A megvalósult álom: vállalkozóként Ausztriában

0

Vajon miért van az, hogy több olyan történetet is megismerhettünk már, melynek főhőse Magyarországon valamiért nem tudott boldogulni vállalkozóként, külföldön mégis sikeresebben boldogul? Nyilván fontos kérdés a piac mérete és a fizetőképes kereslet, de alighanem szerepe van benne a hivatalok hozzáállásának is. Legalábbis ez Imre tapasztalata, aki magyarországi és ausztriai tapasztalatait hasonlítja össze.

„Kisfiúként volt egy álmom… Vágytam rá, hogy felnőttként sikeres, és megbecsült ember legyek! Szerintem ezzel nem vagyok egyedül. 🙂

Próbáltam szorgalommal, odaadással, alázattal felépíteni egy világot, amihez erőn felül teljesítve megteremtettem az alapokat és már-már révbe is értem volna, ha az a fránya volna nem volna. De ott volt, ahogy én is Magyarországon.

Nem, ne érts félre, nem a hazámat okolom a „bukásomért”, hanem a rendszert, ami nem támogatja az önálló gondolatokkal, tenni akarással megáldott embereket!

Hogy miként is kezdődött? 2003-ban lettem vállalkozó. Először egy cukrász barátom ötletét meglovagolva nyitottunk közösen egy kávézós, teázós cukrászdát.

Majd mivel ez nem hozott elég bevételt, és túl macerás volt a nagy távolság miatt, ezért 2004-ben átvettem a tulajdonhányadát, és elkezdtem egy osztrák céggel összedolgozni, mint autószereléssel, villamossággal foglalkozó vállalkozó. Amcsi vasak javítása, átalakítása volt a feladat.

Közel 1000 külföldi állásajánlat vár a Határátkelőn! Kattints, találj, költözz!

Szépen alakultak a dolgok, szebben, mint ahogy az ember álmodni merte volna. Ezen fellelkesülve úgy döntöttem, hogy lépek egy nagyot, vettem egy szép nagy műhelyt 2008 őszén. Felkészülten, forint alapon, ami már a kezdeteknél is jóval nagyobb terheket pakolt a vállamra! Pont ,,jókor”. 🙁

Nem kellett sokat várni, és beköszöntött a VÁLSÁG! Leálltak a már folyamatban lévő projektek, mindenki utolsó kattanásig húzta a kéziféket. Nem gond – gondoltam naivan -, van megtakarításom, abból átvészelem, amíg visszakerül minden a normális kerékvágásba.

Másfél évig húztam, és toltam bele a pénzt, várva a változást, de az csak nem akart jönni. Az APEH viszont rákapcsolt, és mivel egyre kevesebben lettünk, ők meg egyre többen, ezért napi szinten kaptam az ilyen-olyan felszólításokat, tetemes büntetésekkel megspékelve nagyobb részt vélt, mint valós indokok alapján.

Inkább beborítottak az árokba

Cégvezetőként megváltozott a feladatköröm. Nem a cégem építésével, hanem a mindennapi problémák megoldásával kellet foglalatoskodnom. Hivatalokkal, ahol te kisember csak egy porszem voltál a gépezetben.

Az egyik hivatalnak az nem tetszett, hogy nincs rajtad sapka, a másiknak, meg, hogy már pótoltad a hiányosságokat, és éppen van rajtad! Egymásnak ellentmondó jogszabályok, csak a büntetés kirovására szakosodott hivatalok.

Törvények változtak a befizetési határidőkről, Áfa visszatérítés rendjéről, és még sok egyéb – sokunkat ebben az időben hátrányosan érintő – dologról. Sebaj -gondoltam -, bemegyek, és kérek valami segítséget tőlük (APEH), mert a német és osztrák ismerőseimnek is csak ennyit kellett tenniük.

Időpontkérés, bizakodó belibbenés, majd lógó orrú elsomfordálás. A legszebb, amit kaptam: „Miért lettem vállalkozó, ha nincs elég pénzem?!”. Pedig nem kértem mást, csak átütemezést.

Csalódtam. Évenként fizettem be egy családi ház árát adóként, és most csak azt érdemlem, hogy egy befásult, eltartott ügyintéző elintézzen annyival, hogy ha nincs elég pénzem, akkor jelentsek csődöt?

Szép, de ha ez kell, akkor legyen. Már nem akartam részt vállalni abban a rendszerben, ahol csak addig vagy jó, amíg megy a szekér, és ha a ló megtorpan, akkor ahelyett, hogy segítenének egy kicsit megtolni, inkább beborítanak az árokba. Fájó szívvel, de megtettem, csődöt jelentettem, hogy a nulláról újra kezdjek mindent.

Nem új haza, de új lehetőség

Elbuktam, de mégis szerencsésnek érezhettem magam, mert utam során sok barátra tettem szert, akik erősítették bennem azt a hitet, hogy a hiba nem bennem van. Felálltam hát, mert fel kellett állnom. Magamért, a családomért, és mindenkiért, aki hitt bennem!

És léptem. Elhagytam a hazámat, ahol a sok szép emlék mellett egy keserű szájíz hagyott örök mementót az életembe! Új életet kezdtem pár száz kilométerre attól a helytől, ahol a gólya kipottyantott a csőréből.

Nem volt idegen a hely számomra, mert az alapokat is itt teremtettem meg a rommá tört világomhoz. Ausztria. Az ország, ami most rengeteg magyar embernek jelent mentsvárat! Új haza? Nem gondolnám. Egy új lehetőség? Igen!

Felállni a padlóról, új életet kezdeni, újra bizonyítani, hogy érdemes vagy az ittlétre, és idegenként mások bizalmára. Ez senki számára se kicsinek nevezhető kihívás, pláne akkor, ha az élet felmosta veled a padlót!

Támasz és kihívás

Nehéz 2 év, ingázás, rohanás, hogy a hét végén pár napot eltölthess a szeretteiddel, mellette ez az alig 2 napod van arra is, hogy a még megmaradt ügyes-bajos dolgaidat intézd. Melyik ujjamat is harapjam? Gyilkos egy érzés!

Mindezek ellenére mégis a szerencse fiának érezhettem magam, mert sikerült a változtatásra a családomat is rávennem, mivel kislányunk éppen iskolakezdés előtt állt, és a kinézett iskolába nem sikerült bejuttatni. Irány kifele, és német nyelv tudása nélkül, csupa ismeretlen gyerek között elkezdeni az iskolát.

Hatalmas támasz volt ez számomra, de megterhelő kihívás a családom számára. A honvágy, a már megszokott társaság hiánya őket jobban megviselte.

Ennek azonban már 4 éve. Négy hosszú év. Hosszú, és kalandos.

Egy ajánlat, amire nem lehet nemet mondani

Miért is? Mert kellett egy cél, amit elérhetek, elérhetünk. Egy cél, amit inkább kihívásnak neveznék (ha már lúd, legyen kövér). Tettem egy ajánlatot, amire nem lehetett nemet mondani, aminek folyamán nyakamba szakadt egy hosszú ideje lakatlan kastély újjáélesztésének becses, nemes feladata.

Potom 2 hektár méteres gazzal benőtt dzsungel, pókhálóval beszőtt épület 50 kihasználatlan helyiséggel. Víz, villany, fűtés csak álom…

Újra nekifutottam a vállalkozósdinak. A gyomromban végig ott volt a gombóc, amit az otthoni tapasztalatok, emlékek jó erősen rögzítettek a helyén. A rossz tapasztalatok által rám aggatott pajzsokkal felvértezve vágtam neki az itteni hivatalokkal folytatott küzdelemnek.

Feleslegesen! Rá kellett jönnöm, hogy ez itt egy más világ, mint ahonnét idekerültem. Az iparkamara az nem csak egy hely, ahova a tagsági díjat befizeted, és igazából azt se tudod, hogy mit csinál.

Itt érted vannak, mosolyogva fogadnak, és mosolyogva is köszönnek is el tőled, bármilyen számukra bugyutának tűnő kérdéssel is fordulsz hozzájuk.

Cégalapítás után se engedik el a kezed, és hagyják, hogy sodródj az árral, hanem felhívnak, és érdeklődnek, hogy miként megy az üzlet, van-e valamilyen problémád, amiben segíteni tudnának.

Ez volt az a pont, amikor azt kellett, hogy mondjam a telefon másik oldalán ülő hölgynek, hogy sajnálom, amiért nem itt kezdtem anno a vállalkozásomat…

Az adóhatósághoz nem kell időpontot kérned, és ahhoz a szakértőhöz irányítanak, aki abban a kérdéskörben kompetens. Nekik nem az a feladatuk, hogy eltiporjanak, hanem hogy fel tudj építeni egy erős, életképes céget, ami majd sok-sok éven keresztül termeli az országnak a bevételt. Ugye milyen furcsa? Magánszemélyként, magyarországi lakcímmel, Áfa-körösen!

Meghaltam, és most a mennyországban lebegek?

És akkor jött a következő csalódás. Persze pozitív értelemben. Könyvelés. Mikor megkérdeztem, hogy hol tudok számlatömböt venni, bélyegzőt csináltatni, stb. néztek rám kerek szemekkel, mint borjú az újkapura, én meg csak vakargattam a fejemet, hogy mit rontottam el a kérdés feltevésénél.

Semmit. Csak itt nem így működik, mert itt a vállalkozó nincs csalóként elkönyvelve! Elmagyarázták, hogy ha én itt egy szalvétára írom rá a számlát, akkor az a számla, csak legyen rajta minden, amit egy számlának tartalmaznia kell, és lássam el sorszámmal.

Gondolhatjátok, hogy ezek után én néztem rájuk bambán, hogy most hol is vagyok? Meghaltam, és most a mennyországban lebegek glóriával a fejem felett, hogy ezt a bizalmat kiérdemeltem? És nem, ez itt az alap hozzáállás.

De még fokoznám. Eltelt három hónap, így az első negyedév számláit a hónom alá csapva bebattyogtam a könyvelőhöz nagy büszkén, hogy tapasztalt vállalkozóként szépen összeszedve letegyem az asztalára a számláimat.

Átnézte. Volt is benne hiba, ami miatt kezdhettem újra az egészet. Hogy miért? Nem fogjátok elhinni! Azért, mert a kiállított számláimat betettem a szépen időrendi sorrendben összeállított számlák közé a kiállítás dátumát figyelembe véve!

Érdekes? Otthon senkit nem érdekelt, hogy ki és mikor fogja a szolgáltatásod ellenértékét átadni, átutalni. Lehet, hogy soha! Ettől függetlenül a meg nem kapott pénzed Áfa-tartalmát te fizesd be az államkasszába. Jobban belegondolva ez így logikus, de nem ehhez vagyunk szoktatva.

Elérhetőbbek a célok

Az eltelt évek még milliónyi különbséget felszínre hoztak, ami bebizonyította számomra, hogy itt érdemes folytatni az utat, amit egyszer már csalódottan elhagytam.

Átértékelődtek az okok is. Rá kellett jönnöm, hogy a saját tapasztalatlanságomból adódó hibáim kevésbé játszottak szerepet az otthoni kudarcomban, mint az a bürokratikus, rosszul szabályozott, hátráltató és együttműködésre képtelen rendszer, aminek része voltam!

Itt sincs kolbászból az a bizonyos kerítés, de elérhetőbbek a célok, kisebbek az akadályok. És itt elértem. Akarom mondani elértük! A családom kitartott mellettem, és leltem barátokra is, akik nem csak a szájukkal vettek részt a munkában. Eltelt 4 év, de most kaptam újabb ötöt. 🙂

Igazából nem is kaptam, mert meg lett dolgozva érte. Őszintén bevallom, hogy jó érzés. Nagyon jó!!! Tele megvalósításra váró tervekkel. Vagy inkább álmokkal? Azokkal a bizonyos gyerekkoriakkal? Lehet, de ezek már egy kicsit még vadabbak!

Hogy miként is képzelem el a folytatást? Most, hogy elértem egy mérföldkőhöz, megteremtve az alapot a tovább lépéshez, keresek olyan hazai vállalkozásokat, vállalkozókat, akik szeretnének minőségi termékeikkel, szolgáltatásaikkal megjelenni egy fizetőképes kereslettel rendelkező országban.

Szeretnék megélni azt a különbséget, amit az itteni rendszer, körülmények nyújtani tudnak. Mutassuk meg a világnak, hogy többek vagyunk mi magyarok annál, amit hagynak magunkból a világ elé tárni!!!

Köszönöm, hogy elolvastad az életem szösszenetekbe szedett kivonatát, de még jobban megköszönöm, ha egy megosztással eljuttatod egy arra érdemes barátodnak!”

Imre projektjéről itt olvashatsz többet.

Külföldre húz a zsebed, de nem találsz munkát? Keress és találj itt!

Share.

About Author

Leave A Reply