Már Szlovákia és Románia is célpont

0

Ugyan tendenciáról még nem lehet beszélni, jelei azonban már vannak annak, hogy a magyarnál lendületesebben fejlődő szlovák és román gazdaság is vonzerőt jelent a magyar munkavállalóknak – derül ki a Népszabadság cikkéből.

A lap Mellár Tamás közgazdászt, a Központi Statisztikai Hivatal volt elnökét idézve azt írja, hogy lassan, de megfordul az a folyamat, mely során Erdélyből és Szlovákiából járnak át dolgozni Magyarországra.

Mellár Tamás szerint a Magyarországból Szlovákiába és Romániába átjáró emberek fő motivációja nyilvánvalóan nem a bérkülönbözet, hanem az, hogy egyáltalán találnak munkát, jobbat, mint a magyar közmunka, amely kevesebbet fizet, s még sorba is kell állni érte.

Komoly nagyságrendekről persze nem lehet beszélni, tavaly 436 személlyel nőtt, ezzel pedig 2300-ra emelkedett a Szlovákiában hivatalosan munkát vállaló magyar állampolgárok száma.

Közülük a legtöbben a galántai Samsungnál, a pozsonyi Volkswagennél, valamint a nagyszombati PSA Peugeot Citroën autógyárban találnak munkát. Kevesebben, de dolgoznak magyarországi magyarok a dél-szlovákiai Révkomáromban, Losoncon és Kassán is.

A szlovák határ melletti Hidasnémetiből például csupán néhány ember jár át dolgozni a húsz kilométerre lévő Kassára, nem jellemző a nagyobb mértékű ingázás. Ez meglepő, mert néhány évvel ezelőtt még úgy gondolták a helyiek, hogy a közeli nagyváros jóval több munkavállalót beszippant majd, annál is inkább, mert nagyméretű ipari park van a határában.

További részleteket a Népszabadság oldalán olvashattok.

Share.

About Author

Leave A Reply