Mi legyen a lakásunkkal, amíg külföldön élünk?

0

A kérdés sokakban felmerül, akik nem égetnek fel maguk mögött minden hidat Magyarországon és például megtartják lakásukat. Ami persze akkor már ne álljon üresen, hanem ha lehet, hozzon valamennyi pénzt. Ezen az állásponton van a Fromázs blog szerzője is, lássuk, ő milyen tapasztalatokat szerzett!

„Van egy lakásunk Budapesten a 13. kerületben a Vígszínházhoz közel, ahol 2 szobánk kiadását az 1 év 10 hónap alatt egy ismerősöm menedzselte az Airbnb-n a bevétel 30%-áért cserébe.

Dilemmáztunk 2016-ban, hogy mi lenne a jobb, a hosszú vagy a rövid távú kiadás, de nem egyáltalán nem voltunk biztosak a dolgunkban. Mindenki mást javasolt. Én mindenképpen be akartam jelenteni a lakáskiadást és végül azért döntöttünk az Airbnb mellett, mert annak az akkori adóterhei kedvezőbbek voltak (2018-ban ez változott), mi is bármikor hazajöhettünk a saját lakásunkba, amikor hazalátogattunk és eleinte nem is tudtuk pontosan, hogy én ki fogom-e bírni a 2 évet Franciaországban.

Szerintem túl jóhiszeműek voltunk, mint az velem sajnos sokszor előfordul. Egy évre is lehetett volna kötni lakásbérleti szerződést, aztán kettőre hosszabbítani, ha úgy alakul. Egy ingatlanos azt mondta, hogy 180 ezer plusz rezsiért lehetne kiadni a 90m2-es, 2 hálószobás, nappalis, teljesen felújított lakásunkat, mi pedig akkor ennél picit többet szerettünk volna.

KÜLFÖLDI MUNKÁK EGY HELYEN

Most pedig azt látom, hogy 240 000 forint plusz rezsiért – vagy többért –  kínálnak a miénknél kisebb területű, de ugyanúgy két szobás-nappalis lakásokat, így a 2 évvel ezelőtti vágyott 200 000 Ft + rezsi nem lett volna annyira irreális.

Igaz, hogy nem nagyon volt időnk 1-2 hónapot kivárni, míg lakót találunk, ami sajnálatos, mert most látom, hogy július-augusztusban nagyon pörögnek a kiadó lakások Budapest belvárosában és a külföldi diákok is sokan vannak lakáskeresőben.

Hosszútávú lakáskiadást javaslom, ha:

– minimum egy (vagy több) évig távol leszel

– 15% SZJA-t kell fizetni a jövedelem után (vagy a tételes költségelszámolást vagy 10%-os költséghányadot választhatod), EHO már nincs!

– saját magad tudod intézni a bérlő kiválasztását, a kiutazásod előtt

– hazalátogatáskor inkább a szüleidnél vagy barátoknál laksz majd és ez nem okoz problémát

Rövidtávú lakáskiadást javaslom az Airbnb-n, ha:

– ha egy évnél rövidebb ideig leszel külföldön

– ha hosszabb időre mész külföldre, de van a családban valaki, aki menedzselni tudja a vendégfogadást és a takarítást Magyarországon (az Airbnb-vel kapcsolatos adminisztráció és adóbefizetések (önkormányzati adók: (építményadó, idegenforgalmi adó és a NAV felé fizetendő adók is online intézhetők bárhonnan)

– budapesti vonatkozásban, ha a lakásod az 1., 2., 13., 5., 6., 7. kerületekben van vagy nagyon klassz tömegközlekezés mellett közvetlenül

– ha rendszeresen haza akarsz látogatni, de nem tudsz máshol aludni ez idő alatt csak a lakásodban

– ha találsz egy jó és szimpatikus lakáskezelőt”

Ha további tanácsok és tapasztalatok is érdekelnek, katt az eredeti posztra!

Berlin szuper, de nem tökéletes

Share.

About Author

Leave A Reply