Megváltozott élet Norvégiában

0

A határátkelés alapvető változást jelent az ember életében, jobb esetben ehhez életmódváltás is kapcsolódik, és még jobb eset, ha ez az egészség irányába terelgeti az embert. Ha pedig az ember szereti a természetet, akkor erre Norvégia egész jó hely.

„Most érzem jól magam a bőrömben. És hiszem, hogy ebbe bele játszik a norvég társadalom mozgáshoz, természethez való viszonya. Aki nyitott szemmel jár, arra ragályos. Egyszerűen soha nem látott formámba kerültem” – fogalmaz a Norvég életünk szerzője. Érdemes elolvasni az írását, komoly tanulságokkal szolgál.

„Ha visszatekintek az anyaországi helyzetemre fizikálisan és életformailag tragikus. Hiába a fizikai meló túlsúlya mégsem voltam a formámban. Az tény hogy elvileg nem is érdekelt, de bevallva, azt hiszem, mégis.

Talán azért éreztem, hogy nem, mert utálom a magamutogató és csak a külcsínre irányuló világot. Teljesen idétlen evések, zabálások, a lehető legrosszabb ritmusban olykor. Nem tudom ugyanis máshova tenni az itteni változáshoz képest.

Mert alapban a mozgás (a legtöbb meló végett) meg volt, nem ülő munka fizikai erőkifejlet nélkül. Épp ellenkezőleg. Mégis csak nőttem, mint a nagyfőnökötök, na jó, annyira azért nem.

Szeretném leszögezni, mindenki úgy néz ki, ahogy akar, és olyan formában van. Az írás nem valamiféle szemrehányás illetve bármi ilyesmi. Csak az, hogy mindenki érezze jól magát a bőrében, bármilyen is az. Én most vagyok ezen az úton.

Szóval valahol 92-93 kiló körül volt az átlagom, olykor kissé több (majdnem voltam 100 azt hiszem a középsuli után) és néha benéztem pillanatokra a 90 alá. És nem izomból. A 181 centis magassághoz nem egy atlétaalkat.

Hozzá kell tenni, hogy gyerekként is folyamatosan cipeltem ezt az arányos pluszt végig, pedig aztán folyton kint voltam és mozogtam. Viszont zabáltam is rendesen nem éppen zöldséget és könnyű ételeket.

Alighanem az örökbecsű „kevesebb kalóriát kell bevinni, mint amit elhasználok” módszert nem annyira sikerült tartani. Tudom, hogy zavart is, de nem annyira hogy tegyek ellene. Nem is tudtam, hogyan csináljam, mert leginkább mindennemű plusz energiabevitel nélkül szerettem volna.

HATÁRÁTKELŐ A
YOUTUBE-ON
ÉS A SPOTIFY-ON IS!

Aztán egy rövid időre a melós korszak beköszönte előtt lementem 76 kilóra! Egy rövid periódus volt csak ez, sok-sok ugrálókötelezéssel, mert abban az időszakban volt időm és plusz energiám erre.

Aztán jött a meló, a zabálás, a rendszeres sörözgetések és alkoholizálások.
Nem is van igazából kép rólam, sosem szerettem fotózkodni, talán pont ezért. Amin látom akkori magam, most nem/sem tetszik.

Szóval évtizedes zsírban úsztam többé-kevésbé. Már vén fejjel 30-on túl kezdett ez jobban zavarni. Főleg mert mindenem elkezdett sajogni, nem vigyáztam soha magamra egyébként, és nem tetszett, amit a tükörben láttam.

Edzeni soha nem jártam, az otthoni fekvőtámaszosdi és egyéb ilyesmik nem sokat osztottak-szoroztak. Valami más, valamiféle életmódváltozás kellett volna, nagyon úgy néz ki. Ja és több akaraterő, elhatározás stb.

Ráadásul hiába a néha elég extrém fizikai meló, azzal csak tönkre tettem a szervezetem jobb állóképességem nem lett. Nekem az pedig szimpi, engem az hústorony izomzat nem mozgat és izgat.

Soha nem voltam és szerintem soha sem fogok edzőterembe járni, bár lehet, hogy a crossfit azért az izgalmasabb ilyen téren, de az sem mozgat. Én az eleve nekem tetsző szórakozásként szeretnék formába kerülni. Vagyis így utólag valami ilyesmi lehetett tudat alatt bennem, hogy soha sem álltam neki. De ezt tényleg nem láttam át, nem tudtam, csak most esik/esett le.

Közben teltek az évek, és az elhatározás az országváltásra. Az előtte levő fél évben gondoltam, van egy kicsit több időm, talán meg kellene próbálni lefogyni. Talán 86-87 kilóra sikerült a kiköltözéskor lemennem.

Ugye, az hogy Norvégia lett az csak a véletlen műve, de milyen rendes egy mű az.

Kikerülvén teljesen más lett az ember élete. Főleg az én első 6 hónapom szinte munka nélkül. Viszont sok-sok sétával, de kevesebb és más kajával. Valamint hetente, hétfőnként focival (1-1,5 óra). (…)

Így hirtelen azon kaptam magam, hogy 79 kiló vagyok. Meg is lepődtem, hiszen odahaza soha nem tudtam ezt elérni, itt meg jött magától. Hogy van ez? Ennyit számít a rendszeres séta, a másmilyen kenyér és úgy általában az új környezet és hatások?

Közben azért elkezdtem ingadozni, volt, hogy felmentem 85 kilóra is, az viszont már nagyon nem tetszett. Közben a ruhatárat is le kellett cserélni. Odahaza a vége felé 52-es volt a méretem (volt az előtte 54 is), itt pedig már az 50-es kellett csak, sőt.

Így teltek az évek, a rendszeres séta napi programmá vált, viszont a foci egyre nehezebben ment. Beálltam 80-83 kilóra. A munka és a napi rutin beállított erre a szintre. Nem voltam megelégedve mondanom sem kell. Valahogy még mindig nem volt meg a normális egyensúly/súly.

A rendszeres séta, a mozgás vágya, igénye az akkor is jött volna, ha az ember nem természet szerető szerintem (akinél nem az teljesen reménytelen eset, az éljen a négy fal között örökké), mert itt tényleg mindenki (jó, nem mindenki, de világviszonylatban, arányában) mozog valamit.

Ha csak séta, akkor az. Lehetsz Te akár hány éves is. Ennyi időst ennyi mozgással, soha nem gondoltam volna. Ez ragályos egész egyszerűen. Aztán ott van a csodás természet bája, mágneses vonzereje. Álmaim elevenednek meg az itteni természetben, de szó szerint. Nem lehet nem kint lenni. (…)

Akit a teljes írás is érdekel, az itt olvashatja el.

A siker titka

Share.

About Author

Leave A Reply