A menekültek és a gyűlölet

0

A Távol a fikától blog legutóbbi bejegyzése sok olyan kérdést vetett fel, amit érdemes felvetni menekültügyben. Annyit érdemes tudni a szerzőről olvasás előtt, hogy másfél évig élt egy iszlám országban és saját bevallása szerint nem örülne annak, ha a szomszédjában mecset épülne, miként a tömeges menekültáradatnak sem híve. Most azonban egy olyan aspektusát boncolgatja az eseményeknek, amelyek nagyon is érdemesek boncolgatásra, ez pedig a személyes emberi kapcsolatok változása.

„Ahhoz, hogy alakítója legyél az eseményeknek, energiát kell befektetned. Időt és energiát kell rászánnod arra is, ha úgy döntesz, segítő leszel, ételt osztasz, vizet osztasz, tájékoztató szöveget szerkesztesz, és energiát kell szánnod arra is, ha úgy döntesz, felemeled a lábad és gáncsolsz, vagy kiszállsz a Porschédból és honfitársaidnak ígérsz halált. (…)

Mikor döntöttél úgy, hogy aktív alakítója leszel az eseményeknek és pont ilyen irányban? Vissza tudsz még egyáltalán emlékezni arra, hogy egy évvel ezelőtt mit gondoltál a szír polgárháborúról és azokról, akik áldozatául váltak? Vagy – hogy ne sarkítsuk a kérdést kizárólag háborús menekültekre – azokról, akik elhagyják az országaik kilátástalanságát, hogy más országban találják meg a boldogulást? Köztük a saját magyarjainkról?

Kész lettél volna egy évvel ezelőtt is gáncsolni, gránáttal fenyegetni vagy a határra menni verekedni? Vagy valami megváltozott benned azóta, valamit megváltoztattak benned azóta?

És örülsz-e ennek a változásnak? Jó érzés-e a legváltozatosabb Facebook-megosztások alá bekommentelni, hogy te bizony géppuskákat telepítenél a szerb határra és halomra lőnéd az összeset, mindezt neveddel és arcoddal vállalva? Jobb érzés-e, mintha – ha már segíteni rajtuk nem tudsz/nem akarsz – nem csinálnál semmit?

Tudatában vagy-e, miközben a fotelből kommentelsz, hogy egy gondosan felépített kampány csereszabatos alkatrésze vagy, vagy szentül hiszed, hogy amit írsz, a saját véleményed? És meg tudnád-e védeni ezt a kommentet tizenöt év múlva is, ha a gyereked megkérdezné, hogy apa/anya, ez mégis mi volt? (…)

Új szintre sikerült emelnünk az egymás elleni gyűlöletünket és az egész folyamatot tömegtermelésre váltottuk. Percenként gördülnek le a futószalagról új Áronok és Péterek, akik, bár életükben nem találkoztak még, és talán mindkettejüknek hobbija a horgászat, a hajómodellezés vagy a kertészkedés, amelyekről tartalmas beszélgetéseket folytathatnának, ők ismeretlenül is gyűlölik egymást.

Nem az embertelen és cinikus gépezetet gyűlölik, amelyik időt és közpénzt nem sajnálva szisztematikusan elhitette velük, hogy egymás ellenségei. Nem, ők egymást gyűlölik. Mert mást gondolnak valamiről, mint amit az általuk önkéntesen egyedüli igaznak elfogadott források állítanak.”

A teljes posztot itt lehet elolvasni, szerintem érdemes, mert elgondolkodtató.

(Fotó: a Migration Aid Facebook-oldala)

Share.

About Author

Leave A Reply