Mit hoz az angliai magyaroknak az új francia elnök?

0

Emmanuel Macron nagyon kemény tárgyalópartner lesz a Brexit-tárgyalásokon, ez borítékolható, azaz kevesebb lesz a kompromisszum, tehát a britek engedékenységre biztosan nem számíthatnak tőle. Pontosabban tőle sem, ezzel együtt egy esetleges németországi Merkel-győzelem és az Európai Bizottság elnökének minapi keménykedése sok bizakodásra nem ad okot.

Noha Theresa May brit miniszterelnök „forró gratulációit” küldte Emmanuel Macronnak a francia elnökválasztáson aratott sikere kapcsán, Franciaország új EU-párti elnökének személyében London az eddigi jelekből megítélhetően igen kemény tárgyalópartnerre számíthat.

Ez nem csak feltétezés, Emmanuel Macron – akkor még elnökjelöltként – ugyanis februárban már járt Londonban, hivatalosan azért, hogy a Nagy-Britanniában élő francia választókkal ismertesse programját.

Az alkalmat azonban akkor kihasználta arra is, hogy egyértelművé tegye: ha rajta múlik, a brit kormány nem számíthat kedvezményes bánásmódra a Brexit-tárgyalásokon.

A frissen megválasztott francia elnök akkor kijelentette például: a Brexit, vagyis Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból nem eredményezheti az EU-val kialakítandó jövőbeni brit viszonyrendszer „egyfajta optimalizálását, a kilépés kilépést jelent”.

Emmanuel Macron álláspontja szerint ez azt jelenti, hogy a brit gazdaság nem férhet majd hozzá az Európai Unió egységes belső piacához, ha London a brit EU-tagság megszűnése után nem járul hozzá az EU költségvetéséhez.

„Nagyon elszántan vallom azt, hogy nem lesz helye indokolatlan előnyöknek” Nagy-Britannia számára a Brexit után – hangsúlyozta februári londoni látogatásán, márpedig ha Emmanuel Macron ehhez tartja magát államfőként is, az nem túl kedvező előjel a brit kormány Brexit-tárgyalási célkitűzései szempontjából.

Theresa May brit miniszterelnök álláspontja az, hogy Nagy-Britannia nem maradhat az EU egységes belső piacának tagja uniós tagságának megszűnése után, mivel ha fenntartaná teljes jogú tagságát e piacon, ahhoz olyan feltételeket kellene teljesítenie, mintha nem is lépett volna ki az EU-ból.

London ugyanakkor a hivatalosan előterjesztett tárgyalási célkitűzések alapján olyan átfogó szabadkereskedelmi megállapodást kíván kötni az Európai Unióval, amely a lehetséges legnagyobb mértékű hozzáférést biztosítja az unió egységes belső piacához, és lehetővé teszi a brit áru- és szolgáltatásexportőr cégeknek, hogy közvetlenül tevékenykedhessenek is ezen a piacon.

Emmanuel Macron Londonban kifejtett álláspontja szerint azonban ez csak akkor lenne lehetséges, ha a brit kormány a kilépés után is az EU-költségvetés befizetője maradna, erről viszont London egyelőre hallani sem akar.

Ha ez nem lenne elég, a franciák (és a németek is, persze) erősen dolgoznak azon, hogy magukhoz csábítsák a londoni City pénzügyi szolgáltatási szektorának vállalatait.

A brit kormányfővel tartott februári londoni megbeszélése után, a Downing Street-i miniszterelnöki hivatal előtt felsorakozott újságíróknak Emmanuel Macron kijelentette: „kezdeményezések sorával” készül annak elősegítésére, hogy „tehetséges embereket” vegyen rá a franciaországi áttelepülésre.

(Fotó: facebook.com/EmmanuelMacron)

Share.

About Author

Leave A Reply