Mi dühít fel egy németet?

0

Mint mindenhol, Németországban is bőven akad, amin határátkelő és helyi könnyen felbosszanthatja magát. Az ott élő Zi szedte össze 25 pontban, mi dühíti fel a németeket – és az ott élő nem németeket is.

„A „német” precíz, pontos, sört iszik, kolbászt eszik, és minimum két BMW áll a háza előtt. Idézőjelet használok, mert egyrészt a gyakorlatban a „német” az sváb, bajor, frank, szász, észak-német, kelet-német és még sorolhatnánk. Sokfélék, különböző tulajdonságokkal.

Másrészt akad köztük olyan, aki szociális segélyből él, meg olyan is, akinek a Skoda is jó, vagy épp nincs is autója.

Eszembe jut egy tíz évvel ezelőtti, kölni szeminárium. Interkulturális kommunikáció témában beszélgettünk más nemzetek egyetemistáival. Szegény spanyolok. Végre lehetőségük nyílt kifejteni, hogy mennyire elegük van: higgyük már el, hogy nem csak sziesztából és flamenco táncból áll az életük.

Mi is megragadtuk az alkalmat, és szót kértünk: a magyar kultúra is több a „gulyás, puszta, paprika” kombinációnál. Azzal sem értek (mindig) egyet, hogy (csak) a magyar ember panaszkodós. A németek is tudnak mérgelődni. Mikor?

Mikor dühösek a németek?

Amikor jobbnak látja vezetékes telefont használni, mert a térerő, mint a mesében: hol volt, hol nem.

Amikor a legdrágább, legszuperebb internet-előfizetést választja, de a kiépített hálózat mégis gyenge: az internet meg lassú.

Amikor már három hete várja az inzulinrezisztencia eredményét, telefonon érdeklődik, és az asszisztensnek fogalma sincs, hogy miről van szó.

Amikor úgy is fizetnie kell a tv/rádió adót, hogy nincs se televíziója, se rádiója.

Amikor egyetemistaként szeretne kiköltözni otthonról, de Münchenben ez nehéz az aktuális bérleti díjak mellett.

Amikor többszöri alkalommal tévesen szólal meg a tűzjelző, előfordul, hogy emiatt írásbeli vizsgát kell megszakítani/elnapolni: a karbantartó meg tehetetlen.

Amikor a többoldalas, gondosan összeállított, csinos bérpapírral büszkélkedő jelentkezési anyag mellé kreativitása és rátermettsége legjavát kell nyújtania ahhoz, hogy a több száz másik jelentkező közül ő bérelhesse ki a lakást. (Ingatlantulajdonról – bizonyos városokban- inkább csak álmodozik.)

Amikor az asszisztens elfelejti beküldeni a vizeletét a laborba. Nem először. Másodszor. Pedig kérte, hogy ne öntsék ki, mert már előfordult (véletlenül).

Amikor fagyoskodik az S-Bahnra (= gyorsvasút, hév) várva, mert (ezen) a héten (is) már harmadjára késik vagy épp kimarad egy járat.

Amikor hosszú ideig várakozik az orvosi ügyeleten.

Amikor vonaton utazik egyik német városból a másikba, telefonálni szeretne, de a mobiltelefon csak „nincs szolgáltatást” jelez.

Amikor az olcsóbb bérleti díj miatt messzebbre költözik, 4-5 órakor kel, és napi két-három órát tölt el utazással: mert munkalehetőség a nagyvárosokban van. (Frissítés: a koronavírus óta a kibővült home office lehetőségek némileg átalakították ezt a pontot.)

Amikor változtatni szeretne, de „jól van az úgy, hiszen mindig így csináltuk” választ kap.

Amikor már órák óta várakozik az orvosi rendelőben, a privát biztosítottat pedig hamarabb behívják.

Amikor áll a dugóban úgy általában, meg amikor esik az eső: mert akkor „mindenki” a négykerekű esernyőt választja.

Amikor a boltok hétfőtől szombatig 20.00-ig vannak nyitva, és a távolságok tükrében, idő hiányában szombat délelőttre (=tömeg) tolódik a bevásárlás. (Frissítés: az online vásárlás már korábban is megszokott volt, de a Covid óta még jobban felerősödött.)

Amikor áll a sorban, és elé tolakszik valaki.

Amikor már félórája hívja a telefonszolgáltatóját, de nem veszik fel.

Amikor egyszer csak megáll a vonat, és senki nem tájékoztatja arról, hogy mi történt, és legfőképp meddig fog még ott vesztegelni.

Amikor olyan kicsi a munkahelyi parkoló, hogy a dolgozók „teleparkolják”, és egymást hívogatják telefonon, ha valaki ki akar állni.

Amikor kiderül, hogy a szomszéd iszonyatos hangerővel horkol, a falak papírvékonyak, és a lakás tulajdonosa a füle botját sem mozdítja. Majd elköltözöl, és a kauciódat se kapod vissza.

Amikor télen nem kotorják el időben a havat.

Amikor kifog egy vaskalapos, pattogós, undok hivatalnokot.

Amikor elegendő parkolóhely hiányában a város szélén kell leraknia az autóját, és a belvárosi munkahelyre villamossal utazik.

Mitől mások?

A különbség talán az, hogy elmesélik a fenti sztorikat, de inkább tényszerűen. Megállapításként. Valahogy elfogadják, hogy a jó (mert minden egyes pont mellé kerülhetne egy ellenpélda), és a rossz is hozzátartozik az élethez. Nem éri őket váratlanul. (Kivételek vannak!)

Nem lejtenek örömtáncot, de depresszióba se zuhannak feltétlenül. (Igaz, adott esetben így kevesebb a szenvedély és az érzelem.) A kapok és adok egyensúlyára törekszenek. Alapvetően elfogadják, hogy semmi sem lehet tökéletes.

Elvárnak bizonyos dolgokat, és megfogalmazzák a véleményüket, harcolnak érte. Viszont felteszik azt a kérdést is, hogy mit tehetek én, hogy jobb legyen, hol van az én felelősségem?

Észreveszik azt is, – vagy legalábbis próbálják tudatosítani -, hogy más is lehet túlterhelt vagy neki is lehet rossz napja. (Nem győzöm hangsúlyozni: kivételek vannak.)

Anyagi kérdéseket tudatosan kerültem ebben a bejegyzésben, pedig sokszor jóval árnyaltabb a helyzet, mint ami a „köztudatban” él.

Egy rövid sztori a végére: két idősebb német bácsi beszélget a Würzburgból München felé tartó vonaton: „bezzeg Japánban, ott másodpercre pontosan érkeznek a járatok”.”

Ha érdekelnek még német sztorik, látogass el Zi oldalára!

Tíz dolog, amire Franciaország tanított

(Fotó: pexels/andrea piacquadio)

Share.

About Author

Leave A Reply