Ne hagyjuk magunkat, a gyerek jövőjéről van szó!

0

Közel hároméves szünet után jelentkezett új poszttal az Ugrás Svájcba blog, ahogyan ez már ilyenkor szokás, összefoglalva az azóta történteket.

„Így kimondva ijesztő is valahol, mennyi minden történt azóta. 3 év, a fiunk azóta már nemcsak elkezdte a tanulmányait, hanem már második osztályba jár. Igaz, eléggé rögös út vezetett idáig. (…)

Az első nyár kemény volt, hiába tart az iskolaév július közepéig, az óvoda azt mondta, hogy 2 hónapra már nem teszik be a csoportba, hanem majd augusztusban mehet 1. csoportba (kettő van összesen).

Akkor megkérdeztük, hogy miért 1-be megy, hiszen kor alapján bőven másodikba kell menjen, és Magyarországon is 3 évet járt óvodába.

Azt mondták, hogy a nyelv miatt, mert ha másodikba teszik, és nem sikerül felvenni a nyelvet, akkor vissza kell tartani, és ez bekerül a kartonjába, ami később gond lehet. Így meg év közben is átmehet második csoportba, ha minden jól megy, onnan meg iskolába. Rendben.

Óvodakezdés, kaptunk egy elég fura óvónőt. Véleményünk szerint vagy bevándorlóellenes, vagy egyszerűen nem bírt minket, gyakorlatilag nem kapott segítséget tőle a gyerek, fél év után is épphogy beszélt valamit, de inkább meg se szólalt, nem érezte jól magát.

Svájci munkák a Határátkelőn!

Szülőin minden alkalommal kérdeztük, hogy írassuk-e be különórára, mert nem voltunk elégedettek a haladással, de mindig azt kaptuk, hogy adjunk neki időt. (…) Év közben sikerült azt a szintet elérni, hogy bekerült a második csoportba, majd egy év múlva elkezdhette az iskolát.

Azért akarom ezt leírni, hogy ha valaki idetéved, hasonló helyzettel, tudjon róla, amiről mi nem tudtunk, és a kérdéseink ellenére sem kaptunk információt, hogy a gyermeknek a bevándorlást követő első évben JÁR külön németóra, amivel felhozzák a szintjére.

Az iskolában kérdezték tőlünk meglepődve (1.5 év után), hogy nem kapott különoktatást??? Nem, nem kapott. Érezték, hogy sárosak az ügyben, úgyhogy kerestek megoldást, és hogyhogy nem, a gyerek elkezdett svájciul és németül beszélni, kiváló eredményeket ér el az iskolában, nem kellett semmilyen felkészítő az első osztályra.

Ehhez viszont kellett az, hogy igenis ne hagyjuk magunkat, hanem menjünk a dolgok után, hiszen a gyerek jövőjéről van szó. (…)

Az oktatás egyelőre kényelmes tempóban halad, az iskolatáska alapvetően egy darab üzenőfüzetet és egy tízórais dobozt tartalmaz. Néha benne van a házi feladat és ennyi. Mindent biztosít az intézmény, a könyvektől, munkafüzetektől kezdve az írószerszámokig.”

Olvassátok el az eredeti bejegyzést is, itt tehetitek meg!

(Fotó: pixabay.com/Romagna21)

Share.

About Author

Leave A Reply