Mi lesz Álmodozókkal?

0

Az amerikai elnök várhatóan megszünteti az úgynevezett DACA-programot, amely azokat a fiatalokat védelmezi, akiket illegális bevándorló szüleik kisgyermekként vittek az Egyesült Államokba.

A Politico című lap értesülései szerint az elnök kedden várhatóan azt jelenti be, hogy megszünteti az öt évvel ezelőtt az előző elnök, Barack Obama által hozott elnöki rendeletet a programról.

Ennek neve Késleltetett Akció a Gyermekkorban Érkezettekért (DACA), és célja megakadályozni a kisgyermekként az Egyesült Államokba hozott és már ott felnőtt fiatalok kitoloncolását. A DACA mintegy 800 ezer fiatalnak jelent védelmet.

Keress, találj, menj! Külföldi állások a Határátkelőn

A program leállítása Donald Trump egyik fő választási ígérete volt, viszont az elnök várhatóan nem rendeli el az érintettek kitoloncolását, hanem hat hónapos határidőt szab a kongresszusnak, hogy dolgozzon ki megoldást a helyzet rendezésére.

A DACA-program által védelmezett fiatal nemzedéket az amerikai politikai és köznyelvben Álmodozóknak (Dreamers) nevezik. Elsöprő többségük spanyolajkú. Tavalyi elnökválasztási kampányában Donald Trump azt ígérte, hogy valamennyiüket kitoloncoltatja, ám azóta sokat finomított álláspontján.

A múlt héten az amerikai gazdasági élet vezető szereplői nyílt levélben kérték az elnököt, hogy ne utasítsa ki az Álmodozókat. Republikánus és demokrata párti politikusok szintén a DACA megőrzése mellett álltak ki.

Share.

About Author

Leave A Reply