Mit ér az ember, ha magyar?

0

Lobelt Ledfold egyenesen a távoli Kínából írt, azt a kérdést feltéve (és meg is adva rá a választ), hogy vajon kevesebbet ér-e az ember munkavállalóként, ha magyar? Nem elméleti, filozófiai síkon, hanem fizetésnapon, multinál dolgozva.

„Most azt a kérdést feszegetném, hogy magyarként milyen anyagi előnyökkel és hátrányokkal kell szembesülnöm egy multinacionális cég világ végi kiküldetésben “tengődő” dolgozójaként. A hangsúly itt a MAGYAR-on van, noha lehetséges, hogy írhatnék Kelet-Európait is (ezt sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom, de érzem, hehe).

Noha Kína nem éppen a világ legmultikulturálisabb országa, azért nagyobbacska falvak végső soron világvárosként funkcionálnak. Nem beszélek most Taipei vagy Hong Kong nyugatias világáról, hanem inkább a “félvad” Pekingről meg Shanghairól. Ezen városokban is megtalálni lényegében minden létező ország fiait és lányait, mindenféle testfelépítések, nyelvek, szagok és színek kavalkádjában. Még érdekesebb ez a lét, ha az ember egy gigamulti engedelmes rabszolgája, rengeteg nemzet fiaival összezárva az irodában. Többségük kvázi “nyugati”, jenkik, németek, svájciak, franciák, angolok, hollandok, de akad indiai, arab, japán, koreai és persze marha sok kínai.

Magyarnak lenni egy multikulturális környezetben amúgy nem könnyű, én legalábbis nem nagyon voltam hozzászokva. Még akkor sem, ha a fehér bőr meglétének ténye (bármiféle rasszista indíttatás nélkül mondom, pontosabban nem én funkcionálok rasszistaként ezen esetben) sokat segít, ugyanis némileg kiemel. Például a környezet nagy része számára vizuális értelemben emberből sétáló pénzeszsákká avanzsálsz, ami csajozáskor előnyös, vásárláskor nagyon is hátrányos baleset. Na jó, csajozásnál vannak egyéb versenyelőnyök is, de az inkább egy másik poszt témájához tartozik. Mindez persze az “utcai” viszonyokat tükrözi, viszont jelen poszt fókusza az, hogy azonos vagy hasonló munkakörök esetében milyen módon befolyásolja az ember egzisztenciáját származása és anyanyelve, azaz mi a répa zajlik az irodában.

Karrierista hírszerzés

Természetesen a fizetés, pontosabban a kollégák fizetése az tabu. Mármint a többi kolléga számára. Semmi közöm hozzá, mint ahogy az enyémhez sincs senkinek sem köze. Nade, a titkos számadatok azok olyanok, mint a kínaiak angol nyelvtudása. Innen onnan is bezavarnak, torzan és csak fenntartással kezelhető módon, de azért időnként betalálnak. És ha az ember elég ideig (néhány év) fülel, meg ügyesen töltögeti újra ivócimborái (kollégái és ügyfelei) ürülő whiskeys poharát (drinking is part of the business), akkor azért össze lehet szedegetni azokat az a infókat, amelyek a 2-3 évente óhatatlanul is felmerülő bértárgyalások sikeres lezárásához feltétlenül szükségesek.

Nem akarom túlrészletezni a “karrierista hírszerzés” metodikáját, ez az otthonival analóg módon működik. Tehát abból indulok ki, hogy van egy aránylag jó közelítésű becslésünk arról, hogy mennyit pénzt keresnek azonos vagy kvázi azonos munkakörben dolgozó, különböző nemzetiségű arcok. Idegen terepen, ezt ki kell emelnem, Kína talán valamivel barátságosabb egy koreainak, mint egy finnek (bár a koreai is angolul társalog), de az indiai számára ugyanolyan mesevilág, mint az osztráknak. Esetleg a közlekedési káosz nem, de a többi az feltétlen.

Természetesen az egyéni teljesítmény is okoz némi szórást a számokban, illetve a kapcsolatrendszer is sokat segíthet, ha az ember jóban van a megfelelő személyekkel. Zárójelben jegyzem meg, hogy az otthoni munkaerőpiaccal kapcsolatos örök szitkok alapja az, hogy “tisztességesen” nem lehet munkát szerezni, mert minden az “ismerősökön” múlik. Azt valahogy sosem vezetik tovább, hogy az ismerősök megléte az valóban csak szerencse kérdése, ugyanis csak annak van (és lehet) ismerőse, akinek jól terem az ismerős-fája a kertben, a tudatos kapcsolatépítés az bizony csak sci-fi. Persze mindez Kínában kábé ezerszer hangsúlyosabb, de asszem ez is egy másik poszt téma.

Szóval ezen az idegen terepen, ugyanakkora áldozatvállalás (8000 kilométerre otthonról, napi rutinnal férgeket és kutyát zabálva) mellett tevékenykedik az a díszes társaság, lelkét a vállalatra hagyományozva áldoz fel mindent a részvényesek gyarapítása érdekében. Azt is mondhatnám, hogy elvileg tiszta lappal vagyunk itt, hisz nem tökmindegy honnan jöttél? Ugyanabban a dugóban ülsz és ugyanúgy próbálod elmagyarázni a latin betűket elolvasni sem tudó taxisofőrnek, hogy; eerport, te hülye, értsd már meg hogy eerport!

Na, akkor itt a várva várt csattanó, bizony nem tökmindegy!

Én az alábbi törvényszerűségeket bírtam felfedezni, melyek persze se nem reprezentatív mintából származtathatóak, se nem megbízhatóak, de számomra igaznak tűnnek.

A németek, franciák mögött…

Magyarként 6-10 év versenyhátrányban vagyok. Azaz nálam 6-10 évvel fiatalabb német, osztrák, francia, holland srácok és lányok keresete ekvivalens (vagy éppen kicsivel magasabb) az enyémmel. Mindamellett az én vonatkozó tevékenységi körben szerzett tapasztalatom jóval nagyobb, illetve van egyetemi szakirányú diplomám (nekik gyakran msc-jük sincs). Az ebbe a kategóriába tartozó egyedek (beleértve engem is) NEM beszélik érdemben a kínai nyelv egyik fajtáját sem, az már egy következő szint.

Hozzá kell tennem, hogy értekezvén néhány szavahihetőbb magyarral, akik hasonló cipőben járnak úgy tűnik, hogy nem egyedi ez a probléma. Igazságtalan a világ! Rövidke megjegyzés, hogy igazság szerint sok magyar van a világ ezen felén is, aki tökéletes és aki nem lát árnyoldalakat, mert minden amit csinál az perfekt és mindent tud és ért. Az ő véleményükkel nem szoktam számolni.

Azaz mégsem igazságtalan, talán nem erről van szó. Talán arról van szó, hogy ez a munkakör nem 30-40 éves tapasztaltabb embert igényel (tényleg nem), hanem elég egy 25 éves friss és terhelhető meg kalandvágyó fiatal is. Ugyanis a 30-40 éves belga, svéd vagy svájci NEM FOG ennyi pénzért Kínába költözni, míg a fiatal talán igen. Meg a magyar “öreg”, feltéve, hogy megkapja a lehetőséget. Amihez jelentősebb tapasztalat és magasabb képzettség kell, ezek birtokában sikerülhet a részvényeseket képviselő menedzsment szemében egyenrangúvá válni a hamvas csikókkal.

Fair? Nem. Érdemes panaszkodni? Nem. Többet és jobban kell teljesíteni, más esély nincs a származási versenyhátrány kiküszöbölésére, ez nem etikai szervezet, hanem cég.

…de a kínaiak, indiaiak előtt

Lehetne rosszabb is? Igen, sokkal. Ugyanis magyarként 30-40% bérelőnyben vagyok a helyi, kínai vagy itt lebzselő indiai kollégáimhoz képest, és mindezek felett még a szállásomat (összekomfortos, 100+ négyzetméteres, az épületben úszómedencével meg squash pályával felszerelt, otthonról szinte elképzelhetetlen álomkecót) is fizeti a cég.

Fair? Nem. Érdemes panaszkodni? Nem, mert esetleg valaki teljes joggal kiveri a fogaimat.

Ezek lennének röviden a tapasztalataim, a „magyarként mennyit érek” kérdésre. Többet mint sok kínai, és kevesebbet mint sok nyugati. Persze egy menedzseri munkakör objektív értékelése elég nehéz, nehéz megmondani ki ért többet a dologhoz, ki hoz több pénzt vagy teremt több értéket a cégnek, és mindenki szerződése egyedi. A leírtak inkább csak tendenciák, érzések. Ugyanakkor kiváncsi lennék, hogy ki mit tapasztalt ilyen tekintetben? Milyen beazonosítható versenyelőnyt vagy hátrányt jelenthet az, hogyha Európa keleti feléből származik valaki?”

(A poszt eredetije 2012 októberében jelent meg a Határátkelő blogon.)

Share.

About Author

Leave A Reply