Megváltozott az életünk

0

„Jaj, de csendes,
jaj, de csendes eső esik….”

Ötödik napja esik az eső. A nap csak pár percre bújik elő, de aztán eltűnik – biztosan másfelé van dolga. Még jól bírom, csak akkor vagyok iszonyú mérges, amikor épp sétálunk a buszhoz és rákezd esni, de olyan Isten igazából! Így legalább kiderült, hogy mi az, ami nem teljesen vízálló rajtunk.

Tegnap nem volt erőm, időm írni. Megkezdődött a nagybetűs ÉLET, ami bár teljesen más, mint otthon volt, de hasonlóan fárasztó. Lelkileg is. Amikor elindulsz egy új úton, vonz az ismeretlen, az, hogy milyen lehet ott, ahol még nem jártál. Azt gondolod, ott biztosan másképp süt a nap, más ízű az étel, mások a szagok, illatok, másképp szólnak hozzád, és ez mind igaz.

Felvértezed magad a megoldandó problémákra, hiszel és bízol magadban, hogy képes vagy megcsinálni, nem lesz semmi baj, és csak haladsz előre. Szépen alakulnak a dolgok, egy ideig minden kerek, de csak addig, amíg el nem kell engedned azokat a kis kezeket, amiket eddig erősen fogtál és ők érezték ezt.

Hétfőtől megváltozott kicsit az életünk: négy kezecskét kell minden reggel elengednem, két szomorkásabb arcot kell megpuszilnom, akik alig várják, hogy délután újra együtt lehessünk. Sára szerdától iskolába jár, Barni pedig csütörtöktől egyedül marad az oviban.

Sári jól érzi magát, ügyesen veszi az akadályokat, nem panaszkodik, sőt, inkább szívesen mesél az újdonságokról. Mivel több órája van egy nap, mint az érdi suliban volt, ezért rajta inkább a fáradtságot látom. A társai állítólag kedvesek, közvetlenek, a Lányok pártfogásukba vették, délben egy kínai kislánnyal együtt megy napközibe. Persze egy kukkot sem ért, de a testbeszéd működik.

Az 1-es trolibusz amivel Sári naponta utazik.jpgAz 1-es troli, amivel Sári utazik

Tegnap újra együtt utaztunk hazafelé, mutattam neki, mikor hol kell leszállnia és ma EGYEDÜL fog hazajönni!!! Nagyon várom már a 4 órát, akkortájt kell érkeznie.

Barnabás kisebb, érzékenyebb, az otthoni oviba is lassabban szokott be. Nehéz volt mindig az elválás, sokáig sírva ment be a többiekhez, így most sem csodálkozom azon, hogy hasonlóan göröngyös utat kell bejárnunk. Erős lelki hullámokkal nézünk szembe.

Reggelente ugyanazokat a jeleneteket éljük meg az oviban, mint korábban, amikor Kiscsoportos volt. Próbálok erős maradni, de úgy tűnik, én sem vagyok fából, nekem is van lelkem, ami érzékeny, mint egy kis fűszál. Hol lengedez, hol elhajlik…

Épp, hogy megtalálta legjobb barátját, Noriszt az oviban, épp, hogy igazi Középsős-Nagycsoportos fiú vált belőle, ezzel a költözéssel mindent elvágtunk. Többszöri ölelkezés, visszafutás után tudunk csak elválni egymástól és meg kell ígérnem, hogy nagyon pontosan ott leszek 11.50-kor, amikor végeznek.

Winterthur házak és barik.jpg

Nagyon megígérem, kilépünk az ajtón, aztán potyognak nekem is a könnyeim. Épp jól esne kisírnom magam, hogy könnyítsek a lelkemen, mire egy kis kéz erősebben megszorítja a kezem, ránt egyet rajta, majd felnéz rám és azt kéri picit sírós hangon: „Anya, ne sírjál!” Na, ilyenkor legyen okos az ember.

Mit tehetnék: gyorsan szárazra törlöm a szemeim, utolsó pillantást vetek a csoportszoba ablakára, majd Szofival kézen fogva bandukolunk hazafelé és az eső újra szemerkél.

A dél gyorsan eljön, ma már 11.40-kor ott toporogtunk Szofival az öltözőben, és amikor kinyílt az ajtó, egy mosolygós kisfiú szaladt elénk. Kezében egy kék papír-kígyó, meg valami csillogó matrica. Az óvó néni szerint a mai nap már kicsit jobb volt, kint az udvaron Barni is bújócskázott a többiekkel!

Vidáman sétáltunk hazafelé és csak akkor szakadt le az ég, amikor már az ebédet melegítettem. De akkor nagyon, még borsószem nagyságú jég is esett! De ki bánta?! Három nyugodt kis lélek kanalazta a zöldséglevest és tömte magába a nokedlit pörkölttel. Mert itt is ez a kedvenc, ahogy Magyarországon.”

Winterthur rét.jpg

A nagy nap avagy ovikezdés Svájcban

“A lelkem szárnyalt és boldog voltam”

(A poszt először a Határátkelő blogon jelent meg 2013 szeptemberében.)

Share.

About Author

Leave A Reply