Merre tovább?

0

Attila sztorija még 2010-ben kezdődött, amikor is Erasmussal kijutott fél évre Írországba, Limerick városába. Az elején kicsit tartott a dologtól, de gyorsan kiderült a számára, hogy ez egy nagyon jó dolog. Hogy aztán mi történt, az rögtön kiderül.

„Talán mondanom sem kell mennyire megváltoztatta az életem. Előtte meg sem mertem szólalni angolul, és nagyon paráztam, hogy mi lesz ott velem. Ha két félévre küldenek, be se vállalom.

Kint kb. 1 hét után rájöttem, hogy ez az Erasmus valami álomszerű dolog. Persze nem is a való világ. Felhőtlen élet, új kultúra, partik, rengeteg új barát Európa-szerte mindenhonnan, és egyéb helyekről is, valamint francia barátnő.

Életem legboldogabb időszakának tartom. Jelentkezett is rajtam rendesen utána a poszt-erasmus szindróma, de nem egyből, mivel az egyetememen passziváltattam magam (Budapest – Testnevelési Egyetem) és visszamentem munkát keresni, abba az Írországba, ami akkor a legnagyobb válságban volt. De úgy voltam vele, hogy meg kell próbálnom.

Elkezdett kinyílni a világ

Rengeteget jelentettek az ottani barátok, és leginkább a barátnőm. Kismillió CV szétszórása után egy héten belül találtunk munkát egy magyar barátommal, pedig Limerick egy nagyjából százezres város, ahol azért ez nem túl egyszerű.

Mindenhol eltették a CV-nket, de mondták, hogy rengetegen jelentkeztek már. Viszont akárhova mentél, örömmel fogadtak, és segítőkészek voltak. Ajánlottak helyet, ahol esetleg több szerencsével járunk.

Írország előtt nem ismertem külföldieket, itt kezdett el kinyílni előttem a világ, ha lehet így fogalmazni. Csodáltam, milyen szeretettel fordulnak egymáshoz, milyen segítőkészek. Számomra felfoghatatlan volt. Sokszor kirázott a hideg, hogyan lehetnek ilyen kedvesek. Aztán később Spanyolországban is ezt tapasztaltam, később pedig bármerre jártam Európában.

Az „éjszakai írek”

Viszont van egy másik oldala az íreknek, ami „éjszaka jön elő”. Rengeteget buliznak, és isznak – legalábbis a háromnegyedük. A maradék egynegyed viszont egyáltalán nem iszik, annyira vallásos. A többiek viszont helyettük is… Nem hiába vezették be, hogy a buliknak fél 3-kor vége és ezt be is tartják.

Így történt szilveszterkor is Dublinban, a Temple Barban, ahol szinte szó szerint a szám közepén kapcsolták le a zenét. Mondanom sem kell, ez is mennyi problémát okoz. Fél 3-kor kitódul mindenki a szórakozóhely elé, ahol aztán megy a harc a taxikért, és a csajokért. Láttam jó pár komolyabb verekedést is.

Összességében azonban nagyon tisztelem ezt a népet, mert a legfontosabb érték, az egymás iránti szeretet és törődés magas szintjén állnak. (Az más kérdés, hogy részegen ki, milyenné válik.) Ebben példát vehetnénk róluk.

Sokszor gondolkozom, hogy ez miért nem megy az embereknek sok helyen. Szeretetet adni semmibe nem kerül. Egy mosollyal annyi pozitív erőt lehet adni a másik ember számára…

sörösdobozok.jpg

Visszatérve az Erasmusos időkre, először éreztem magam igazán a magam urának. Egy diszkóban voltam pohárszedő heti 3-4 éjjel óránkénti 7,65 €-ért, amivel mintegy havi 800 €-t kerestem heti 24 óra munkával. Ez bőven elég volt egy olcsó szállásra, kajára, bulira, 1-2 kisebb utazásra! Boldog voltam. 

Írországban nagyon hamar megvannak a munkavállaláshoz a papírok. Kell egy landlord levél, hogy van bejelentett szállásod, aztán kell igényelned egy PPS-számot, és 2 hét múlva meg is van minden…

Lépnem kellett: irány Ibiza!

Aztán életem következő nagy döntése következett. Tudtam, hogy az erasmusos barátok, és barátnő májusban hazamennek, senki nem marad. Így lépnem kellett. Életem egyik álma volt, hogy animátor legyek, mert sokat lehet vele fejlődni jellemben, nyelvtudásban, határozottságban, kiállásban is. Ajánlani tudom, minden fiatalnak, mert valóban megéri.

Egy Skype-interú után egy svájci céggel kerültem ki Ibizára fél évre. Nem mondom, hogy egyszerű volt. Főleg az elején. Egy nagyon jó barátom jött velem, akivel Írországban is együtt voltunk, de itt más hotelt kaptunk, más városban.

Heti 6 nap meló mellett egy szabadnap, és persze nem ugyanazt a napot kaptuk. Teljesen idegen környezet. De szerencsére az animátor csapat nagyon jó volt. Kezdetben ketten voltunk, végül négyen lettünk egy 1500 férőhelyes szállodában a vendégek szórakoztatására.

A többiek 4-6 nyelven beszéltek, ami elképesztő volt számomra. Én egy jó angollal, és közepes némettel igyekeztem érvényesülni. Szerencsére sikerült, és spanyolul valamennyire meg is tanultam „vakogni” fél év alatt. Fárasztó, de nagyon élvezetes, rengeteg élményt adó időszak volt. Rengeteg új kapcsolat, ismeretség, és minden beszélgetésből tanul az ember.

Különböző emberek, különböző kultúrák. Mindig tanultam valami újat. Itt tanultam meg összekötni a kellemest a hasznossal és ma már rosszul érzem magam, ha nem értelmesen töltöm el a szabadidőmet. Egy példa: nem nézek tv-t, ami az alkalmanként előforduló jó műsorok ellenére is inkább szórakozás, de nem leszek több tőle. Inkább a neten nézek valamit spanyol felirattal, angol hanggal. Máris szórakozok és közben még hasznosnak is érzem a tevékenységet. Mindenben igyekszem erre törekedni. Szerintem így érdemes élni.

animátor Ibiza.jpg

A spanyolokat teljesen a szívembe zártam. Szintén hatalmas szeretettel fogadtak. (Kivéve egy főnököt, de párszor azért ő is megmutatta, hogy kedves is tud lenni). A legtöbb hotelben dolgozó emberrel nem tudtam kommunikálni, de ha kellett, kézzel-lábbal megértettük egymást, és a kedves szavakat hamar megtanultam, mert mindig ilyenekkel fogadtak. Sokan családtagokká váltak a szívemben.

Nem volt egyszerű a szezon végén búcsút mondani. Soha nem az. Pedig van már benne tapasztalatom. Emberek jönnek, mennek mindenki életében, a lényeg szerintem, hogy pozitívan gondoljanak vissza ránk, ha eszükbe jutunk. Fél évet töltöttem ott, és az 1500 fő hetente cserélődött.

A búcsúzkodás a részévé vált itt az életemnek. 1 perc alatt megszerethetünk valakit. Aztán eltelik az idő és kilép az életünkből. Nem egyszerű, hozzászokni sem.

Valahonnan el kell indulni

Mindkét néppel kapcsolatban nagyon pozitív tapasztalataim vannak. Talán szerencsésnek is mondhatom magam, vagy a Gondviselésnek köszönhetem, de nem jut eszembe semmi negatívum az ott élő emberekkel kapcsolatban.

Mindkét helyen kedves emberekkel voltam körülvéve, akik megbecsülték azt, amit csináltam. Írországban, a bárban a pohárszedésen kívül takarítás is volt a munkakörben, egyszer-kétszer WC is… de 21 évesen ennyi pénzért nem panaszkodtam… valahonnan el kell indulni. Az számít, hogy a végén hova érkezik el az ember, és mit tesz a céljai érdekében.

Ibiza zászló.jpg

Az ibizai munkát követően három hónapon át keresztül-kasul bejártam Európát, meglátogattam a barátokat. Tíz országban voltam, csodálatos élményekkel gazdagodva.

Azóta viszont itthon vagyok. Jelenleg a budapesti elvileg híres és magas színvonalú Testnevelési Egyetemre járok MSc rekreáció szakra. A BSc-t is itt végeztem. Elméletileg még 1 évem lenne hátra, de az Erasmus miatt egy fél évet csúszok. Régóta töröm a fejem, hogy mi is lenne a legjobb döntés.

Mennyit is ér az MSc?

Jelenleg úgy látom, hogy az MSc miatt nem érdemes maradnom, mert akkora extra tudásra nem tennék szert ez idő alatt. Ezzel nem az egyetememről szeretnék rosszat mondani. Máshonnan is hasonlókat hallok.

Mindenki azt mondogatja, hogy mennyire fontos a papír. Titeket kérdeznélek: tényleg ennyire fontos lenne itthon, és külföldön is? Mert én abban szeretnék hinni, hogy nem! Hanem a tapasztalat, nyelvtudás, határozottság, jó kommunikációs készség, pozitív kisugárzás stb. többet ér ennél.

Jelenleg egy személyi edző tanfolyamot is csinálok, ami így még fél évig ide köt, de ez idő alatt nem tudom mi tévő legyek. A Semmelweisen tanuló erasmusosok egyik vezetője vagyok, ez 80-100 ember. Ebben rengeteg lehetőség és kapcsolati tőke van.

Kitaláltam, hogy csinálok velük Language Exchange programot. Én tanítom őket magyarul, vagy angolul. Ők pedig engem az anyanyelvükön. Elsősorban a németet és a spanyolt szeretném fejleszteni. Ezen kívül pedig egy olasz és egy portugál lány is tanítana az anyanyelvére. Miért ne!?  Úgy érzem, ez már hasznosabb program, mint az egyetem.

Szívem szerint tanulnám a nyelveket ezerrel, jól is érzem magam nagyon velük, a sulit hagynám, és ezután pedig, igaz, hogy csak BSc-s diplomával, de elég jó nyelvbázissal a hátam mögött útra kelnék. Animátorként lenne helyem megint külföldön, akár az eddigi cégnél, akár máshol, ahol tovább bővíthetném a nyelvtudásom.

Nem vesztegetném itthon az időmet olyan dologra, ami papírnak papír, de mögötte nagy tudás nincs, és a papír is ki tudja mennyit ér. (Papírból amúgy is van már pár: BSc-s diploma, nemzetközi vízimentő, úszóedző – amivel dolgozok jelenleg délutánonként, TRX edző, és hamarosan személyi edző.) Remélem, ti tudjátok és tudtok nekem tanácsot adni ebben – minél több országból!”

(A történet először a Határátkelő blogon jelent meg.)

Share.

About Author

Leave A Reply