Minden összeomlott, így elindultam

0

Bence első írása arról szólt, milyen volt másfél év után Magyarországra látogatni Walesből. Nos, szerencsére azt is megírta, miként került ki (és miért éppen Walesbe és nem Londonba), úgyhogy olyanok leszünk kicsit, mint azok a hollywoodi filmek, ahol az előzményeket már a második-harmadik rész után forgatják le. De Bence története van olyan érdekes, hogy talán megbocsátjátok.

„Mindig is karrierista voltam. Magyarország egyik legnevesebb (bár már egyre kevésbé fénylő) gimnáziumában érettségiztem egyáltalán nem rossz eredménnyel. Könnyűszerrel vettek fel a legnagyobb túljelentkezéssel futó BGF-es szakra. A BSc alatt azonban rájöttem, hogy ez a papír korántsem lesz elég a boldoguláshoz.

Nagyjából 300-an kezdtük el a szakot és a három és fél év végére 50-en maradtunk. A többiekkel fogalmam sincs, mi történhetett. Fel sem tűntek, mert már az elején feltűnt, hogy kéne itt egy felvételi vizsga, mert bizony a bemagolt érettségi tételek nem feltétlen jelentik a szak irányába az érdeklődés és a minimális talpra esettség és életre valóság meglétét. (Igen, én a fizetős felsőoktatásra szavaztam a népszavazáson, pedig a szüleim nem tudták volna fizetni, de a sleppje így nem kerülne be. Szerintem.)

Szerettem volna a végzettségemnek megfelelő munkát

Beiratkoztam hát egy egyéves OKJ-s képzésre, amit hétvégenként csináltam elsőévesként. Azt nagyon gyakorlatorientáltnak találtam, de nulla tapasztalattal még mindig nem éreztem magam potenciális jelöltnek a kiszemelt állásra.

Nem akartam én rögtön manager lenni (mármint a szó eredeti és nem magyar értelmében, ahol már mindenki menedzser), de szerettem volna a szakmámban dolgozni a végzettségemnek megfelelő munkakörben.

Az OKJ-s bizonyítványomat június végén kaptam meg és a nyári szünet jónak bizonyult arra, hogy megkaparintsak egy részmunkaidős állást és mire a főiskola elkezdődik már túl legyek a próbaidőn.

A repülőtéren kezdtem el dolgozni és a főiskola hátra lévő idejében végig ott is maradtam. Meg is kaptam a szülőktől és a barátoktól, hogy nem fordítok elég nagy energiát a tanulmányokra és mi lesz így velem…

Az ő megnyugtatásukra mondom, hogy nem érte volna meg. Így is jóval átlag fölötti diplomám lett és az államvizsga is kis híján nem lett csak ötös. (Ennek a sztorija egy teljesen más történet, ami nem feltétlen tartozik ide. Bár jól leírja a magyar valóságot.)

Szóval két évig dolgoztam a repülőtéren, mindenki meg volt velem elégedve, többet tettem le az asztalra, mint azt elvárták volna, évi 200 túlórát nyomtam le, egy utas sem panaszkodott rám. A fizetésem és a megbecsültségem ezt viszont kicsit sem tükrözte.

Fél évig az álmaimban éltem

Jött egy lehetőség az egyik legnagyobb nyugati légitársasági csoportnál, ahol irodai (sales & marketing) gyakornok lehettem fél évig. Kapva kaptam a lehetőségen, hiszen azért nyomtam le a két évet a reptéren, hogy ha lediplomáztam ne a nulláról, hanem az első lépcsőfokról kezdhessem el a kis életemet OTTHON.

Felmondtam a repülőtéren és a tapasztalatokkal a zsebemben áttelepültem a belvárosba. Fél évig az álmaimban éltem. Úgy éreztem, ez az, amire vártam, de ahogy közeledett a féléves határozott idejű szerződés vége, egyre kevésbé láttam biztosítva a jövőmet a cégnél — a gazdasági válság ugye…

Így is lett, februárban könnyes búcsút vettünk egymástól egy kitűnő referencia levéllel, ami nem formanyomtatvány volt és nagyon is őszintén elismerő. Egy héten államvizsgáztam és lett vége a gyakorlatomnak. És ha ez még nem lenne elég szakítottam az akkori barátnőmmel (aki ezt már jóval korábban megérdemelte volna).

A teljes életem dőlt dugába

Szóval sok volt a történésekből. Fogalmazzunk úgy, a teljes életem dőlt dugába. Minden, amit felépítettem, most összeomlott. Elhatároztam, három hónapot adok magamnak, hogy OTTHON munkát találjak.

Két elvárásom volt: a fizetés legyen annyi, hogy az albérletet ki tudjam belőle fizetni és meg tudjak élni a saját lábamon, másrészről pedig, hogy ne legyen megalázó a munka.

A három hónap alatt két interjún voltam, köztük az egyik legnevesebb könyvvizsgáló cégnél, ahol több körön is átjutottam, majd közölték, hogy továbbjutottam a soron következőre, de sajnos a nekem kiszemelt munkakörben jelenleg nincs felvétel, úgyhogy most parkolópálya és majd értesítenek, ha lesz üresedés. (Azóta sem szóltak.) Én meg a könyveléshez értek ugyan, de eret vágnék, ha azt kéne csinálnom.

Eltelt a három hónap és továbbra is munkanélküli voltam. Két és fél év munkatapasztalat, diploma, három nyelvvizsga. Rossz szektor, fiatal életkor, gazdasági válság. Elég rossz párosítás. A következő három hónapban már nem is jelentkeztem sehová, csak szombatonként mentem el berúgni és bulizni a sorsom elől az MSc képzésbe menekült gimis osztálytársaimmal.

London… helyett Wales

Döntöttem és augusztusban repülőjegyet vettem Nagy-Britanniába. Londonba (akármennyire is imádom) nem akartam menni, mert az már koránt sem olyan, mint volt. Minden negyedik ember nem brit nemzetiségű és minden harmadik bevándorló. És már nem szeretik, hogy olcsón dolgozol.

Nem bélyegeznek meg, de akkor is „más” vagy, ugyanakkor egy a millió közül. Faramuci helyzet. A lakás egy vagyon és állás ugyan van, de jelentkező is rá rendesen.

Walesbe költöztem. Ez Nagy-Britannia egyik leggyengébb gazdaságú és legszegényebb országa, de ebben láttam a kiutat. Az elején itt sem indult minden fényesen. Sőt. Az elején semmi nem volt. Semmi.

Aztán egy bárban dolgoztam részmunkaidőben (ott mindig van munka, úgyhogy ajánlom minden álláskeresőnek, meg a Tesco Expresseket), ahol hol szórólapokat osztogattam napközben, hol éjjel mértem a vodkát. Részmunkaidős minimálbérből éltem, az unokatestvérem házának vendégszobájában éltem. Közben tonnaszámra küldtem szét a jelentkezéseket a végzettségemnek megfelelően.

A rosszabb ajánlatot fogadtam el

Ismét jött egy hét (csakúgy, mint februárban), amikor minden összejött. Előléptettek a bárban teljes munkaidőbe; szobát találtam (330 font/hó); és két állásajánlatot is kaptam. Mindkettő olyan, ahová rögtön az első héten jelentkeztem, mikor megérkeztem, szóval őrölnek azok a malmok, csak lassan…

A rosszabbul fizető ajánlatot fogadtam el, ahol ugyan csak szállodai recepciós lehettem, nem duty manager jóval több pénzért, de a cégben több perspektívát láttam, még annak ellenére is, hogy csak maternity cover pozíció volt. (Ez azt jelenti, hogy amíg egy határozatlan idejű dolgozó szülési szabadságon van, általában egy évet, addig te helyettesíted.)

Ugyanez a márka jelen van otthon is, de ott valahogy nem ugyanezt kaptam, pedig jelentkeztem otthon hozzájuk. (Elgondolkoztam, hogy vajon kik dolgoznak otthon ugyanennél a cégnél, ha otthon, hazai munkaerőként nem kellettem, külföldön, bevándorlóként mégis ugyanarra jó vagyok…) Ezért is jó, ha az ember már ismeri a helyi viszonyokat, mert nem a pénz alapján dönt és van mérlegelési lehetősége.

A munkámmal a repteres tapasztalatok miatt nagyon elégedettek, mert merek ellentmondani és megosztom a kétségeimet és a javaslataimat. Támogatják a belső képzéseken való részvételemet főként a Revenue Management irányába, mert látják, hogy abban én is tudok újat mutatni nekik.”

(A történet először a Határátkelő blogon jelent meg.)

Share.

About Author

Leave A Reply