van egyfajta kíváncsiság, ami afelé űz, hogy nehezebb és nehezebb helyzetekbe dobjam bele magamat. Ebből kifolyólag teljesen bagatell indokok vezéreltek akkor, amikor az Erasmus jelentkezési lapomon bejelöltem a spanyolországi Jaént kívánt úticélul.

Szeptemberben jutottam el odáig, hogy összecsomagoltam a holmimat és kiköltöztem az andalúziai városkába tanulás címszójával. Teli bőrönddel, de üres szívvel. Barátok, családtagok mellett egy párkapcsolatot is magam mögött hagytam, amelynek stílszerűen a repülőtéren kellett véget érnie. A kalandok így kezdődtek.”)

A bürokrácia

Jelentős akadálynak mondhatók az egyetemek működésében előforduló bürokratikus nehézségek. A külföldön tanult tantárgyak itthoni elismertetése sokszor nehézségekbe ütközik.

A házi szabályok az elfogadtatni kívánt kurzusok esetében százszázalékos egyezést várnak el a hazai egyetemen futó kurzusokkal, ez pedig indokolatlan rugalmatlanság.

Mennyi kredit az annyi kredit?

A hazai egyetemekre jellemző az is, hogy nagyon sok kurzust kell hallgatnia a diákoknak, melyek egyenként 3-6 kreditpontot érnek, miközben külföldön nagyobb kreditszámú kurzusok jellemzők.

Mivel a külföldi kurzusokat hazai tárgy megfelelőiként kell elszámoltatni, ez egyfelől leértékeli a kint elvégzett kurzusmunkát (kreditpontokban mérve), másfelől tovább nehezíti a néhány külföldön tanult kurzus megfeleltetését a sok hazai kurzus mindegyikének – amely tárgynak pedig nem volt külföldön pontos megfelelője, abból esetleg vizsgázni kell itthon.

Vannak jó irányba tett lépések

Közben pozitív változásként elmondható, hogy a hazai oktatási környezet is nagyon sokat változott, nemzetközibb lett az utóbbi évtizedben.

Sok angol nyelvű program indul, ahol az Erasmus-cserediákok számára így nem szükséges külön kurzusokat hirdetni, egyszerűen bekapcsolódhatnak az eleve külföldi hallgatókat is vonzó hazai képzésekbe.

A Corvinus Egyetemen például a saját hallgatóknak is közel 20 százaléka külföldi diák. Ez adott esetben azt is jelentheti, hogy a nemzetközi diákélet már nem csak külföldi tanulmányok révén érhető el.

Fontos lenne ugyanakkor az oktatói mobilitás fokozása is. Ezen a területen máig nem jellemző az elérhető lehetőségek százszázalékos kihasználása. Ezen minden bizonnyal segíthetne az, ha a külföldi vendégelőadói szereplés például megjelenne az oktatók teljesítményértékelésében.

Emellett pedig gyakorlati nehézségeket kell áthidalni: elszakadás a család mellől, kimozdulás a komfortzónából.

Szükséges továbbá, hogy az érintettek rendelkezzenek bizonyos nemzetközi beágyazottsággal, azaz eleve meglévő munkakapcsolatokkal a kiszemelt partnerintézménynél dolgozó kollégákkal, ami lehetővé teheti számukra az érdemi bekapcsolódást az oktatócsere folyamatába.”

Nagyon hamar észrevesszük, mitől félünk”

Végül hadd idézzem itt egy korábbi poszt főszereplőjét. Annát, aki Finnországban vett részt erasmusos képzésen, majd lett oktatási referens. Ő így foglalta össze a tapasztalatait.

„Amint kilépünk a komfortzónánkból, és ahogy megszűnnek körülöttünk létezni a minket meghatározó emberek, kicsit semmilyennek, könnyen alakíthatónak érzi magát az ember.

Ugyanakkor végre az új közösségnek, ahová bekerülök, olyan képet tudok adni magamról, amit maximálisan én alakítok ki. Természetesen a családi, szülői értékek meghatároznak minket, de a konkrét személyek elmaradnak.

Az Erasmus elején van pár nap egyedüllét (én nem azt a módszert követtem, amit most próbálok átadni, hanem hagytam magamnak néhány napot az elmélkedésre), amikor nagyon sok minden feljön.

Nagyon hamar észrevesszük, hogy mitől félünk: attól, hogy egyedül maradunk; hogy nem értenek meg; hogy elveszek; hogy nem fogok jól kijönni a lakótársammal; vagy hogy esetleg még kollégiumot sem találok – ezek nagyon konkrét félelmek, és jó, ha az ember ezekkel szembesül, így nem is ér rá valami elvont dologtól szorongani. Ez egy nagyon hasznos folyamat.

Nagyon sok kapcsolatot és igényt arra, hogy az ember ne csak a saját országán belül gondolkodjon, mert az nem elegendő. Sokkal több élményt és benyomást tud szerezni, ha nyitott szemmel jár, és határok nélkül gondolkodik Európában.

Ezeknek a kapcsolatoknak a megőrzés és ápolása nagyon-nagyon fontos. A mai napig jönnek újabb ismeretségek és kapcsolatok, de van néhány olyan erasmusos barátság, amit az ember nem szeretne elveszíteni.”

A sikeres külföldi pályázás három titka

(Fotó: pixabay.com/Anemone123)

Share.

About Author

Leave A Reply