Miért és hogyan stoppoljunk külföldön?

0

Engem valahogy soha nem érintett meg a stoppolás kalandvágya, de ez persze nem jelent semmit, hiszen világszerte elég sokan próbálnak meg így eljutni egyik helyről a másikra. Közéjük tartozik TeePolgar, aki rutinos stoppolóként foglalta össze sok év alatt (és sok országban) szerzett tapasztalatait.

“Ez nem űrtudomány, ami az igazat illeti, és nem is feltétlenül a “rossz” emberektől  való félelem miatt nem stoppol sok ember, hanem a komfortzónán kívüliség miatt. Legalábbis ez az, ami engem visszahúzott sokáig.

Mikor végre erőt vettem magamon 2 év önmarcangolás után, akkor annyiban változott a szituáció, hogy a hüvelykujjammal, és nem buszjeggyel utaztam.

Hiszem, hogy a legtöbb ember nem a rablás, megerőszakolás, gyilkosság – nem feltétlenül ebben a sorrendben történő – lehetősége miatt, hanem a kínos érzés miatt, hogy nem vesz fel valaki, vagy hogy “csórónak gondolna valaki, mert stoppolok” érzés miatt dönt úgy, hogy nem stoppol.

A stoppolás mint tevékenység negatív megjelöléssel bír társadalmunk részéről, és emiatt az érték miatt nem áll neki sok ember stoppolni. Az úton az emberek többsége az időt, biztonságosságot, kiszolgáltatottságot és másoktól való függetlenséget jelölik meg, mint ok, hogy miért nem stoppolással utaznak.

Kínán való keresztülstoppolás (4700 km). A bal felső sarokban lévő fotón látható sofőr 1600 km-t tett meg velem úgy, hogy az éjszaka én vezettem, amíg ő aludt.

Számomra sok időt vett igénybe, mire megértettem, elfogadtam, hogy nem lesz lehetőségem arra, hogy annyit utazzak, amennyit szeretnék, hacsak nem teszem félre kifogásaimat. Ezután, amikor kipróbáltam, egy csapásra minden megváltozott.

Gyakorlatban úgy, hogy nem érdekelt többé a gondolat, hogy megítél-e bárki is azért, mert ingyen akarok utazni, illetve nem sérti vérig az egómat senki sem azzal, ha nem vesznek fel.

Ennek köszönhetően hirtelen hatványozottan több időt sikerült az úton lennem (úton lenni, s nem a padkán rohadni, s várni a fuvarra). Rájöttem, hogy az egyetlen veszélyforrás (10 év után), hogy napszúrást kapok az autópálya felhajtóban.

Ami bejött

Van 1-2 dolog, ami nekem nagyon bevált az évek során, és ajánlom figyelmébe mindenkinek, aki kipróbálná a közel- s távoljövőben.

Soha, de soha ne számítsunk a legjobb forgatókönyvre

Ez még Új-Zélandra is érvényes, ahol a stoppolás már-már kötelező jellegű. Ott ugyanis annyira jól bevált ez a módszer, és a tömegközlekedésnek igen borsos ára van.

Ne pörögjük túl a dolgot!

Lesznek alkalmak, amikor szakadó esőben állunk a hidegben a híd alatt, és igyekszünk láthatók lenni, és szárazok maradni egyszerre. Az ellentéte ennek, amikor a sivatagi állapotok közepette olvadozunk a napon, mert éppen csak egy szalagkorlát van a környéken, ami árnyékot ad. Ilyen helyzetekben mindig arra gondolok, hogy mennyi pénzt spórolok.

Ne írd ki a végcélt!

Továbbá a jel nem használata, amit tanácsos megfontolni. Én nagyon ritkán kísérleteztem kartonpapírra írt végcéllal a következő ok miatt: ha valaki még nem vett fel stoppost, de segítene, akkor Brüsszel szélén állva egy Párizs táblával a kezemben lehet, hogy azt hiszi, hogy csak Párizsig tartó fuvart várok.

És a bűvös “+1”

Tudjuk, hogy melyik oldalán állunk az útnak, mert az angolok jól felbolygatták a vezetési irányt, és mivel már 90.000 magyar él Angliában, így…

Hol várakozzunk?

Én a várakozási időmet mindig azon gondolataim rendszerezésére használom, amire a szürke hétköznapok alatt vagy nincs időm, vagy rosszabb esetben bátorságom. Ha elfogytak ezek, akkor jöhetnek az audiokönyvek vagy esetleg a legutóbbi könyv a helyi piacról.

Jogos lehetne a kérdés: hol lenne legszerencsésebb várakozni? Én az autópálya felhajtóra szavazok, mert általában kettő sávból áll, és a felvezető kanyar miatt a kocsik lassabban haladnak, így ha szándékukban áll felvenni, akkor könnyebben állnak meg.

A legtöbb esetben jobban tesszük, ha az autópályát jelző tábla előtt állunk, mivel a legtöbb országban gyalogos nem tartózkodhat az autópályán. (Többször zavart már le a pályáról emiatt a rendőrség).

Időnként azonban a stresszel nem tudok mit kezdeni, így pótcselekvésként nekiállok gyalogolni az autópályán. A rekord itt 1,5 óra baktatás a dél-spanyol pályán. Szerencsémre vagy szerencsétlenségemre az autópálya annyira kihalt volt, hogy ahogy civil kocsik nem, úgy rendőrautók sem jártak a környéken, amíg fel nem vettek.

Vannak helyek (Dél-Közép Oroszország kazah határvidéke), hogy a forgalom annyira silány, hogy még a traktorra is felülök, csak hogy haladjak.

Én egy kötelességet tudnék kiemelni, mint ellenszolgáltatást… NEM! Nem azt! J

Arra gondolok, hogy nagyon sok sofőr azért vesz fel stoppost, mert nem akar unatkozni, elaludni, vagy a helyi rádiócsatornán Zsédát hallgatni. Így a történetünk, utunk megosztásával köszönhetjük meg a segítségüket.

Ezek fejében mindenkinek ki kellene próbálni a stoppolást, ha másért nem, csak azért, hogy legyen létjogosultsága annak, hogy elítéljék, mint személyesen megtapasztalt utazási formát.”

A „megoldjuk okosba”-ország

Share.

About Author

Leave A Reply