„Meg kellett tanulnom egyedül gondoskodnom magamról”

0

Nem könnyű a profi sportolók élete, különösen akkor nem, ha fiatalon egyedül kell külföldön megállniuk a helyüket. Ezen az úton jár az egyik legtehetségesebb magyar hokis, Vértes Nátán, aki fél éve él Finnországban.

A 18 éves utánpótlás-válogatott jégkorongos a finn élvonalban szereplő HPK korosztályos együtteseit erősíti immár hat hónapja. Nyáron költözött északra a Fehérvár AV19 együttesétől igazolva át.

A korosztályos válogatott támadó a finn Hämeenlinnan Pallokerho csapatához szerződött, ez azt jelenti, hogy Európa egyik legerősebb U20-as, illetve U18-as ligájában szerepelhet.

KÜLFÖLDI MUNKÁK A HATÁRÁTKELŐN

És persze azt is jelenti, hogy meg kell birkóznia a határátkelő-lét minden nehézségével.

„Nagyon gyorsan történt minden, amikor kijöttem, szinte azonnal döntöttek a sorsomról, hogy itt maradhatok. Boldog voltam, de fogalmam sem volt, mi vár rám” – mesélte az Utánpótlássport oldalnak.

„A csapat az első pillanattól befogadott, jó közösségbe kerültem, de hiányoztak az otthoniak, a családom, a barátok, nem hallottam egyetlen magyar szót sem, meg kellett tanulnom egyedül gondoskodni magamról” – tette hozzá Vértes Nátán.

Akinek persze szakmailag is változnia kellett, át kellett állnia a finn hoki ritmusára, megtanulni a magyartól eltérő rendszert.

„Ez az évem a tanulásról szól. Biztos vagyok benne, hogy egy olyan kiránduláson vagyok, amelyről csak győztesként térhetek haza, de azt is tudom, hogy nem most és nem is holnap” – fogalmazott Vértes Nátán.

Magyar okítja hokira a svédeket

(Fotó: HPK)

Share.

About Author

Leave A Reply