Mert Svájcban az ember számít – vagy mégsem?

0

Legalábbis ezt mondta az országról még a kinti élet kezdetekor a SvájciS(CH)apka blog szerzőjének a barátnője. Tényleg így lenne?

„Akkor tágra nyílt szemmel hallgattam és bólogattam, hogy „ez igen”. Ahogy telnek az évek, azért nem ennyire szép a helyzet itt sem.

A lányom egy nagy cégnél volt Lehrling (tanuló). Már a suli vége előtt mondták, hogy nincs sok esély arra, hogy annak végeztével felvegyék. Ezt az ember tudomásul vette és így indult a továbbiaknak.

Aztán meglepetten tapasztaltuk, hogy a két legjobbat (gyerekemet és egy másikat) felvettek 9 hónapos szerződéssel. Nagyon örültünk, hisz már is ez gyakorlatnak számít és ráérünk a munkakereséssel, nem kell kapkodni.

Aztán decemberben kaptuk a hírt, hogy a szerződése határozatlanná válik az év elejétől. Nem mondom, hogy nem örültünk, de amikor a dolog mögé láttunk, kissé keserédes lett a mosolyunk.

Ezt a két fiatalt annak árán tartották meg, hogy elküldtek két 50 + -os kollégát, akik már több mint húsz éve a cég alkalmazásában álltak. Világos, nekik nem annyit kell fizetni, mint a pályakezdőknek. 🙁

Spórolás van.

Aztán az is biztossá vált, hogy a cég a termelést és a logisztikát is átteszi a határ másik felére. Ez azt jelenti, hogy Németországban kellene dolgozni, német bérért. A vállalat „nagyvonalú” volt, mert aki akar, maradhat, ha vállalja a feltételeket.”

A teljes posztot itt találjátok.

Share.

About Author

Leave A Reply