Milliókat érhet a 2000 éves aranypénz

0

Nem is akármilyen arany érméről van szó, hanem egy olyanról, amely Julius Caesar meggyilkolása után két évvel készült, és mintázata erre a történelmi momentumra emlékezik. Az időszámításunk előtt 42-ben készült római pénz milliókat érhet.

Azon túlmenően, hogy az érme 2000 éves, azért is különleges, mert bár az ezüst változatából számos példány létezik, aranyból mindössze ez a harmadik, amely előkerült. Nagyon jó állapotban van, eddig egy európai magánygyűjtemény része volt, de október végén Londonban árverezik el.

Az emlékérme egyik oldalán a császárt meggyilkoló Brutus arcképe látható, míg a másikon két tőr és a felirat: EID MAR – vagyis március idusának latin rövidítése.

Szakérők szerint bár az érme becsült értéke mintegy félmillió font vagyis nagyjából 199 millió forint, ritkasága, művészi kidolgozottsága miatt fontban is milliókat, forintban pedig milliárdokat hozhat az árverésen.

Igazi kincs lehet a gyűjtők számára. Mert bár az utóbbi években többször találtak különleges, régi római kori pénzérme leleteket Izraelben, Egyiptomban és Skóciában is, mégis egy ilyen ritkaság igazi csemege a numizmatika világában.

A 600 ezer forintos pizza

(Fotó: Numismatic Guaranty Corporation)

Share.

About Author

Leave A Reply