Megérkezéstől a beérkezésig

0

Megérkezni valahova nagyon nem ugyanaz, mint beérkezni ugyanott (lám, milyen szép és játékos tud lenni a magyar nyelv…) és ezt pontosan megmutatja egy friss tanulmány, melynek szerzői azt vizsgálták, hogyan illeszkednek be a bevándorlók Nyugat-Európában. Megállapításaik között akadnak kifejezetten meglepők is.

A napokban mutatta be From landing to arrival című angol nyelvű tanulmányát Messing Vera és Ságvári Bence. A Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpontjának két kiváló szakembere az Európai Szociális Felmérés 2002 és 2016/2017 között felvett adatait vizsgálta meg és jutott izgalmas megállapításokra.

A mintában 13 nyugat-európai országba érkezett 20 ezer bevándorló történetét, véleményét vették górcső alá (e hatalmas számnak 40 százaléka Európai Unión belüli határátkelő, a többiek valamilyen EU-n kívüli, harmadik országból érkeztek).

A kutatók a beilleszkedés folyamatára voltak kíváncsiak, arra, hogy az érkezők miként teszik magukévá a befogadó ország társadalmának értékeit, normáit és viselkedését.

A kérdés azért nagyon izgalmas (legalábbis szerintem), mert annak témája kifejezetten szubjektív, hiszen az, hogy valaki mennyire érzi magát egy adott társadalom tagjának, leginkább rajta múlik.

Értékek, normák és viselkedés

A kutatók egyik megállapítása szerint ugyan a határátkelők viselkedésmintája és értékei eltérnek a befogadó társadalométól, általában még mindig közelebb állnak hozzá, mint a szülőhazájukéhoz.

Az értékeket, normákat és viselkedést tekintve ők egyfajta átmenetet jelentenek, hiszen miközben fokozatosan közelednek a befogadó országhoz, ezzel párhuzamosan távolodnak is hazájuk társadalmi szokásaitól és elvárásaitól.

Érdekes kettősség, hogy miközben a bevándorlók a helyiekhez képest pozitívabban és nagyobb bizalommal fordulnak a befogadó ország intézményeihez, sokkal kitaszítottabbnak érzik magukat.

Legalább ilyen érdekes számomra az a megállapítás, mely szerint a bevándorlók általában véve kevésbé toleránsak, ellenben többre értékelik a hagyományt, a biztonságot, a személyes sikert és az emberi értékeket, mint a helyiek.

Ez azt jelenti, hogy (figyelembe véve persze a kulturális gyökereiket is) a bevándorlók a helyiekhez képest sokkal kevésbé toleránsak bizonyos kisebbségekkel szemben, ugyanakkor jóval konzervatívabban őrzik hagyományaikat és vallásosabbak, mint a nyugat-európai átlag.

Ugyanakkor nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a sikert és a függetlenséget elősegítő értékeknek.

Nyilván mindegyik pont magyarázható, noha az alacsonyabb toleranciaszint azért kicsit meglepő, de alighanem a társadalmon belül kivívott (mégoly alacsony) pozíció féltésével függhet össze.

A nyelv elsajátítása

Kifejezetten érdekes kérdés a nyelttanulás. Az Európai Unión kívüli országokból érkező bevándorlók közül a legkevésbé az Ausztriában (32 százalék), Svájcban (39 százalék) és Svédországban (39 százalék) élők beszélik az adott ország nyelvét.

Nyilván sokat számít az, hogy egy adott ország nyelve világnyelv-e, esetleg hivatalos nyelve a kibocsátó országnak (lásd a brazilokat Portugáliában vagy a Spanyolországba Latin-Amerikából érkezőket).

Csakhogy akadnak furcsaságok. Például az, hogy az Egyesült Királyságban és Írországban kevesebb harmadik országbeli bevándorló beszél otthon angolul (63 és 61 százalék), mint Hollandiában hollandul (69 százalék), noha a hollandra sok mindent lehet mondani, de azt nem, hogy világnyelv lenne.

Érzelmi kapcsolódás

A beilleszkedés egyik fontos kérdése, hogy az adott ember mennyire tud érzelmileg azonosulni a befogadó országgal, annak értékeivel. Ennek híján nyilván nehéz beérkezésről beszélni, legalábbis szerintem.

Nos, a kutatás egészen érdekes megállapítása, hogy vannak olyan országok (Belgium, Németország, Spanyolország, Franciaország, Hollandia és Portugália), ahol a bevándorlók és a helyiek között ilyen téren minimális az eltérés, sőt, az is előfordul, hogy a külföldről érkezők sokkal inkább magukénak érzik ezeket az értékeket, mint a helyiek.

A skála másik oldalán olyan országok állnak, mint Ausztria, Svájc, Finnország és Norvégia, azaz ezekben az országokban nehezebben veszik át az érkezők a normákat és értékeket.

Alaphelyzetben azt mondhatnánk, hogy minél hosszabb ideje él valaki egy adott országban, jó eséllyel annál jobban beilleszkedett és kevésbé érzi a származási alapú megkülönböztetést.

A tanulmány egyik számomra legérdekesebb és legizgalmasabb megállapítása éppen az, hogy vannak országok, ahol ez egyáltalán nem igaz. Ha megnézitek az alábbi táblázatot, jól látszik, hogy például az Egyesült Királyságban, Belgiumban, Hollandiában, Németországban és Svédországban is az 5.-10. év között megugrik a kirekesztettség érzése.

A kutatók szerint ez azt sugallja, hogy az igazi integrációig legkevesebb tíz évnek kell eltelnie (én pedig annyit tennék hozzá, hogy az első években az újdonság ereje miatt hajlamosabbak alighanem kevésbé észrevenni ezeket a jelenségeket az emberek).

Az legalább ilyen érdekes, hogy a folyamat nem áll meg az első generációnál, hanem folytatódik a másodikkal. A már sokat emlegetett Hollandiában és Egyesült Királyságban például szinte semmi különbség nincs az első és a második generáció beilleszkedéssel kapcsolatos érzései között.

Messing Vera és Ságvári Bence szerint „az elemzés talán legfontosabb tanulsága, hogy a bevándorlók integrációjának nem csak objektív értelemben, de az értékek és viselkedés tekintetében is az egyik legfontosabb előfeltétele egy jól működő intézményrendszer”.

Német és osztrák példa

Különösen érdekes összevetni a német és az osztrák példát, már csak a nyelvi és kulturális hasonlóság miatt is.

Németországban nagy és sokszínű bevándorló közösség él. Ezzel együtt nem csupán a beilleszkedés szubjektív érzékelésének terén teljesít jól, hanem a beilleszkedés folyamata is látványos és az első generáción túl is tart.

Ausztria ennek éppen az ellenkezője: minden mutató szerint az ausztriai bevándorlók beilleszkedése az egyik legrosszabb a vizsgált országok között. Ami némi reményre adhat okot az az, hogy a második generáció esetében már szinte minden területen (kivéve a nyelvhasználat) erősödik az integráció.

A kutatók szerint némileg váratlan és meghökkentő a hollandiai helyzet, amire ők sem nagyon találtak magyarázatot. Hollandiában ugyanis a beilleszkedéssel kapcsolatos összes jelző azt mutatja, hogy egyszerűen nem számít az országban eltöltött idő, azaz a második generáció ugyanolyan (relatív magas) kirekesztettség-érzésről számol be, mint az első.

Összességében az látszik tehát, hogy a beilleszkedés bonyolult és hosszú folyamat, talán bonyolultabb és hosszabb annál is, amit korábban gondoltunk volna róla. Megérkezni egy dolog, beérkezni teljesen más.

Kövesd a Határátkelőt az Instagrammon is!

Share.

About Author

Leave A Reply