Magyar srácok kalandjai Új-Zélandon

0

Három borsodi srác egyszer csak gondolt egyet (na jó, némi tervezés után) és úgy döntött, nekivág Új-Zélandnak. Egyéves vízumuk felénél tartanak, így talán nem érdektelen némi összegzést készíteni – meg is tették Mindjárt jövünk című blogjukon.

„2015. február 5-én hajnalban a vállainkra vettük a hátizsákjainkat, elbúcsúztunk családjainktól, barátainktól és felszálltunk a Tajvanba tartó repülőre. Tizenhat óra levegőben eltöltött idő után megérkeztünk Taipeibe, de ekkor még csak az utunk felénél jártunk Új-Zélandra. Hiába Magyarországról Új-Zéland a legmesszebbi hely ahová el tudunk utazni.

Három borsodi srác: Bence aki bartender, Gabi aki történész, Máté aki külpolitikai elemző és Peti aki geológus, és itt kezdtük meg „felnőtt” életünket. Két év alatt volt jó pár munkahelyünk, voltak jobban, rosszabbul fizetett állásaink, de olyan állást egyikünk se talált, amit hosszú évekig is szívesen csinálnánk. Sokat utaztunk Európa szerte, de hosszabb távon egyikünk se élt még külföldön, így kerestük a lehetőséget hogyan és hová lenne érdemes elmenni egy rövidebb-hosszabb időre. (…)

Február 11-én, a déli félteki nyár csúcspontján megérkeztünk Aucklandbe, és elérkeztünk ahhoz a pillanathoz is, amíg előre terveztünk. A következő lépésünk az volt, hogy kiültünk a tengerpartra sörözni és nekiálltunk kitalálni, hogy mit is akarunk csinálni.

Mit is akartunk csinálni, miért utaztunk ekkorát? Három célunk volt/van ezzel az utazással:

– megismerni a világ egy olyan szegletét, ami teljesen különbözik Magyarországtól

– mindhárman fejleszteni akarjuk az angolunkat, mert a magas szintű nyelvtudás mindig jó dolog

– jó sok pénzt is akarunk keresni, ami Új-Zélandon nem lehet túl nehéz, tekintve, hogy munkaerőhiány van és tizennégy dollár feletti a minimál órabér, ami csak növekedhet, ha sikerül a szakmánkban elhelyezkednünk. (…)

Egy hét múlva már volt kocsink, adószámunk, bankkártyánk hála a helyi bürokrácia hiányának, s el is kezdtünk dolgozni a helyi szőlészetekben. Helyi minimálbérért heti negyven-ötven órában, de a fizetésünk nekünk akkor soknak tűnt, s a munka egyáltalán nem volt fárasztó, csak a februári hőség viselt meg minket kicsit.

El is határoztuk, hogy a következő pár hetünket itt töltjük. A hostelben főleg nyugat-európai, dél-amerikai fiatalokkal éltünk együtt, s hihetetlenül jól éreztük magunkat. Azonban három hét után elfogyott a munka a szőlészetekben, így tovább kellett állnunk más vidékre.

Pár nap csavargás után megérkeztünk Motuekába az almatermesztés helyi fővárosába és egy óra alatt találtunk munkát is… (…)

Hogy ezt követően mi történt és hol tartanak most, azt az eredeti posztra kattintva olvashatjátok el.

Share.

About Author

Leave A Reply