Még mindig nem hiszem el, hogy itt vagyok

0

Pár hónapja jelentkezett az akkor frissen Svájcba érkezett Edina. Most itt az újabb beszámoló, amely az akkori, a kikerülést leíró történettel szemben már az első időszak tapasztalatairól szól. Nem túl hosszú, de én mindig nagy érdeklődéssel olvasom az olyan beszámolókat, amelyek ennyire a határátkelés elején születnek, mert az első benyomások mindig érdekesek. (A képekért külön köszönet!)

„Legutolsó írásom óta eltelt kicsit több mint 4 hónap, akkor sokan hiányolták a szubjektív élményeket, ezt szeretném most pótolni. Zürichben élek 4 hónapja, hosszútávra tervezek, de lehet, hogy nem örökre, meglátjuk.

Személyes kapcsolatok

Kezdjük is a legfontosabb előítélettel a svájciakkal szemben, vagyis hogy nehezen alakítanak ki személyes kapcsolatokat. Nyilván 4 hónap alatt én sem tettem szert örök barátságokra, de azt kell mondanom, hogy ez a tétel számomra megdőlt.

Azt tapasztalom, hogy a svájciak azok iránt nem nyitottak, akik kívülállók szeretnének maradni. És bizony rengeteg több évtizede itt élő külföldi ebbe a csoportba tartozik.

Ha beszélsz németül, azt rendszeresen megdicsérik és keresik a társaságod. Ha viszont nem szeretnél megtanulni (pedig integrációs lehetőségekben igazán bővelkednek, pl. ingyenes németóra a munkahelyen), akkor annak ellenére is távolságtartóak maradnak veled, hogy mondjuk beszélsz angolul és ők is, tehát adott egy közös nyelv.

Talán ide tartozik az is, hogy a legtöbb svájci lokálpatrióta, itt a legjobban úgy tudsz bármit is eladni, ha azt mondod, hogy svájci termék.

táj 1.jpg

Magyarország

Majdnem mindenkinek, de tényleg, még a külföldieknek is van története Budapestről, vagy még nem járt ott, de elmondja, hogy hallotta, mennyire szép város.

A munkahelyem minden évben szervez kirándulást a munkavállalóknak, most kértek fel, hogy szervezzek egyet Budapestre.

Közlekedés

Számomra még mindig hihetetlen, hogy ha megállok egy zebránál, akkor az autók is megállnak előtte. Sőt, volt olyan elvetemült, amikor unokaöcsémmel sétáltam, aki úgy állt meg a zebra előtt, hogy kb. 1,5 méterre voltunk tőle, és nem is akartunk átmenni.

Ehhez kapcsolódik még, hogy minden óvódás fényvisszaverős mellényt kap, abban kell közlekedniük és rendőrök oktatják őket a helyes közlekedésre. Az autósokat is oktatják eközben, rádión bemondják pl., hogy nem szabad mutatni a kicsiknek, hogy átmehetnek, mert akkor nem néznek körül és veszélybe kerülhetnek.

A tömegközlekedés elég drága, de a buszok, vonatok tiszták és pontosak.

tó_2.jpg

Munkahely

Hát itt bedobtak a mélyvízbe. Diplomás ápoló vagyok, 3 év tapasztalattal, ebből 1 év diplomásként. Tehát mondhatjuk, hogy pályakezdő. Ennek ellenére ha dolgozom, akkor én irányítom és ellenőrzöm a csapatot, ami először meghökkentett, de bele lehet jönni.

Nyilván van mit tanulnom még. Az alatt a 4 hónap alatt, amióta itt vagyok, elmehettem 6 továbbképzésre, és ez teljesen normális a legtöbb munkahelyen, megtervezheted a következő évre, hogy milyen továbbképzéseken szeretnél részt venni. Illetve, mint feljebb említettem, ingyenes német nyelvórát tartanak heti egyszer.

Én egy idősek otthonában dolgozom (úgy gondoltam, hogy itt lesz a legkisebb a felelősség, amíg nem értem meg a svájci németet), 96 emberből kb. 12-nek van szüksége valamilyen segítségre (leginkább elmondani, hogy most mossa meg a kezét, az arcát, stb.), a többiek önellátóak és csak a társaság, illetve a biztonság miatt élnek otthonban. Van étterem, ahová kintről is járnak, különféle rendezvények, tehát egyáltalán nem úgy kell elképzelni, mint otthon.

óra.jpg

Anyagiak

A fizetésem jó, még mindig nem tudom felfogni, hogy mennyi pénzem marad hónap végén. Mindemellett újépítésű 3 és fél szobás lakásban élünk ketten a lakótársammal (nem szerettem volna az elején egyedül bérelni), és mindent megveszek, ami épp eszembe jut, igaz sosem voltam nagyravágyó, csak egy kellemesen lakhelyre vágyom.

Az árakkal ambivalens a viszonyom. Amikor eldőlt, hogy itt fogok dolgozni, akkor megterveztem, hogy mire mennyit fogok költeni és mennyit tudok félretenni majd. A tervezettnek a duplája marad meg legalább. Ennek ellenére az árak jóval magasabbak, mint otthon, főleg a hús és a zöldség- és gyümölcsfélék.

Igazából még mindig nem hiszem el, hogy itt vagyok, és minden rendben. Rengeteget köszönhetek a testvéremnek, aki már több éve itt él, és minden módon támogatott.”

(A poszt először a Határátkelő blogon jelent meg 2013 novemberében.)

Share.

About Author

Leave A Reply