Málta: a lakáskeresés és a rezsi buktatói

3

Az ember azt gondolná, hogy Máltán csupa napfény és mosoly az élet – nos, mint Judit mai posztjából kiderül, ez távolról sem igaz. Sőt, aki nem ismeri a helyi élet minden csínját és bínját, azt csúnya meglepetések érhetik

„Sokat gondolkoztam, hogy egyáltalán legyen-e folytatása a máltai beszámolóknak, mivel az előző három írásra elég sok negatív komment érkezett. Soha nem a vélemény megosztásával volt a gondom, hanem a stílussal, a hangnemmel.

Ha negatívumot írok a Máltáról, akkor azt csak azért teszem, hogy az olvasó, aki még nem járt itt, ne csak a dokumentumfilmekből tájékozódjon az országról.

Mielőtt még belelendülnék, megint vissza kell térjek egy sokszor feltett kérdéshez: miért jöttünk el Magyarországról. Mi nem azért költöztünk Máltára, mert elégedetlenek voltunk az otthoni körülményekkel vagy világot akartunk látni (mert akkor nem Máltára jön az ember), hanem a férjem „ölébe csöppent” a máltai munkalehetőség és úgy gondoltuk, vagyunk annyira fiatalok, hogy érdemes legyen megragadni az alkalmat. Ki tudja? Talán nem lesz több ilyen az életünkben.

Az elmúlt hónapok kissé sűrűek voltak. Túl vagyunk egy költözésen, illetve egy fővel gyarapítottuk a máltai magyarok számát.

Kezdeném az első részével.

Amikor Máltára költöztünk, az volt a cél, hogy egy nyugodt tengerparti városba költözzünk, ami nagyjából turistáktól mentes. Ez majdnem sikerült is, mert kizárólag májustól októberig találkoztunk Melliehán nyaralókkal.

A lakás a meglátni és megszeretni típus volt; a város peremén, közel a bevásárlási lehetőségekhez, játszóterekhez. Pont ideális egy kisgyerekes családnak.

Viszont amiről nem számolnak be az ingatlanügynökök, azokról írnék most – azaz a buktatókról. Nincs sok belőlük, de nekünk sikerült belefutni.

Cégér nélküli műhelyek

A lakás egy csendes mellékutcában volt, az utcában viszont csupa 5*4 méteres fém garázskapuval. Na, itt általában műhelyek működnek, amikre csak akkor jön rá az ember, ha nem szieszta időben nézi meg a lakást.

Meg persze ez egyáltalán nem zavaró, ha az ember dolgozik, de én, mint kisgyerekes anyuka nem repestem a boldogságtól, hogy napi 8 órában, az ablakunk alatt ment a flex és/vagy a targonca.

A lakás déli fekvésű volt, az épület második emeletén, felettünk egy penthouse-szal. Viszont csodaszép kilátás nyílt a tengerre és csak ez lebegett a szemeink előtt, amikor arról kellett döntenünk, hogy kivegyük vagy sem. Meg valójában úgy voltunk vele, hogy légkondicionált, így túl melegünk nem lehet. Volt!

Nagyjából június elejétől október közepéig szenvedtünk a lakásban, mert a nap olyan szinten melegítette fel az ablakokat és a felettünk levő penthouse kőburkolatú teraszát, hogy még éjjel sem tudtuk 34 fok alá tornászni a hálószobákban a hőmérsékletet.

…és télen sem volt jobb a helyzet, mert a vacak alumínium nyílászárók olyan rosszul szigeteltek, ha fújt a szél, bent lebegtek a függönyök.

Így figyelembe véve a fentieket, illetve hogy bővül a család, elkezdtünk másik lakást keresni. Ami földszinti, van egy kis udvara vagy terasza és közelebb van a férjem munkahelyéhez, ami San Gwann-ban található. Míg Melliehában laktunk, addig napi 50-60 perc telt el utazással. (Most 20-30.)

Az új lakás

Nagyjából 8 hónap után, május elején találtunk rá a megfelelő lakásra, de akkor már teljesen kétségbe voltam esve, hogy mi lesz, mivel június közepére voltam kiírva. Az új lakhelyünk Attard-ban található.

Azzal ugyan tökéletesen tisztában voltam, milyen 8 hónapos terhesen pakolni, átköltözni, takarítani, stb., de azzal nem, hogy milyen mindezeket egy másfél éves ördögfióka kíséretében végezni. Nem könnyű…

Persze baromi szerencsés vagyok, mert a férjemre lehet számítani; nagyon sokat gürizett az új lakáson. Kifestette, kitakarította, berendezte a szobákat. Mire áthoztuk a holminkat már minden készen volt, csak ki kellet pakolni.

Most július eleje van és lassan két hónapja lakunk itt. Az eddigi maximum, amit idebent mértünk 27 fok volt és a légkondit még egyetlen egyszer nem kellett bekapcsolni.

Szinte minden karnyújtásnyira van tőlünk: szupermarket, zöldséges, cukrászda, patika, hentes, nyomtatványbolt, játszótér, éttermek, stb… ennek ellenére a környék nagyon nyugis, villaövezet.

Ahol nincs túl sok turista

Az utca sarkán, a háztól pár száz méterre van az Amerikai Nagykövetség, valamint a miniszterelnök nyári rezidenciája, ahova bárki bármikor bemehet, ugyanis a San Anton Gardenben található. Olyankor van a bejáratnál egy szem őr, amikor az elnök ott tartózkodik, de ő sem az a fegyveres, marcona típusú ember.

Turistákkal eddig csak itt a San Anton Gardensben, illetve a Kitchen Gardenben találkoztunk. Sokat járunk még a tőlünk 1,5 kilométerre található Ta’Qali Nemzeti Parkba és Family Parkba is.

Bár pont Attard felett húzódik a légi folyosó, ez egy cseppet sem zavar, mert sokkal kellemesebb, nyugodtabb a környezet. A házban nagyon sok a kisgyerekes család, így a fiúnk nem csak akkor lát gyerekeket, ha kimegyünk a játszótérre. Egyébként rajtunk kívül egy másik magyar család is lakik az épületben, nagyon kicsi a világ!

Rezsi

A témával kapcsolatban eddig nem sokat írtam, mert eddig akárhányszor számlát kaptunk, legszívesebben elbőgtem volna magam és inkább igyekeztünk gyorsan elfelejteni az összeget, miután kifizettük.

A rezsiköltségeket az ARMS Ltd. számlázza ki, mely az áramot szolgáltató Enemalta Corp. és a vízszolgáltató Water Services Corp. cégeket összefogó vállalat.

Az elektromos áram és vízdíjakat a Máltai Erőforrás Hatóság állapítja meg és szabályozza. Létezik hazai, lakossági és nem lakossági tarifa.

A lakossági tarifa olcsóbb, mint a hazai tarifa, továbbá a díjszabás még nagyban függ attól is, hány személy van bejelentve az adott címre. Minél több személyt regisztrálnak, annál kedvezőbb a díjszabás.

Amennyiben nem regisztrálnak senkit egy adott címen, úgy az ingatlan fogyasztását hazai tarifa szerint számlázza ki a szolgáltató.

Tarifakedvezmény

egyszemélyes háztartásban (évente): 25% kedvezmény 2,000 kW fogyasztás alatt

két- vagy többszemélyes háztartásban (évente): amennyiben a fogyasztás nem haladja meg a személyenkénti évi 1,750 kW-ot (tehát esetünkben jövőre a 7,000 kW-ot)
25% kedvezmény az első 1,000 kW után
15% kedvezmény a további 750 kW után
ha a fogyasztás átlépi a fenti határokat, akkor a kedvezményeket nem lehet alkalmazni

Amikor ideköltöztünk, ezeket az információkat nekünk senki nem mondta el. Sőt, be sem jelentett minket a tulaj a lakásba, így hazai tarifa szerint számlázott a szolgáltató 1 éven keresztül. Majdnem sokkot kaptunk, amikor megjött az első számla.

Utána bejelentette a férjem, így átkerültünk a lakossági tarifába, de akkor meg nem mondta, hogy különbség van egyszemélyes és többszemélyes háztartás között, így megint elég magas számlát kaptunk.

Egyébként is valami katasztrófa kiigazodni a számlákon, mert egyáltalán nem átlátható.

Miután aláírtuk a jelenlegi bérleti szerződést, bementünk az ARMS-hoz és mindhármunkat bejelentettük. Karácsony környékén kapjuk az első számlát, mivel félévente van leolvasás. Kíváncsian várjuk!

Kórházban

A kórházas posztra jött pár olyan egészségüggyel kapcsolatos komment, amik számomra is tartogattak újdonságot. Viszont júniustól a két évnél fiatalabbak száma eggyel nőtt a családban, így én is az elejétől tapasztaltam a „máltai” 9 hónapot, ami számomra sokkal szimpatikusabb, mint Magyarországon.

Az embert nem zargatják feleslegesen az ilyen-olyan vizsgálatokkal, nem kötik az orrára, hogy az embriónak hány millimétert nőtt a haja az előző ultrahang óta, stb. A kilenc hónap alatt 9 alkalommal kellett megjelennem a kötelező orvosi vizsgálaton.

Valaki azt írta, géndiagnosztikai vizsgálatot Máltán nem csinálnak. Tévedés. Itt is meg lehet csináltatni, viszont számolni kell azzal a ténnyel, hogy Máltán az abortusz jogellenes, így bármilyen rendellenesség ellenére a magzatot világra kell hozni. (Vannak kivételek: ha az anya életét fenyegeti a terhesség, nemi erőszak vagy vérfertőzés történt.) A jogellenes abortuszt végzők és annak alanya is 18 hónaptól 3 évig tartandó börtönbüntetéssel sújthatók.

Nekem az orvosom azt tanácsolta, ha lehetőségem van rá, akkor Magyarországon menjek el a vizsgálatra. Mivel egyébként is viszonylag gyakran megyünk haza (igen, nekünk még mindig Magyarország az otthonunk), így nem okozott problémát a vizsgálat otthoni elvégzése.

A szüléskor bent töltött 5 nap most lényegesen jobban sikerült, mint első alkalommal, mert most nem máltai szobatársam volt, hanem egy bolgár. Maga az operáció is flottul ment, most nem merült fel semmiféle komplikáció, így végig észnél voltam. A nővérek, orvosok ellőtt most is le a kalappal, mert valóban körbe ugrálják a pácienst és mindenre megtanítják a friss anyukákat.

A bölcsi – helyett a Daycare center

Hogy még mindig a gyerek témánál maradjuk, kipróbáltuk a bölcsit. Ami igazából nem is bölcsi, hanem „Daycare center” (továbbiakban dcc). Akár fél órára, de egész napra is ott lehet hagyni a gyermeket.

Ezek az intézmények a „felvétel” előtt gondosan összeállított listát nyújtanak át a szülő részére, hogy mit kell biztosítani a gyermek számára. Mindent! Nem sorolnám fel, mik szerepeltek rajta, legyen annyi elég, hogy szinte minden, ami egy gyerek napi szükséglete pelenkától a vízig.

Melliehán csak egyetlen ilyen dcc van, ami az apácák vezetésével működik. Nincsenek korcsoportok, minden gyerek egy helyen van. Elsősorban azért szerettük volna bölcsibe íratni a fiúnkat, hogy gyerekekkel is találkozzon, ne csak engem lásson egész nap.

Az első nap egyből kaptam egy A4-es nyomtatványt, amit itthon ki kellett töltenünk, illetve egy listát, hogy miket kell vinni a gyereknek (szülőnek) a bölcsibe.

Egyébként a szoktatási időszakban csak napi fél órára lehet otthagyni a csemetét és a dadák döntik el, mikortól lehet növelni az óraszámot. Számunkra kerek egy hétig tartott a „próbálkozás”, de mivel ő volt a legfiatalabb (11 hónapos) az intézményben, a következő meg majdnem egy évvel idősebb, így úgy döntöttünk, ez még korai. Igazából akkor telt be a pohár, amikor az egyik 4 éves arcon köpte a fiam és az apácák nem csináltak semmit.

A „tankötelezettség” 3 éves kortól indul, addig a szülő dönti el, hogy beadja a gyermekét valahova vagy sem. Utóbbi verzió esetében a nagyszülők vigyáznak rá, esetleg anyuka otthon marad, mert megteheti. Ez viszont igen ritka.

A jelenlegi albérletünk tulaja az egyik magániskolában dolgozik és ő mondta, hogy általában már születés után regisztrálni szokták a gyerekeket a magánintézményekben, mert elég hosszú a várólista. Mi jövő héten megyünk az egyikbe itt a városban, aztán majd kiderül, mennyi az annyi és egyáltalán van-e hely.

Itt tartunk most.”

(A poszt először a Határátkelő blogon jelent meg.)

Negyven fölött lettél határátkelő? Mi vett rá az elindulásra, milyen volt a megérkezés, hogyan sikerült beilleszkedni? Mit szólt hozzá a környezeted? Írd meg a hataratkelo@hotmail.com címre körülbelül 500 szóban, segíts a hasonló helyzetben lévőknek!

Share.

About Author

3 hozzászólás

  1. Két gyermekkel érkeztem mi is szeretnénk maradni a nyelv miatt 1 évig de azt hittem könnyebb lesz boldogulni most már rájöttem annak van elönye akinek összeköttetése van itt Máltán mindig az jön és lesz aminek lennie kell hisz ez szolgálja legjobban a lelki fejlődésünket igy legyen mindannyionknak Magyaroknak itt vagy a világ bármely részén kivánok áldást és békességet Ági Inci Szami

  2. Sziasztok Máltai Határátkelők, tervezgettuk a kikoltozest és jó lenne megkerdezni a “szakértőket”. Felvehetnem a kapcsolatot veletek?

Leave A Reply