Magyarok a bevehetetlen erődben

0

Miki 2013-ban költözött Luxemburgba, két évvel később szintén ottani magyarokkal alapítottak egy zenekart. Történetük azt bizonyítja, hogyan lehet megpróbálni megőrizni (és a helyivel ötvözni) a magyar kultúrát az országtól sok száz kilométerre élve is.

Rigófészekben nagy kakukk,

Aratják az útilaput,

A szabóknak is jut a jóból,

Köpönyeget varrnak porból…”

A Toldi Mike Madarak című száma – melyből a fenti idézet származik – valódi „emigráns dal”. Dal az útrakelésről, azokról, akik nekivágtak a külföldnek, és e döntésükben a lehetőségek tágassága mellett ott van a távozás szomorúsága is.

A népdalokig visszavezethető útrakelés-motívum önmagában nem új persze, a közelmúltban is születtek variációk a témára. A Toldi Mike változata talán annyiban különleges, hogy akik előadják, maguk is sok éve külföldön élnek és tudják, hogy ennyi idő már visszavonhatatlanul megváltoztatja az ember életét…

A közelmúltban Papp Máté, a Metropolitan egyetem rendezőszakos hallgatója készített 12 perces portréfilmet a Luxemburgi Nagyhercegség magyar bandájáról.

A rövidke film felvillantja a zenekar történetét, ahogy a négy- illetve néha ötfős társaság összeverődött a miniállamban, majd az ironikus-szerelmes daloktól a 80-as évekbeli underground-zene feldolgozásain át eljutott az úgynevezett „nagy kérdéseket” feszegető, irodalmi és néphagyományból vett utalásokkal teletűzdelt, filozofikus dalokig.

Egy külföldi, de ízig-vérig magyar banda útját a „luxemburgi magyar alternatív rockszcéna” megteremtésének félig-meddig tréfás gesztusától a Madarak „emigrációs érzéséig” és a szabadságvágy nagy dilemmájáig.

A bevehetetlen erőd

Luxemburg különös hely, afféle rejtett kincs: a nagy tömegáramlásokból kieső, az ismert vándorlási útvonalaktól félreeső városállam. A világ egyetlen nagyhercegsége mintha rejtőzködő életformát folytatna Európa közepén.

Nincs olyan mindenki által ismert, emblematikus látványa, amely a prospektusokból mindenkinek a szemébe ötlik, és azonnal felismerhetővé tenné, mint célországot. Nem özönlenek ide a turisták, és ez a jelek szerint nincs is ellenére az ország vezetésének, amely máshol (elsősorban a szintén inkább rejtőzködő, félhomályos zugokkal teli pénzügyi ökoszisztémában) keresi a közjólét forrásait.

A terepasztal-város

Luxembourg, a főváros egykor megközelíthetetlen, bevehetetlen erőd volt, és ezzel függenek össze szédületes perspektívái, a város közepén húzódó mély szakadékok, illetve az elmúlt évszázadok során nagy részben lerombolt erődstruktúra romos állapotában is elképesztő építményei, melyek két irányból – fentről és lentről – egyaránt lenyűgözően szép, teljesen egyedi látványokat eredményeznek.

E különleges fekvésű város talán részben azért ilyen kevéssé ismert, mert fényképeken nehezen visszaadható ez a kettős perspektíva: fentről igazi terepasztal-városra látni, terméskő völgyhidakkal, rajta apró vasúti szerelvényekkel, a mélyben szabályos kis háztetőkkel – lentről pedig hol zegzugos völgylabirintusban bolyongunk, hol váratlanul kitárul az egykori erőd zordon látványa, melyen belül jól kivehető, ahogy egymásra épülnek a régi és a modern, a megőrzés és a korszerűség rétegei, mutatva, hogy a város ad a kontinuitásra, valamint azt is, hogy mégiscsak az EU legjómódúbb országa ez a kis hipermodern erődítmény.

Panorámás üveglift, öt emelet mélyen a várfalba épített városi múzeum, patinás, régi völgyhíd alá függesztett, szédítő látvánnyal kísért bicikliút – lenne itt mit látni a mai tömegturizmus korában. Ráadásul ma már semmi nem megközelíthetetlen, bevehetetlen.

Luxemburgba mégsem olyan könnyű eljutni még ma sem, mint a világ vérkeringésébe jobban bekapcsolt városokba vagy bármelyik európai fővárosba. Budapestről eddig nem volt közvetlen idejutási lehetőség – ez 2019 novemberétől változott, amikor beindult egy fapados légitársaság közvetlen járata.

Ám ettől még biztosra vehető, hogy a város őrizni fogja exkluzív jellegét: amíg a bérlakások, az ingatlanok és a hotelek is Párizs vagy Észak-Európa árszintjét súrolják vagy olykor le is pipálják, belátható ideig meg fog maradni ez a Svájcéhoz hasonló kívülálló státusz.

Magyarok Luxemburgban

Talán sokan nem is gondolnák, hogy az ország méretéhez képest számottevő magyar népesség él Luxemburgban is. Naprakész hivatalos statisztikák nincsenek, de nagyjából kétezer főről szól a fáma.

Az uniós intézmények mellett a nagy könyvvizsgáló cégek, pénzügyi és IT-szolgáltatók és más tőkeerős piaci szereplők – köztük nem utolsósorban az ismert milliárdos, Gattyán György birodalmának ide települt háttércsapata – sok fiatal és középkorú diplomást vonzanak ide (családostul), de emellett más szektorok is hoznak ide munkaerőt jelentős számban.

A többi nyugat-európai magyar diaszpórához hasonlóan itt is megjelentek a magyar szolgáltatók, akik részben a magyar közösség keresletére alapozzák üzleti modelljüket, a masszőrtől a pszichológusig, de van magyar fogorvos, a közelmúltig volt magyar vendéglő is, és felbukkantak magyar hajléktalanok is.

Emellett a luxemburgi egyetemen (részben a déli Esch-sur-Alzette kampuszán) magyar diákok, kutatók és tanárok is akadnak szép számmal. A közösség egy része aktív és összetartó, a magyar levlistán a hírláncok gyorsan körbeérnek, a segítségkérések visszhangra találnak, a magyar vonatkozású kulturális rendezvények többnyire teltházasak.

A Toldi Mike

E közösségből született meg 2015-ben Luxemburg magyar alternatív zenekara, a Toldi Mike. Az alaphelyzet szokatlan és szórakoztató: egy ízig-vérig magyar amatőr zenekar saját számokat játszik, döntő részben magyar szöveggel, luxemburgi klubokban és kocsmákban.

A koncertek végén előkerülnek feldolgozások is, a ’80-as évek underground zenéiből, egyfajta tiszteletadásként, még ha a tagok többségének nem is lehetett közvetlen élménye arról a korszakról és zenei világról.

Amióta a Toldi Mike fellép, ez a sajátos hangulat megtalálta a maga hűséges közönségét: a koncert vége felé a zenekari törzshelyen, a főváros Bereldange nevű kerületében, a Spirit of Music nevű kocsmában összeszokott klubközönség várja a Trabant zenekar Azt hiszem, hogy becsukom a boltot, vagy az Európa Kiadó Elmentek a fiúk c. számát.

Többségükben itteni magyarok, kisebbségben különböző európai ismerősök (németek, angolok, lettek, olaszok, belgák…), és elenyésző kisebbségben luxemburgiak, köztük a lemez stúdiófelvételeihez helyet biztosító, magyarul briliánsan beszélő Fred, egy helyi zenekedvelő tanárember, no és persze a filmben is felbukkanó Michel, a Spirit of Music kocsma tulajdonosa, aki négy éve hétről hétre hallgatja a Toldi Mike-számokat, és alighanem kívülről fújja mindet, ha a szöveget nem is érti.

A zenekar magja a programtervező matematikus végzettségű Balogh Béla (zenekari nevén: Bí) és az eredetileg agrármérnök Vámosi Krisztián (Krisz) duója volt, akik korábban a sokoldalú Szilárd Zoltánnal már kísérleteztek a műfajban.

A 2012-ben általuk alapított L’őre! zenekar (melynek számait olykor Ujvárosi Gábor gitárszólói színesítették) a luxemburgi magyar alternatív rock kategóriájának voltaképpeni megalapítója.

A L’őre! első és egyetlen lemeze, a „Bal des bons malades” (mely címét egy luxemburgi utca, a Val des bons malades nevéről kapta) most is felkutatható a bandcamp-en.

Nagyjából Szilárd Zoltán Magyarországra távozása idején érkeztem Luxemburgba én, aki anno, a kilencvenes években az Iván Lendül zenekar gitárosa, majd a nagy nyilvánosság elé soha nem lépett Café Bardo frontembere voltam. Hárman alapítottuk meg azt a triót, amely hamarosan felvette a Toldi Mike nevet.

Már túl voltunk az első fellépéseken, amikor csatlakozott a negyedik állandó tag és alapember, a ritmusszekciót alkotó Kovács Vilmos (Chilly), végzettsége szerint informatikus mérnök.

Az ötödik tag Varga Zsolt (Zsé) lett, jelenleg adatbányász, korábban fordító, akire az idők során külön koncertblokk épült, részben egy kicsit más, könnyedebb hangulatú repertoárral – melynek legsikeresebb darabja, az Űrlány Varga Zsolt zenei ötletéből született –, részben pedig az említett ’80-as évekbeli feldolgozásokkal.

A magyar kultúra és a külföldi lét feszültsége

A Toldi Mike név már önmagában egyfajta program: ironikus játék a magyar kultúra és a külföldi lét feszültségével. Arany János zengzetei kortárs angolszász-kompatibilis hangolásban.

Ez a program testesül meg a zenekari logóban is, ami egy, a pusztában álló, gémeskút asszociációját keltő mikrofonállvány. Ha ennek a logónak és névnek a legszorosabb zenei megfelelőjét keressük, talán érthető, miért a Pusztába kiáltott szó lett az első album címadó dala.

A pusztába kiáltó mikrofon

De ez csak egy oldala az éremnek: a Balogh Béla szövegeire írt számok között több a „szórakoztató” műfaj egy-egy stílusgyakorlatának tekinthető. Ha a Madarak vagy a Pusztába kiáltott szó a skála egyik vége, a másik alighanem a Naplemente vagy a szerelmesdal Pomme de terre.

A kettő között pedig vannak még fokozatok: a magyar blueshagyományt népdalsorokkal ötvöző Karaván Blues, a sci-fi irodalom fantáziáiból született Űrlány, vagy éppen a Kisvárosom, amelyben az észak-magyar couleur locale-t igyekeztünk felidézni („ébredezik a Bükk alja, a sok sav a gyomrot marja”…), a szövegíró-énekes szülővárosának, Kazincbarcikának tipikus figuráival.

A Toldi Mike vállaltan amatőr bandából, afféle egyedi helyi színből négy év kitartó munkájával (erről a filmbeli kocsmáros, Michel tanúskodik) kinőtte annyira magát, hogy 2019-ben megjelent az első lemezünk, a Los Angelesben élő Deák Ambrus (AMB) masterelésében.

Luxemburgban e négy év során sikerült túllépni a törzskocsmai klubkoncertek keretein. Megmérettünk már másféle színpadokon is: játszottunk unplugged műsort a város irodalmi kávézójában, a Café littéraire Le Bovary-ban (az alkalomra egy Kassák-verset is feldolgozva), felléptünk Esch-sur-Alzette azóta bezárt magyar éttermében, voltunk „open mic”-szereplők a belváros patinás Café Konrad nevű kocsmájában.

De a legbüszkébbek arra vagyunk, hogy a luxemburgi kelet-európai filmfesztivál, a CinEast keretében a 2017-es nyitóbulin a Melusina nevű helyen a fergeteges Besh’o’Drom előzenekara lehettünk. Jártunk már Pesten is, a Kazinczy utcai Kőleves étterem koncerttermében.

A tervek között szerepel még sok minden: más közönségek, más városok, más diaszpórák. Reméljük, a Toldi Mike lemeze – címe ellenére – nem marad „pusztába kiáltott szó”, és dalaink más közönségeket is megérintenek.”

Olaszország legjobb fagyizói

Share.

About Author

Leave A Reply