Milyenek a magyarok New Yorkban?

0

Ha a kérdésnek egyáltalán van értelme, akkor arra minden bizonnyal Szilvay Gergő tud válaszolni aki tavaly szeptembertől idén május végéig volt az amerikai nagyvárosban. A talita.hu oldalnak adott interjújából idézzük a legérdekesebb részleteket.

„Nyugaton korábban nem voltam hosszabb ideig. Mielőtt tavaly befejeztem a doktori iskolát, barátaim meggyőztek, hogy meg kellene pályáznom a Kőrösi Csoma Sándor Programot, mivel szerintük nekem való. A néptánc miatt végül New Yorkba küldtek. (…)

Elég hamar kiderült, hogy ott sincs kolbászból a kerítés. Sok magyar ott sem él jobban, mint itt. Nehéz megkapaszkodni. Persze komoly törésvonalat jelent, hogy legálisan vagy illegálisan van ott valaki. Előbbiek szignifikánsan jobb helyzetben vannak. New York egy gyűjtőhely. Aki elhatározza, hogy az Egyesült Államokba megy, ott landol, aztán sokan ott is maradnak.

A vidéki városokban, kisebb településeken sok, pezsgő életű magyar közösség működik, amelyek gyakran összejönnek, programokat szerveznek. A New York-i Magyar Ház vonzáskörzete kb. 200 kilométer.

A magyar negyedből már a hetvenes években kikoptak a magyarok, aki a Házba jön, még a városban is akár másfél-két órát metrózik, mire odaér. Aki a városon kívül lakik, az ugyanennyit autózik.

Elméletileg tízezer magyar él New Yorkban, de eléggé elszórva. Ennek a töredéke jár a Magyar Házba. Az egyházaknak vannak erős közösségei, főleg a reformátusoknak és a baptistáknak.

Szívesen dolgoznál külföldön? A lehetőség megvan: itt közel 1000 ajánlat vár!

A KCSP-sek rendszerint találkoznak azzal a problémával, hogy a magyar közösségekből hiányoznak a fiatalok. Fiatal családosok vannak, aztán középkorúak és idősek. A másod-harmadgenerációs, illetve frissen kiérkezett húszas-harmincasok azonban nagyon nehezen szólíthatók meg, már ha egyáltalán rájuk találsz.

New York a kalandorok városa. A vizeket leszámítva csak másfélszer akkora, mint Budapest, viszont nyolcmillióan laknak benne, vagyis négyszer annyi ember, mint itt. Nagy távolságok vannak, és a tömegközlekedés nem úgy működik, mint nálunk. Még a metróalagútban is kialakulnak dugók.

A fő reptérről eljutni Bronxba, ahol laktam, három óra volt. Manhattanben idő kellett, amíg megszoktam a felhőkarcolókat, az ember kitöri a nyakát, amikor felnéz. New York lenyűgöző, de hozzá képest Budapest emberléptékű, mondhatnám kicsi.

Hozzáteszem, hogy amikor utaztam, igen sokszínű országgal találkoztam, ami nem is csoda, hiszen kontinensnyi területen fekszik Amerika. A metropoliszok korántsem egyenlőek az Egyesült Államokkal, nem csak New York, Washington és Los Angeles Amerika, hanem a közepes és kisvárosok, a vidék is. Új-Angliában, Virginiában vannak helyek, amelyek ideális terepet nyújtanak a vidékromantikának. Festményszerű, ahogy a gyönyörű farmok sorakoznak dombról dombra.

Az ameriaiak végtelenül udvariasak, már-már ijesztően segítőkészek. Sokszor nem is kell kérdezni, ha látják, hogy el vagy veszve, megszólítanak, eligazítanak. New Yorkban, a lélektelen metropolisz közepén is.

Amerika a you can do it éthoszára épült – tényleg magabiztosak és optimisták, amit jó lenne eltanulni tőlük. Valóban nem annyira műveltek Európával kapcsolatban, de szerintem az európaiak sem értik annyira Amerikát, szóval ez kölcsönös.

Nagyon megnyerő volt, hogy számukra mennyire egyértelmű az adományozás a fontosnak ítélt ügyek, helyek megtámogatására, akár anyagiak formájában, akár úgy, hogy az idődet ajánlod fel. Az önkéntesség alap.

Gyakran szidjuk az amerikaiak individualizmusát, de szerintem közösségelvűbbek, mint az európaiak, talán épp azért, mert nincs akkora támogatási rendszer, mint itt. Nem az államtól várják, hogy az mindent megoldjon. Számukra természetes, hogy asszertív kommunikációs eszközökkel pénzt gyűjtenek jótékony céllal.

A másik oldalon persze ott van, hogy agresszívebb a reklám- és marketingkultúra. Mindenhol van valamilyen bónusz, visszatérítés, többnyire ráadásul átvágás nélkül, ami nekünk új. Az amerikaiak hiányolják is, hogy Európában ilyen nincs. Van mit tanulni a gyakorlatiasságukból.

Másrészt gyakran nehéz az amerikaiakkal mélyebb beszélgetéseket folytatni, kényelmetlenül érzik ettől magukat.

Ami pedig valóban ijesztő volt, azok a nevelési szokások. Teljesen burokban nevelik a gyerekeket, nem teszik ki semmi kihívásnak őket, a cserkésztáborban műtűz van, mert az igazi veszélyes, és ha rosszat felelsz az órán, akkor is megdicsérnek, majd elmondják a jó megoldást.

Ha a gyereknek nincs kedve épp cserkésztáborba menni, akkor nem kell mennie. Holott ebben a korban még küldeni kellene a gyereket, nem kérdezgetni. Mindent szolgáltatásnak tekintenek, olyan szolgáltatásnak, aminek a lelki nyugalmukat és lekötésüket kell támogatnia. Innen pedig már érthető az amerikai egyetemek túltolt pécé világa és a perkultúra.

Ha leesik két csepp hó, már bezárnak az iskolák, pedig hozzászoktak a kétméteres hóhoz is. Rákérdeztem, ez mi, fél centi hótól minek megijedni, az volt a válasz, hogy mindenki attól tart, összekoccan valakivel, és perelni fogják.”

A teljes interjút itt olvashatjátok el.

(Fotó: flickr.com/Peter Zoon)

Share.

About Author

Leave A Reply