„Meggyőzöm magam, hogy nem érdemes hazaköltözni”

1

Réka több, mint öt éve él külföldön, Magyarországról Angliába költözött. Bőven akadtak nehézségek és csalódások az út elején, az összkép mégis pozitív, nem csoda, hogy bár néha felmerül benne a gondolat, nem tervezi, hogy hazaköltözne.

Réka számára a vártnál nehezebben indult a londoni élet, a legnehezebben azt élte meg, hogy hiába a pszichológia szakos alapdiploma, még egy asszisztensi állást sem sikerült összeszednie.

„Így maradt a vendéglátás, ami végül jól sült el, szereztem barátokat a világ minden tájáról, akikkel még ma is tartom a kapcsolatot. Az éttermi munka mellett elvégeztem egy tanfolyamot, amivel később óvónőként kaptam állást és jelenleg is egy magánóvodában dolgozok. Közben 2017 nyarára elvégeztem az evolúciós pszichológia mesterképzést” – mesélte.

Réka úgy látja, hogy London hiába egy hatalmas metropolisz, az emberek (legalábbis a felszínen) figyelmesebbek és türelmesebbek egymással, mint Magyarországon, ő pedig úgy érzi, sikerült beilleszkednie.

Közel 1000 külföldi állásajánlat vár a Határátkelőn egyetlen kattintásra

„Szeretek mesélni és megismertetni a barátaimat az örökségemmel. Például sokszor főzök magyar ételt az ismerőseimnek, több barátom tud már hasznos magyar kifejezéseket (a káromkodásokon kívül) és az óvodában magyarul is énekelek” – mondta a Velvetnek.

Nyilván neki is hiányzik a család és a barátok, nem csoda, hogy amikor Magyarországon jár, mindig eszébe jut, nem lenne-e jobb visszaköltözni.

„Amikor hazamegyek, mindig elgondolkodom a hazatérés lehetőségén, de aztán hamar meggyőzöm magam (és mások is engem), hogy nem érdemes visszaköltöznöm” – írta.

Elsősorban az aggasztja, hogy nem lenne képes fenntartani a jelenleg elért életszínvonalat. „Félek, hogy a végén csak negatív érzésekkel élném a napjaimat Magyarországon. Egyelőre nem tervezek hazajönni, de nem szeretek véglegesen elzárkózni a dolgoktól – lehet, egyszer haza sodor a szél…” – írta.

Réka sztoriját hamarosan folytatjuk.

Síró babájuk miatt lakoltatnának ki egy magyar családot Londonban

(Fotó: Romsics Balázs)

Share.

About Author

1 hozzászólás

  1. Amennyiben pszichológia aszisztensi állásokról van szó a cikk elején, azt azért érdemes megemliteni, hogy ezekre az állásokra hatalmas a túljelentkezés. Akár 250 fő is juthat egy pozicióra a pszichológia alapszak angliai népszerűsége miatt. Ezeket az állásokat még a helyieknek is nagyon nehéz megszerezni, annak ellenére, hogy aszisztensi állásról van szó.

    A velvet-en Réka azt állitja, hogy …”a pszichológia alapdiplomámmal sajnos nem lehet egy asszisztensi állást megcsípni, csak ha van ismerős a szakmában.” Ez azonban nem tükrözi a valóságot. Külföldiként nehéz, de nem lehetetlen. Ismerek két magyar, egy román és egy olasz lányt is akik ezekben az állásokban dolgoznak. Közülük hármuknak nem Angliában végzett diplomával sikerült ezt elérni és tisztes úton, nem kapcsolatrendszer lévén.

    Ezt csak bátoritásént irom azoknak akik esetleg magyar pszichológia diplomával gondolkodnak az angliai életbe belevágni és szeretnének a szakmájukban maradni.

Leave A Reply