Mennyire vagy kelet-európai?

0

A „kelet-európaiság” érdekes kérdés, különösen, amikor az ember munkát keres. Például Hollandiában, mint a Holland Waffel szerzője, aki érdekes tapasztalatokkal gazdagodott.

„Számomra a legalapvetőbb feltétel a munkakeresésnél az volt, hogy ne kelljen mindent elölről kezdenem, azaz mindenképpen a szakmámban szerettem volna elhelyezkedni, körülbelül hasonló szinten, mint Magyarországon. Kb. három hónap keresésre számítottam, helyette 2×10 hónap lett. (…)

Szóval az első 10 hónap után végül egy hathónapos fix szerződés jött össze, ahol egy kismamát kellett helyettesíteni.

Hollandiában nagyon sokan dolgoznak „interim” munkakörben, ami azt jelenti, hogy vagy egyéni vállalkozóként vagy nagyobb munkaközvetítő cégen keresztül 3-6-12 hónapra töltenek be munkaköröket mindig más és más cégnél, ahol épp szükség van rájuk.

Szerintem egy fokkal jobb vagy legalábbis biztosabb, ha ezt egy nagy cégen keresztül csinálja az ember, mert a második fix szerződés után kötelező határozatlan munkaidőre alkalmazni, de sok szabadúszóval dolgoztam/dolgozok együtt, akik pedig pont azt a szabadságot szeretik, hogy adott esetben két munka közt tarthatnak egy hónap szünetet, amikor éppen a trópusokon nyaralnak, és nem mellesleg azt a munkát vállalják el, amelyiket szeretnék.

Kipróbálnád magad külföldön, de nincs állásod? Itt közel 1000 esélyed van rá, hogy találsz!

Szabadúszóként egyébként több pénzt is kapnak ugyanazért a munkáért, hiszen a munkaközvetítő nem veszi le a saját részét.

Bár én borzasztóan utáltam ezt a foglalkoztatási formát, kétségtelenül vannak előnyei mindenki számára. A szülési szabadság itt össz-vissz négy hónap, így erre az időszakra a leggyakoribb, hogy interim munkaerőt keresnek.

Ez jó a kismamának, mert látja, hogy tuti, hogy megtartják a helyét, van hova visszajönnie. Jó mindenki másnak a cégnél, mert a munka nem áll le, valamint nekik se kell szétosztani a kismama munkáját maguk közt.

Persze van némi kényelmetlenség, amíg betanul, viszont a nagyobb cégeknél általában elég sok interim pozi van, úgyhogy sok ilyen munkavállaló a cégen belül vándorol egyik helyről a másikra, akár sok évet eltöltve ugyanannál a vállalatnál.

Első ránézésre úgy tűnhet, hogy azért ebből inkább a cégek profitálnak, illetve az állandó munkavállalók, viszont van egy nagy „előnye” az interim munkának: az abszolút zéró felelősség.

Az interim munkavállaló szépen elmolyol a projecteken, ha nem dől össze az egész, akkor az már szuper, legyen kedves és barátságos és ne feszegessen kínos kérdéseket. És ez nagyon sokmindenkinek tetszik, főleg itt, ahol azért az emberek nem a munka hősei és nagyon ügyelnek a work-life balance-ra.

Sajnos pont ez volt, ami nekem nem működött: egy részről, hogy a holland munkahelyi kultúra amúgy sem nagyon pörgős, viszont emellé hat hónapig dolgoztam egy maximálisan értelmetlen projecten, ahol rajtam kívül az igazgató és a VP is épp interim volt, ergo senki nem volt képes semmilyen döntést meghozni. Mondjuk nem is várták el tőlem, hogy megkérdőjelezzem a project létjogosultságát, csak csinálgassam. (…)

Ezen kívül sikerült elbeszélgetnem N cégének az elnökével, akitől tanácsot próbáltam kérni, hogy növeljem a sikerrátámat az interjúkon. (…)

A próbainterjú után, az elnök vakarja a fejét, hogy hát, ő igazán nem tud semmit mondani, ha lenne nyitott pozija, felvenne (…) Szuper, ezzel nem vagyok beljebb, akkor majd kérdezek én:

– Lehetséges, hogy azért nem kapom meg a munkát, mert a tapasztalatom főleg Közép-Kelet-Európára korlátozódik?

– Neeeem, mi hollandok nagyon toleránsak vagyunk mindenkivel szemben.

– Értem. Pedig ez rendszeresen felmerülő kérdés az interjúkon, hogy nincs-e esetleg nyugat-európai tapasztalatom.

– Háááát, tulajdonképpen, lehet, hogy vannak, akik azt gondolják, hogy Kelet-Európában nem úgy működnek a dolgok, mint Nyugat-Európában, és azért inkább a nyugat-európait veszik fel.

(Ezzel amúgy sok mindent nem tudok kezdeni, mert ez egy tény, hogy kelet-európai vagyok.)

– Lehetséges, hogy azért nem vesznek fel, mert nő vagyok?

– Neeeeem, mi hollandok nagyon toleránsak vagyunk mindenkivel szemben, a nőknek ugyanolyan jogaik vannak.

– Értem. Pedig az esetek majdnem mindegyikében megkérdezték, hogy én tulajdonképpen miért jelentkezek egy teljes munkaidős állásra (Hollandiában a nők több, mint 85%a részmunkaidőben dolgozik).

– Hááááát, lehetséges, hogy ebben az esetben azt lehetne hazudni mondani, hogy mert a férjem dolgozik részmunkaidőben.

(Ezek után mondta N, hogy ez hihetetlen, hogy itt melegként nagyobb esélye van az embernek munkát kapni, mint nőként, aki teljes állást szeretne.)

– Jó, ha ez kell a népnek, akkor ezt mondom: nagy család, csak semmi eredményorientáltság, a férjem részmunkaidős.

Ennek az lett az eredménye, hogy még az első körökön sem jutottam túl (holott, azt a lécet korábban azért az esetek nagy többségében megugrottam).

És itt elengedtem a dolgot. Azt mondtam, hogy rendben; a pozit, ahova felvesznek majd, még nem írták ki, de előbb-utóbb ki fogják. Innentől én ezen többet nem stresszelek; a nagy számok törvénye alapján be fog jönni a munka, és ha legalább magamat adom, akkor a cég és a pozi is biztos, hogy testhezálló lesz. Így berendezkedtünk egy hosszú távú egykeresős családmodellre. (…)

És hogy miért derült ki, hogy mennyire kelet-európai vagyok? A korábbi interjúkon jellemzően holland vagy más nyugat-európai emberekkel beszéltem.

A britekkel még általában gyorsan megvolt a közös hang, a többieknél viszont nem egyszer előfordult, hogy már öt perc után éreztem, hogy nem működik a kémia, valami egész másról beszélünk.

Ahol most dolgozom, a főnököm román, a felette levő pedig bolgár. Mindkettővel azonnal megvolt a közös hullámhossz, rögtön egy nyelvet beszéltünk, sokkal jobban, mint bármelyik korábbi interjúimon.”

A teljes posztot itt találjátok, ne hagyjátok ki!

Share.

About Author

hataratkelo adatlap-képe

Leave A Reply