Magyarország egy lett lány szemével

0

Mindig érdekes arról olvasni, miként látnak minket, magyarokat a külföldiek (ez aztán vagy sokkol vagy nem…), a Határátkelőn is volt már ilyen poszt, nem is egy. Azonban azok az írások jellemzően nyugat-európaiak (vagy éppen amerikaiak) szemüvegén keresztül mutatták meg az országot. Kicsit talán más a helyzet akkor, ha a volt szocialista blokkból érkezik valaki, hiszen talán több közös pontot talál – legalábbis ezt gondolná az ember. Mindjárt kiderül, igaz-e. A mai poszt szerzője ugyanis egy 22 éves lett lány, aki több, mint négy hónapja él Magyarországon és akit arra kértem, írja meg tapasztalatait.

„Krista vagyok, 22 éves, aktív és boldog nő. Most Budapesten élek, de az igazi otthonom a lettországi Rigában van.

Magyarországra az Erasmus+ programnak köszönhetően kerültem. Lettországban a rigai Multimédia és Művészeti Főiskolán végeztem, ahol belsőépítészetet tanultam, majd lehetőségem adódott jelentkezni az Erasmus+ programra.

Nem akartam egy ilyen jó lehetőséget elszalasztani, így végül egy hathónapos gyakornoki programra jelentkeztem Budapestre. Elöljáróban annyit írhatok, hogy ez a legjobb dolgok egyike, ami történhetett velem.

A program

Szóval rögtön a végzést követően adódott ez a lehetőség, és gyorsan meg is ragadtam, az iskolában ezzel foglalkozó Agnese nagyjából minden szükséges információt elmondott róla.

Mivel 2016-ban már eltöltöttem két hetet Magyarországon (szintén az Erasmus+ keretében), nagyon vissza akartam jönni ebbe a gyönyörű városba. Így aztán mondtam Agnese-nek, hogy mi a tervem: egyrészt szeretnék valami újat tanulni, másrészt élvezni egy kicsit az életet ebben a gyönyörű városban, amibe egyből beleszerettem.

Az sem titok, hogy nem voltam teljesen biztos benne, valóban belsőépítészetet akarok-e tanulni még magasabb szinten, így arra gondoltam, tanulságos lesz gyakornokként belekóstolni egy kicsit a szakma irodai részébe és csúsztatni egy évet az egyetemen.

Közel 1000 külföldi állásajánlat vár a Határátkelőn egyetlen kattintásra

Már pár hónap után azt mondhatom, többet tanultam így, a hétköznapokban, mint az iskolában, még úgy is, hogy nem voltam biztos abban, a nekem leginkább megfelelő programot választottam-e.

A teljes képhez hozzátartozik, hogy szerencsém is volt, mert nem nagyon akadt más lehetőségem egy féléves programra. Agnese szerint összesen négy hely volt, ebből kettő Olaszországban textiltervezőknek, kettő pedig Magyarországon művészeti médiával foglalkozóknak. Az egyik magyarországi helyből végül belsőépítész lett a segítségével, én pedig megkaptam ezt a nagyszerű lehetőséget.

Az első benyomások

Az első benyomásaim kettősek voltak, mert amikor 2016-ban először Budapesten jártam, nem esett le, mennyire nagy és hatalmas a város, nem derült ki, mennyi mindent nem láttam belőle.

Akkor úgy gondoltam, sok mindent láttam, ám most, több mint 4 hónap után is fedezek fel új helyeket. A leginkább lélegzetelállító számomra a Bazilika, ami szerelem volt első látásra.

Még most is, amikor arra járok, találok benne valami varázslatosat, tetszik, hogy mennyire masszív és hatalmas – ez az általános benyomásom is egyébként a városban sétálva.

Itthon és otthon

Négy hónap elég hosszú idő ahhoz, hogy az ember elkezdje otthon érezni magát egy ország mindennapi életében. Én könnyen alkalmazkodom, és már legalább két hónapja úgy gondolok Budapestre, mint az otthonomra.

Ugyanakkor még mindig képes vagyok turistaként rácsodálkozni a városra. Rengeteg új dolgot tanulok kulturálisan is, a nyelvet és a magyar szokásokat például.

Sok mindenben változtam, mióta itt vagyok, sokkal magabiztosabbnak érzem magam, mint korábban bármikor. Ami vicces, mert eddig sem voltak problémáim az önbizalommal és a nyitottsággal, mégis folyamatosan érzem, hogy fejlődik a nyelvtudásom és szakmailag is egyre magabiztosabb leszek.

Másképpen viszonyulok az emberekhez is, ahogyan hozzájuk szólok, ahogyan látom őket, ahogyan értékelni tudok bizonyos dolgokat, és ahogyan képes vagyok örülni annak, amim van. Miközben persze van sok minden, ami hiányzik otthonról.

Milyenek a magyarok?

Nekem a magyarok boldognak és udvariasnak tűnnek. Ami viszont sokkol, hogy milyen sokat (tényleg rengeteget) esznek. Ja, és állandóan mindent megköszönnek és mindenért bocsánatot kérnek.

Ez egy lett szemével kissé furcsa, mert mi nem udvariaskodunk ennyit. A magyar kultúra többi része meglehetősen hasonló a letthez, persze azért akadnak különbségek.

Visszatérve az emberekre, ez a boldogság és udvariasság a legnagyobb meglepetés, ami itt ért. Persze beszélhetnék az ország szépségéről, vagy az időjárásról, de én szívesebben írok az emberekről.

Ha összehasonlítom a magyarokat és a letteket, akkor a magyarok mindenképpen boldogabbak és vonzóbbak. Úgy értem itt az emberek egy hétköznap este is könnyebben kimozdulnak, elmennek szórakozni vagy csak együtt lógni a barátaikkal, míg a lettek inkább otthonülő típusok.

A magyarok boldog, alacsony emberek, akik sok bort és pálinkát isznak, rengeteget esznek és olvasnak. Ezt minden gondolkodás nélkül állíthatom. Kedvesek, udvariasak és kifejezetten hangosak – legalábbis jó néhányan közülük. Azt vettem észre, hogy a melegebb időjárású országokban az emberek több könyvet olvasnak, mint ahol hidegebb van.

Az is tetszik, hogy amikor segítségre van szükségem, mindig akad valaki, aki (akár ismeretlenként) segít. Szóval az emberek szerintem boldogok, még akkor is, ha Budapesten kicsit kemény az élet a sok ember miatt.

El sem tudom képzelni, milyen lesz visszamenni a sokkal kisebb Rigába (Lettország fővárosának körülbelül 700 ezer lakosa van – HÁ), nagyon furcsa lesz kevesebb ember között mozogni.

Ugyanakkor azt is észrevettem, hogy Budapesten sok a hajléktalan, lehet, hogy erről most nem kellene írnom, de tényleg sokan vannak, ami nagyon szomorú látvány.

A kajakérdés

Ez számomra nagyon nehéz téma. Egyszerűen képtelen vagyok megérteni a magyar ételeket. Jó, nem mind, de a hagyományos magyar ételeket nem tudom befogadni, egyszerűen nem az én ízlésem szerint valók.

Nekem ez meglehetősen furcsa, mert Lettországban is főzünk gulyást, és használunk túrót, de itt egyszerűen más íze van, mint otthon, ahol sokkal markánsabbak a zamatok.

Néha szembejön egy-egy érdekes étel, aztán amikor megkóstolom, nem értem, mi az. Soha nem gondoltam volna, hogy a lett gasztronómia ennyire eltér a közép-európaitól, de a jelek szerint ez a helyzet.

A desszertek, süteményeknek is nagyon érdekes ízük van, olyan mintha mindegyik ugyanolyan lenne, csak kinézetre más.

Amikor hazamegyek az lesz az első dolgom, hogy fogok egy hagyományos lett édességet, a Cielavinát (ez egy csokis-mogyorós tortaszerűség, ha jól látom – HÁ), és megeszem az egészet. Vicces, de tényleg erre vágyom a legjobban.

Aztán ha megettem, és kiörültük magunkat a családdal, elkezdek majd felvételizni és munkát keresni. Már vannak terveim, például egy rigai nyári gyakorlatra – minél több mindent akarok csinálni, tapasztalatot gyűjteni ebben az iskola nélküli évben.

Aztán szeretnék végigsétálni Rigán és érezni a különbséget, érezni, milyen áldott, büszke dolog lettnek lenni és Lettországban élni. Aztán persze meglátogatom majd a „régi” iskolámat, hogy megosszam a tapasztalataim a fiatalabbakkal, és rábeszéljem őket, hogy ha tehetik, ne hagyják ki az Erasmus+ programot.

A külföldi élet

Nekem bejön a határátkelés. Szeretek kipróbálni új dolgokat, mindent, amit csak lehet. Már tudom, milyen külföldön dolgozni, volt már rá módom Norvégiában egy építőipari cégnél asszisztensként.

Egyszerűen imádom annak a hangzását, hogy „lett származású, Norvégiában dolgozott, most Magyarországon élő” – az én koromban ez elég menő, nem?

Szeretem ezt az életformát, ahol nem csak a nyelvet, de a szakmai tudásomat is hasznosítani tudom, és nem csak a szülőhazámban, hiszen minden külföldi országban tanulok valami újat.

Azt már most látom, hogy a munkához való hozzáállás, az elvárások mások Norvégiában, Lettországban és Magyarországon. Szeretném kipróbálni magam Németországban, vagy Görögországban, esetleg Indiában, mert mindenhol van valami olyan, amit szeretnék elsajátítani.

Természetesen ha alkalom adódna, akkor szívesen visszatérnék harmadik alkalommal is Magyarországra.

Lettország és a kivándorlás

A határátkelés nagyon aktuális téma Lettországban, ahol (hogy megpróbáljak valamilyen jól megfogható összehasonlítást tenni) kevesebben élnek, mint Budapesten, és a számunk minden évben egyre fogy.

Lettországban még a régión belül is kifejezetten rossz a helyzet, a 2009-ben 2,5 milliós országban már 2 millióan sem élnek, a helyzet annyira rossz, hogy már veszélyt jelent a lett államiság stabilitására is. A fiatalok elsősorban Angliába, Írországba vagy Németországba mennek. Minderről itt olvashatsz bővebben.

A lettek elsősorban a magas árak és az alacsony fizetés miatt lesznek határátkelők, de a fiatalok közül sokan mennek külföldre tanulni, aztán kint ragadnak, mert Nyugaton magasabbak a fizetések.

Vidéken ráadásul még kevesebb a munkalehetőség. A kivándorlás meglehetősen fájdalmas téma Lettországban, mert bár a lettek szeretik az otthonukat és a hazájukat, sokan döntenek úgy, hogy külfölden próbálnak szerencsét. És nem mindenki tér haza.

A kormány próbál segíteni a munkahelyteremtésben, ugyanakkor folyamatosan emelkednek az árak is, ami egy pontig nem érdekel különösebben, másrészt viszont kifejezetten dühítő, hogy miközben a minimumra nyomják le a béreket, a megélhetési költségek folyamatosan emelkednek.

Úgy látom, a politikai elit számára normális, hogy egy átlagos lettnek két munkát kell vállalnia ahhoz, hogy el tudja tartani a családját, vagy valamelyik családtagnak külföldön kell munkát vállalni, hogy az ott megkeresett pénzből támogassa a családját.

Ez az egyik fő oka annak, hogy a lettek inkább az Egyesült Királyságban, Németországban vagy más nagyobb országban keresik a megélhetést.”

„Magyarországon bizalmatlanok a külföldiekkel szemben”

(Fotó: pixabay.com/Skitterphoto)

Share.

About Author

Leave A Reply