Magyarország vagy Costa Rica?

0

A Mirador blog szerzői rendszeresen összevetik valamelyik latin-amerikai ország és Magyarország életszínvonalát, a megélhetési lehetőségeket. Most Costa Rica volt a soron, ami érdekes módon elég sok mindenben hasonlít hazánkra, például meglehetősen szegény ásványkincsekben, kevés dolog van, amiből nem szorul importra, és erősen függ a külföldi tőkétől, de egyre inkább próbál gazdaságilag önállóvá válni. Lássuk, mire jutottak!

1, Magyarország vagy Costa Rica – keresetek

2014-ben Costa Rica GDP/fő mutatója 10 035 US$ volt, ami kicsit több mint 70 %-a a magyar adatnak (14 023 US$). Az elmúlt 15 évben itt is hasonló ütemben bővült a gazdaság, mint Magyarországon, azt azonban muszáj megjegyezni, hogy 50 évvel ezelőtt Costa Ricának tulajdonképpen nem volt semmije, a nemzeti össztermék az 500 millió dollárt sem érte el. (…)

Amivel az ország évtizedeken át nem tudott mit kezdeni, az az infláció. Costa Rica nyugat-európai szemmel is drága, amit csak részben igazol az, hogy a banánon, a kávén és az ananászon kívül tulajdonképpen mindenből behozatalra szorul.

Az éves infláció 2000-2008 között 10-12 %-os volt, de még 2014-ben is 5 % körül alakult. Ezzel szemben az utóbbi években a GDP csak 3,5 %-kal nőtt, de 2008 előtt is csak 7-8 %-os bővülés volt jellemző. Ennek eredménye az, hogy a PPP-n, vagyis a vásárlőerő paritáson számított GDP már csak 58 %-a a magyarnak.

Magyarországon a minimálbér 2016-tól nettó 73 815 Ft, ezzel szemben Costa Ricában 286 467 colón, ami 154 200 forintnak felel meg. Ehhez hozzátartozik, hogy Costa Ricában a minimálbért 26 munkanapra adják meg, ami azt jelenti, hogy egy héten csak egy szabadnappal számolnak. Ha átszámolnánk 22 munkanapra, akkor 130 500 forintra jönne ki a minimálbér.

Akinek van végzettsége, az nem jár rosszul. Egy szakképzett munkás kb. 175 000 forintot, egy diplomás minimum 245 000 forintot visz haza havonta.

Costa Ricában nem számolnak átlagbért, de az álláshirdetések között ilyen ajánlatokra bukkanhat az ember:

– ápoló kb. 220 000 Ft

– sebészorvos kb. 530 000 Ft

– általános iskolai tanár kb. 310 000 Ft

– szakács kb. 240 000 Ft

– sofőr kb. 270 000 Ft

– fogorvos kb. 450 000 Ft

– gazdasági elemző kb. 430 000 Ft

– könyvelő kb. 400 000 Ft

– pék kb. 220 000 Ft

Amint az a felsorolásból látszik, a fizetések jó 50 %-kal magasabbak, mint Magyarországon. Szembetűnő a különbség a tanári és egészségügyi fizetésekben.

Elkezdtem építeni az új életem

2, Magyarország vagy Costa Rica – adózás

Costa Ricában az ÁFA 13 %-os. Mivel mindenhol kaptunk blokkot, feltételezem, ezt be is fizetik. Az országban létezik személyi jövedelemadó, ami évi 52 320 000 colónig (évi 28 250 000 Ft) 10 %-os. 105 241 000 colónig 20 %, efelett 30 % az SZJA.

Létezik társadalombiztosítás, ami tartalmazza az egészségügyi hozzájárulást és a nyugdíjbiztosítást is. Az ún. seguro social mértéke a munkavállaló részéről a fizetés 5 %-a, a munkáltató részéről pedig 9,25 %. A nyugdíjbiztosítás a munkavállaló részéről 2,67 %-os, a munkáltató részéről 5,08 %-os elvonást eredményez. Mindkét adónemhez hozzájárul az állam 0,25 %-kal.

A munkavállalót innentől kezdve nem terheli tovább az állam, tehát az összes adó mindössze 7,67 % plusz az SZJA. A munkáltatót azonban nem kíméli a vezetés.

Az eddig felsorolt adónemeken túl minden alkalmazott után be kell fizetni 0,5 %-ot a szociális segélyalapba (IMAS), 0,5 %-ot a nyugdíjalapba, 3 %-ot a munkaügyi tőkealapba, továbbá van egy 1,5 %-os képzési támogatás (INA), 1 %-os nemzeti biztosítás (INS), valamint egy 5 %-os családtámogatási hozzájárulás.

3, Magyarország vagy Costa Rica – árak

Lehet magas a fizetés, de ha minden drága, nem mész vele sokra. Márpediglen Costa Ricában minden iszonyatosan drága, még nyugat-európai szemmel is. Ilyen árakkal találkoztunk a boltokban:

1 l tej: 400 Ft

1 kg kenyér: 600-800 Ft

1 kg rizs: 500-600 Ft

1 kg csirkemell: 2000-2200 Ft

1 kg hagyma: 500-550 Ft

1 kg krumpli: 500-550 Ft

1,5 l víz: 500-550 Ft

1 kg paradicsom: 650-700 Ft

1 db tojás: 70-75 Ft

0,33 l sör: 450-500 Ft

…és az éttermekben:

0,33 l sör: 800-1200 Ft

menü egy kifőzdében: 1400-1800 Ft

közepes méretű pizza: 3000-5500 Ft

Az alapélelmiszerek ára közel duplája a magyarnak. Érdekes módon még a banánt is drágábban láttunk a boltokban, mint Európában, pedig Costa Rica a Föld egyik legnagyobb banántermesztője.

Nem csak élelmiszerekben, de ruházkodásban sem olcsó az ország. Az elektronikai cikkek árában nincs nagy különbség, ami viszont mindenen túltesz, az a szolgáltatás szektor, azon belül is a turizmus. A szállodai szobák nagyon drágák, az éttermi árakat pedig még a nyugat-európai turistáknak is nehéz kiköhögniük.

Costa Rica, te drága!

4, Magyarország vagy Costa Rica – lakhatás

Magyarországon az elmúlt egy évben közel duplájára emelkedett az albérlet ára. 100 000 forint alatt Budapesten ma már nehéz lakást találni, de a vidéki városokban sem könnyebb a helyzet. A jó hír, hogy még így is valamivel olcsóbb odahaza a lakhatás, mint Costa Ricában, ahol legalább 30 %-kal magasabbak a lakbérek.

A rezsi olcsóbb, mint nálunk. Helyiek elmondása szerint vízre, villanyra és gázra havi kb. 70 dollárt (kb. 20 000 Ft) költenek. Az internet azonban drága, közel duplája az otthoninak.

5, Magyarország vagy Costa Rica – közlekedés

A tömegközlekedés nem drága Costa Ricában. Egy 100 kilométeres útért kb. 2000 colónt kell fizetni, ami kevesebb mint 50 %-a az otthoni menetdíjnak. A benzin is olcsóbb, de nem ennyivel. Egy literért átszámolva kb. 240 forintot kell fizetni.

Vonat nincs, a buszok minősége is hasonló a magyarhoz, ami azonban katasztrofális, az az úthálózat. Costa Ricában nincsenek autópályák, de a főutak is szörnyű állapotban vannak.

6, Magyarország vagy Costa Rica – kultúra, szórakozás, szabadidő

Ha művelődni szeretnél, maradj otthon! Costa Rica nem a kulturális életéről híres, San José kivételével pl. sehol nem láttunk színházat. A ticók a szabadidejüket a természetben vagy a tengerparton töltik, ezen a két területen korlátlanok a lehetőségeik.

7, Magyarország vagy Costa Rica – egészségügy, oktatás

Costa Ricában a várható élettartam 79 év, ami jóval magasabb a magyarnál. Ennek oka valószínűleg a jó klímában és a stresszmentes életben keresendő (Costa Rica állandó résztvevője a Föld legboldogabb országairól vezetett lista élmezőnyének).

Az ország GDP-jének 10,2 %-át költi az egészségügyre, amiben messze megelőzi nem csak Magyarországot, de az EU országainak többségét is. Éppen ezért érdekes, hogy 10 000 emberre mindössze 12 kórházi ágy jut, pont hatoda a magyarnak.

8, Magyarország vagy Costa Rica – nyugdíj és szociális háló

Costa Ricában a nyugdíjkorhatár nőknél 61, férfiaknál 62 év, valamint 37,5-38,5 év munkaviszony. E tekintetben egy picit jobban állnak nálunk, pláne annak fényében, hogy az országban jóval magasabb a várható élettartam (79 év).

Amiben messze előznek minket, az a minimálnyugdíj értéke. A legkevesebb, amit ma egy Costa Rica-i kisnyugdíjas kézhez kap, 123 000 colón (kb. 66 500 forint). Nálunk ennek a felét sem kapja egy kisnyugdíjas, bár ahogy fentebb írtuk, Magyarországon közel feleannyiba kerül minden. 123 000 colónból Costa Ricában pont ugyanúgy nem lehet megélni, mint nálunk 28 500 forintból.

A nem minimálnyugdíjból élőknek is muszáj előtakarékoskodni, mert Costa Ricában a nyugdíj az utolsó 5 év átlagbérének mindössze 43-52,5 %-a. Ha tehát valaki általános iskolai tanárként 600 000 colónos fizetéssel megy nyugdíjba, jó eséllyel 300 000 colónnál (kb. 160 000 forint) nem fog magasabb nyugdíjat kapni, ami Costa Ricában nagyon kevés.

9, Magyarország vagy Costa Rica – példa

Ahogy eddig, most is két fő minimálbérével fogunk számolni. Lássuk, hol jön ki jobban egy pár a pénzéből, San Joséban vagy Budapesten?

Costa Rica-i minimálbér (2 fő): 308 400 Ft

– átlagos San José-i lakás bérleti díja külvárosban: 150 000 Ft

– rezsi+internet: 35 000 Ft

– kaja ára havonta 2 fő részére: 100 000 Ft

– napi 2 buszjegy a munkahelyre és vissza 2 fő részére: 22 500 Ft

MARAD: 900 Ft

Magyar minimálbér (2 fő): 147 630 Ft

– átlagos budapesti lakás bérleti díja külvárosi lakótelepen: 100 000 Ft

– rezsi+internet: 35 000 Ft

– kaja ára havonta 2 fő részére: 50 000 Ft

– havi bérlet 2 fő részére: 14 000 Ft (2/3-át állja a munkáltató)

MARAD: -51 370 Ft

Lássuk, miben győzött Costa Rica és miben Magyarország.

– Amiben Costa Rica nyert: keresetek, adózás és vállalkozás, szórakozás, egészségügy.

– Amiben Magyarország nyert: árak, lakhatás és építkezés, kultúra és szabadidő, oktatás, nyugdíj.

– Amiben döntetlen: közlekedés, közbiztonság, szociális háló.”

A teljes, még ennél is részletesebb posztot itt találjátok.

Share.

About Author

Leave A Reply