Megtagadható-e a személyi igazolvány kiadása?

3

Új sorozat indul a Határátkelőn, amiben Dr. Bakonyi Lilla ügyvéddel közösen próbálunk majd meg fontos kérdésekre választ adni. Az első rögtön arról szól, megtagadható-e a személyi igazolvány kiadása vagy megújítása a külföldön élőktől.

„A korosztályomban személyesen is tapasztaljuk azt, hogy sok ismerősünk rövidebb-hosszabb ideig külföldön tartózkodik, vagy éppen ott telepedik le. Általában ezek az emberek nincsenek tisztában azzal, hogy milyen jogaik vannak, vagy éppen itthon milyen kötelezettségeknek kell eleget tenniük.

Németországban élő barátnőm unszolására elkezdtem tehát az oldalamon egy sorozatot, ami a külföldön élő magyaroknak szól, és próbál segíteni a magyar jogi ügyeik intézésében, jogszabályok megértésében. A Határátkelővel pedig összefogtunk, hogy a fontos információk minél több emberhez eljussanak!

Az első rész rögtön egy olyan kérdés, amivel már többen személyesen is találkoztak. Hallottam ugyanis, hogy egyes okmányirodák megtagadták a magyar személyi igazolvány kiadását vagy megújítását azoktól, akik életvitelszerűen külföldön élnek.

Jogszerűen jártak el? NEM!

A jogszabály egyértelműen kimondja, hogy a külföldön élő magyar állampolgárok is jogosultak személyazonosító igazolvány igénylésére. Ez már az új, ún. e-kártya, ami a TAJ kártya és az adóazonosító igazolvány funkcióit is magában foglalja. Ráadásul az igazolvány kiállítása illetékmentes!

Az igazolvány kiállításához magunkkal kell vinni:

– ha még nem járt le az igazolványunk, akkor a cserélni kívánt személyi igazolványt

– ha már lejárt, akkor érvényes útlevelet, vezetői engedélyt vagy ha ezek nincsenek, születési anyakönyvi kivonatot – ez utóbbit adatváltozás, névváltozás esetén is vinni kell

– lakcímkártyát – ha van

– elvesztés vagy ellopás esetén az erről szóló rendőrség jegyzőkönyvet

Az igazolvány kiállítását bármelyik okmányirodában lehet kérni, amit elkészülte után vagy személyesen – erről kérésre SMS-ben, e-mailben értesítenek is – vagy postai úton tudunk átvenni.

Ugye, milyen egyszerű?

Dr. Bakonyi Lilla vagyok, 2010-ben végeztem az ELTE Állam-és Jogtudományi Karán, majd 2014-ben tettem le szakvizsgáimat summa cum laude minősítéssel. 2015-ben a Budapesti Ügyvédi Kamarától Nagy Judit-díjat kaptam kiváló tanulmányaim elismeréseként. 2014 augusztusa óta vagyok egyéni ügyvéd, célom az, hogy napi szinten hasznos információkkal szolgáljak könnyen érthető módon a jogkereső átlagembernek, ezért üzemeltetem honlapomat, valamint az immár közel 2000 követőt számláló Facebook-oldalamat.

Share.

About Author

3 hozzászólás

  1. Michelle Keaton on

    A letelepedési szándékkal távozó állampolgár személyazonosító igazolványa bevonásra kerül. Csak az ideiglenesen kulfoldon tartózkodó igénylőnek állítanak ki új okmányt. Persze azon lehet vitázni, hogy ideiglenes v állandó-e a kulfoldi tartózkodás, de a lényeg, hogy bevonhatják a személyit bizonyos körülmények kozott.

  2. Érdekes a tb szám ha ugye én nem ott vagyok biztosítva hanem Hollandiában.Még lehetne csavargatni ,én 1 év múlva korai nyugdíjt kérek Hollandiában, mivel 65 éves leszek de csak 67 évtől jár innét nyugdij.,De nem vagyok köteles Hollandiában élni viszont Magyarországon nem érvényes a holland betegbiztosításom és a magyar nyugdíjam sem kérhetem pedig az már 63 évtől járna nekem .Mert a holland lakcímemet és betegbiztosításom fent kell tartani !65 évtől meg az Ausztriában dolgozott időmre is jár nyugdij !

Leave A Reply