Mocskos hazaáruló lettem

1

Akár klasszikus határátkelős történetnek is nevezhető Olli és családja sztorija, hiszen sokan jártak az ő cipőjükben: devizahitel, egyre több és kétségbeesett munka a fennmaradásért, majd a reménytelenségben a döntés: megpróbálni külföldön boldogulni. Aztán a többéves szétszakítottság…

„Határátkelő lettem, ami egyfelől stigma, másfelől sok sikert…

Ami a 2008 előtti életünket illeti: két egészséges gyermek, szerető férj, nagyszülők, mindenkinek munkahelye, és egy olcsó, fenntartható albérlet. Belefért havi egy színház, mozi, és ha nem is sokat, de meg tudtunk a hónap végén takarítani.

Aztán kitalálták, hogy mindenkinek legyen saját lakása, aminek következtében a fizethető albérletünk ára a duplájára nőtt, és így már vállalhatatlan volt.

Bementünk a bankba a megtakarításainkkal, plusz a szülők is tettek még hozzá, és elindult a hitelügyintézés. Ja ja, tudom, senki sem tartott a fejünkhöz pisztolyt, hogy devizában adósodjunk el.

Németországi munkalehetőségek a Határátkelőn egyetlen kattintásra

Azon szerencsések közé tartozom, aki banki dokumentumokkal tudom igazolni, hogy a forinthitel kérelmemet elutasították, de rögvest megkaptam a devizahitelt, amihez az önerőt nem fogadták el. Így vettünk fel 6 milliót 2005-ben, amibe másnap gyorsan bele is törlesztettük a 3 milliós önerőt. Bár ne tettük volna.

Aztán 2008-ban jött a válság

A havi fizetésem nem volt elég a törlesztőre, és még ott volt a rezsi, enni is kéne, stb. A férjem egy multinál dolgozott, túlórára max ingyen volt lehetősége. Én a város szociális irodáján dolgoztam, plusz a családsegítőnél, és mellette maszekoltam, időseket gondoztam. Na, így volt az én fizum annyi, mint a férjemé.

De még így is kevés volt. Feladtam a munkámat, és beléptem a feketegazdaságba. Hétfőtől vasárnapig reggel 6-tól este 7-ig házakhoz jártam ápolni. A férjemre maradtak a gyerekek, a háztartás, a bevásárlás, egyszóval minden.

Két évig tudtam csinálni, 2011-ben ugyanis annyira le voltam fogyva, ki voltam merülve, hogy vezetés közben az agyam reboot-olt, és a következő kép az volt, hogy szednek ki a kocsiból, amivel egy fának hajtottam.

Nem tudtam elmondani az orvosnak, hogy mikor és mit ettem utoljára. Csak dolgoztam, és dolgoztam. Így ugyan mindent ki tudtunk fizetni, de párizsinál, és kenőmájasnál jobb minőségű és tápértékű élelmiszerre nem futotta.

Ami eddig csak gondolat volt, egy nehezen összehozható terv, az itt átment egy azonnali vészmegoldásba. Külföldre megyünk. Oda, ahol elég mindössze dolgozni tudni ahhoz, hogy élj.

Csak 2013-ban sikerül kijutnia a férjemnek, addig folytattuk a korábbi életvitelünket annyi változtatással, hogy már csak heti 5 napot dolgoztam, egy napot aludtam, egy nap pedig a családé volt.

Egyedül maradtam

A Skype, a Viber, a Messenger nem helyettesítheti azt, hogy hazaérsz, és a párod leveszi a kabátodat, és megkérdezi milyen napod volt. Hogy van, aki ha kicsit is, de segít a gyász feldolgozásában.

Ez megszűnt. Egyedül maradtam a gondokkal, eközben ha beszéltünk, eszemben sem volt panaszkodni, hiszen ő is vívja a harcait, a magánnyal. Maradtak a felszínes beszélgetések stb.

Megbeszéltük, hogy nem küld haza pénzt, hanem ő kint spórol a költözésre. Évente mindössze kétszer találkoztunk. Egyszer ő jött haza, egyszer mi mentünk ki.

2017 május. Kopogtak… És ott állt a lovagom teljes pompában. Átadott egy kis ékszeres dobozt, benne egy lakáskulccsal. Szívem, csomagolj. Költözünk.

Megszűnt minden teher. Csak a jövőt láttam. hogy újra lesz társam, a gyerekeimnek apja.

A csomagolás

Banyek! Hol volt ennyi vackunk? Pedig olyan üresnek tűnt a lakás. Mit vigyünk, mit ne? Mennyi lenne, ha kint vásárolnánk be? Matek egész nap. Gyakorlatilag mindent vittünk. Mosógép, ágyak, szekrények, és csak a téli ruhák. A teherautós 700 euroért vállalta a költözést. Mi Oszkárral mentünk ki a kocsi előtt egy nappal.

Amikor megérkezett a kamion, rádöbbentem, hogy egy egészen apró dologról megfeledkeztünk. A pakolós emberekről. Hogy fogom én a 45 kilómmal a 70 kilós kanapét, hűtőt, mosógépet leszedni onnan, és bevinni a lakásba?

És akkor jöttek a szomszédaim. Akiket nem is láttam még, a nyelvüket alig beszélve bemutatkoztam nekik, és laza 1 óra alatt mindent bepakoltunk.

Kaptunk kávét, WC-papírt, a gyerekek ott vacsoráztak, hiszen konyhám nem is volt. Ez volt a mi utunk Németországba, Sachsen tartományba.

Ami otthon maradt

Kell kezdeni valamit a lakással. Hitel még van, két lakást fizetni luxus. A közösségi oldalamra kitettem egy hirdetést, miszerint minden, ami a lakásban maradt, ingyen elvihető. Remélve, hogy egy üres lakást kifestve majd könnyebben ki tudunk adni.

Bútorok, ruhák és egyéb háztartási holmik ingyen elvihetők, valamint üres lakás kiadó. Az első kérdező megkérdezte, hogy miért árusítok ki. Feltételeztem, nem akar használhatatlan tűzhelyért kilométereket utazni. Írtam, hogy külföldre költöztünk, és a lakást üresen könnyebb kiadni, majd eladni.

Elszabadult a pokol…

Mocskos hazaáruló lettem, fel fognak robbantani a terroristák, meg fognak erőszakolni a migráncsok, fél év múlva hazatolom a belem csóróként, mert nem is kolbászból van a kerítés, fizessem vissza a taníttatásom, és még sorolhatnám.

Értelmes hozzászólás, informálódó kérdés szerintem nem is érkezett, vagy elvesztek a sorok között, mert a könnyeimtől nem láttam.

Mi történik a fejekben? Mások is tapasztaltak hasonlókat?

Még azt se mondom, hogy az ellenségeim kívánnak nekem ilyen szépeket, mert ezeket az embereket nem is ismerem.

A jelenlegi életünk

Van egy 60 nm-es 4 szobás kis lakásunk Németországban. A szomszédaink egyben a barátaink, hiszen csak 3 család lakik a házban. A gyerekek iskolába járnak, nyelvet tanulnak, és nagyon élvezik a közeget, sokat nevetnek.

Csak a férjem dolgozik, az ő fizetéséből élünk, én iskolába járok, felváltva Praktikummal, mert a szakmai elismertetés sajnos hónapokba telik. A nyelv kezd egész jól menni, bátran megszólalok, és örülök, ha kijavítanak.

A család otthonról maximálisan támogat, karácsonyra például ők jöttek ki. Tudom, még csak fél év telt el a kinti életünkből, de mi már letelepedtünk. Februárban végzem el az iskolát, már kaptam két ajánlatot, így esélyes, hogy másfél hónap múlva dolgozom.

A munkáltatónak jeleztem, hogy továbbra is szeretnék nyelviskolába járni, erre pedig azt a választ kaptam, hogy rendben, majd mi fizetjük.

Sajnos sokszor elkövetem azt a hibát, hogy olvasok más blogokat, amik a kiköltözéssel kapcsolatos tapasztalatokon alapulnak. Ami egyfelől jó, mert kevesebb falnak megyek neki, másfelől viszont a kommenteket nem kellene.

Személyes konklúzióm

Az otthonteremtés nálunk egy diszfunkcionális családi összeomláshoz vezetett. Bíztunk az államban, hogy nem enged minket átverni.

Itt nem kell senkiben sem bíznunk, nem függünk csak önmagunktól. Ha dolgozunk, megélünk. Ha normálisak vagyunk, befogadnak. Ha tanulunk, előrébb jutunk.

36-38 évesek vagyunk. És igen, előttünk az egész élet.

Az Olli család köszöni, hogy megoszthatta a tapasztalatait.

További sikeres munkát kívánok a Határátkelő blognak, és annak a rengeteg határátkelt kommentelőnek, akiknek a hozzászólásai olvasásával tapasztaltan, és okosabban, és könnyebbe be tudtam illeszkedni Németországba!”

Külföldön keresnél munkát, de még nem találtál? Itt közel 1000 álláslehetőség vár!

(Fotó: flickr.com/CafeCredit.com)

Share.

About Author

1 hozzászólás

  1. Olli csalad, sok sikert, es ne olvassatok kommenteket, soha. En meg a nagy hajcihö elött költöztem, megis megkaptam mindezt 2016-2017 folyaman, pedig akkorra mar 5-6 eve voltam kulföldön, beszeltem a nyelvet is. Olyanok tamadnak, akik a sajat tehetetlenseguk miatt erzett haragot es elkeseredettseget akarjak levezetni barkin, föleg azokon, akiket irigyelnek. A közegetek befogad titeket, es ez szamit, ettöl nem lesztek kevesbe magyarok sem, csak gazdagodtok egy masodik “csaladdal”.

Leave A Reply