Magyar kisvállalkozóként Angliában

0

A legtöbben biztos (vagy annak gondolt) munkára indulnak el külföldre, ami persze érthető, hiszen egyrészt nem mindenki szeret kockáztatni, másrészt nem mindenkinek van arra pénze, hogy akár csak hetekig bevétel nélkül éljen. Aztán akad egy olyan csoport, aki inkább saját vállalkozást indít. Utóbbiba tartozik Zoltán is, aki beszámol tapasztalatairól.

„Három éve olvasom alkalmanként a Határátkelő blogot. Elsősorban azért, hogy lássam, hogy mások, akik szintén Magyarország elhagyása mellett döntöttek, hogyan élik meg, mit látnak és tapasztalnak, s azért is, mert szeretnék valamilyen viszonyítási pontot, hogy vajon amit én látok-érzek, az vajon tipikus-e.

Bár eddig még csak nem is kommenteltem ezen blog írásaihoz, lassan 3 év (szinte) folyamatos angliai tartózkodás után úgy érzem, hogy írnom kell. Bizonyára az én írásom is teljesen szubjektív lesz, és persze arra is felkészültem, hogy – mint mindenki – én is megkapom majd az összes lehetséges minősítést, hideget-meleget egyaránt. 🙂

Az íráshoz az ihletet és a végső kis löketet ez a bejegyzés adta, mivel én is magyarországi kisvállalkozóként működtem (vagy inkább mikrovállalkozásként), és az Egyesült Királyságban is kisvállalkozást indítottam.

Az emészthetőség kedvéért tömören próbálok minden lényeges elemből – motivációk, tények, történések – egy-egy (számomra) fontos részt kiemelni, vállalva ezzel azt is, hogy a kép sem teljes, sem kiegyensúlyozott nem lesz.

A motiváció

Nem sok kell, hogy betöltsem az 50-et. Már 17 éve, hogy kicsi, egyszemélyes (kényszer)vállalkozásomat elindítottam Budapesten. A vállalkozás jellege olyan, hogy kizárólag szellemi tőke működteti, és évek alatt sem nőtt sokkal nagyobbra.

Ennek ellenére ha nyugodt életet nem is, de aránylag kiegyensúlyozott, megfelelő, a hivatalos „átlaghoz” képest valamennyivel jobb jövedelmet biztosított folyamatosan.

A problémák – érdekes módon – nem 2008-ban, a „nagy válság” idején jelentkeztek, sőt. Személy szerint abból semmit nem éreztem.

Mutass fityiszt a Brexitnek! Válogass nagy-britanniai álláslehetőségek közül!

Viszont 2012 után egyre több ügyfelem kezdett leépülni, tönkremenni. Egymás után voltak kénytelenek bedobni a törölközőt, mert sajnos egyre többen lettek az „egyenlőbbek” az „egyenlők” között a piacon. Tudom, ez már aktuálpolitika…

Ügyfeleim NEM trafikosok, NEM multik, NEM a hírekből ismert „érintett” területeken működtek, de valahogy éppen mindig ők szívták meg, éppen mindig őket ellenőrizték, és éppen valahogy mindig őket találták meg a „hivatal” képviselői.

Ennél mélyebbre nem mennék most, mert erre úgyis az lesz sokaktól a reakció, hogy „Mi van, fáj, hogy be kell tartani a szabályokat?…2. Rengeteg ocsmány sztorit tudnék mesélni (önkényes, szabályellenes büntetésekről, amikor a hatóság embere így érvelt: „…Ha én ezt mondom, akkor most ez a szabály”), de ez most nem erre a blogra való, és írásos bizonyítékom nincs amúgy sem, merthogy ezek a dolgok sajnos így működnek… Fontos leszögeznem, hogy nem anyagiak miatt döntöttem a távozás mellett.

Szóval két év múlva, 2014 elején elszakadt a cérna. Úgy éreztem, addig kell mozdulni, amíg van mozgástér és még van némi tartalék a lelépéshez. Cél: UK (mivel csak angolul beszéltem / beszélek elfogadhatóan).

Vállalkozás indítása

Nem a pontos lépések leírása és tanácsadás a célom most, de visszautalnék a fenti linken elérhető kolléga írására 1-2 gondolat erejéig.

Valóban rengeteg angliai „magyar” cég kínál cégnyitási szolgáltatásokat. Erről csak annyit, hogy ha nagyon könnyűnek látszik az adott cég által ajánlott cégalapítási mód, akkor ott valami nem stimmel.

Ezzel nem az mondom, hogy kifejezetten nehéz a cégalapítás, de természetesen nem lehet magyarországi karosszékből minden elintézni. Benne van 3-4 kiutazás, az ezzel járó költségek, stb. Érdemes kb. 3 hónapos átfutási idővel számolni.

A bankszámla-nyitásról mindenki horrorisztikus történeteket mesél. Valóban, a magyarországi banki eljáráshoz szokottak számára érthetetlen, nehézkes, bürokratikus.

Először én is így láttam, de gondos felkészüléssel első nekifutásra minden sikerült. Nem volt gyors, mindennek megvan a maga sorrendje, de ha valaki – utólag – megérti a rendszer logikáját, akkor minden a helyére kerül.

Egy biztos: magyar gondolkodással nem lehet „végignyomni” semmit. De azt se felejtsük el, hogy úgy próbálunk egy rendszerbe integrálódni, hogy nincs előéletünk, nincs SEMMINK.

Úgy vélem, hogy 3-4 hónap alatt ezt a hátrányt „ledolgozni” nem nagy áldozat. Viszont ha minden kezdeti lépés megvan, akkor már csak működtetni kell a dolgokat. És a dolgok működnek. 

Kiköltözés

Nem Londont választottam – irreálisan drágának láttam -, és mivel vállalkozásom természete olyan, hogy szinte bárhonnan tudok dolgozni, ezért egy Londonhoz aránylag közeli (30-35 perc vonattal) városban kerestem kiadó ingatlant. A város mérete közepes, kb. 250 ezer ember.

Vállalkozás vs. munkavállalás

Előre tisztában voltam azzal, hogy egyéni vállalkozóként lassabb lesz a sikerhez vezető út, mivel ha állást talál valaki, akkor onnantól garantált, hogy így vagy úgy, de elboldogul.

Egy vállalkozás beindítása viszont nem azonnal hozza az eredményt, de 50-hez közeledve, 16-17 év önálló és független vállalkozói léttel a hátam mögött úgy éreztem, hogy teljesen kizárt, hogy állásba menjek el és főnököm legyen. Inkább a lassabb, de szabadabb megoldást választottam.

A különbségek a kisvállalkozók számára

Nagyon meglepett, hogy mennyire másként illeszkednek a kisvállalkozások a gazdasági életbe. Munkához leginkább / kizárólag ismeretség alapon lehet jutni, de mielőtt mindenki a „haveri alapon” kifejezéssel azonosítaná ezt, tisztázni szeretném, hogy itt teljesen másról van szó.

Rengeteg összejövetel, ún. „business networking” eseményt lehet találni, amelyek arra szolgálnak, hogy megismerjék egymást a helyi vállalkozói élet szereplői. Kis- és közepes vállalkozások tulajdonosai, megbízottjai, de ugyanúgy egyéni, egyszemélyes vállalkozók is látogatják ezen találkozókat.

Nagyobb, akár multicégek számára is sok kisvállalkozás dolgozik (akár egyéni vállalkozók is), protekció és korrupció nélkül. (Itt is van bizonyára korrupció, de az átlagos vállalkozó nem nagyon találkozik vele, közel sem közbeszéd tárgya – és nem azért, mert elhallgatják, hanem mert nem része a mindennapoknak.) Természetesen attól is függ az ügyfélszerzés, hogy mi az adott vállalkozás témája, jellege.

Nagyon nehéz volt bármely magyar ismerősömnek elmagyarázni, hogy mi a fene is ez. Nem eladni akarnak itt a vállalkozók, hanem megismerni egymást, új lehetőségeket keresni, de akár csak segíteni 1-2 ötlettel a másiknak.

Természetesen a végcél az, hogy megrendelőid legyenek, de teljesen másképp kell a kérdést megközelíteni, mint Magyarországon. Rendszeresen látogatva ezeket a „business networking” eseményeket, egy idő után szinte elkerülhetetlen, hogy ne legyen konkrét megrendelés belőle. És ha van egy, akkor lesz több is, csak idő kérdése.

Eleinte furcsa volt, hogy akár 60 év felett is sokan indítanak új vállalkozást. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy mindenkinek hasít a „business”, de mindenki szívesen vág új dolgokba még idősebb korban is. Ezen senki nem lepődik meg itt.

Az is lehet ennek oka, hogy az adminisztrációs terhek minimálisak. Természetesen jó, ha van könyvelője az embernek – nekem is van. De az mutatja, hogy mennyivel élhetőbb a gazdasági környezet, hogy kb. ugyanannyit vagy kevesebbet kell itt könyvelésért fizetnem éves szinten, mint korábbi kis magyar cégemben, pedig az itteni éves forgalmam a magyar cégem forgalmának kb. háromszorosa, és remélhetőleg ez csak nőni fog.

A vállalkozók nem félnek az adóhatóságtól. A hatóság valóban segít, jóhiszeműen áll a dolgokhoz, a szabályok egyértelműek, betarthatók. A teljes elvonás a bevételből sokkal kisebb mértékű, ezért nem muszáj trükközni.

A külföldiek elfogadása

Talán csak szerencsém van. Az első pillanattól kezdve úgy éreztem, hogy elfogadnak. Igen, már hallom szinte a megjegyzéseket: „Csak udvariasak, de valójában nem fogadnak be.”

Hadd írjak néhány példát arra, hogy valóban megbíznak bennem és nem csak udvariasságról van szó.

Nagyon jó ismerőseink / barátaink vannak. Egyikük meghívott magához többször is, mi is őt, kirándulunk együtt, főztünk is neki. 🙂 Szerintem ez már nem csak felszínes és udvarias látszat. Ha szükségünk van bármire, akár anyagilag is kisegít (szerencsére nincs rá szükség…).

További ismerőseink közül mindegyikük előbb hívott meg a házába, mint mi őket. Munkakapcsolatok során is többen meghívtak már az otthonukba. Olyan eset is volt, hogy egyetlen telefonbeszélgetés után meghívott az illető a házába.

Másik eset: az egyik kisebb vállalkozói klubnak tettem néhány apró szívességet – mellesleg ők nekem többet… -, és amikor néhány fontnyi (10-12 font összesen) költségem merült fel, akkor felajánlották, hogy az egyszerűség kedvéért hozzáférést adnak a klub bankszámlájához, hogy az esetlegesen jövőben felmerülő költségeket nyugodtan utaljam át magamnak… Ugyan nem éltem a lehetőséggel, de elmondhatatlanul jólesett ez a bizalom.

További példa: egyik új ügyfelem megrendelt tőlem egy szolgáltatást (kb. 500 font értékben), de ahhoz, hogy meg tudjam csinálni a munkát, információkra lett volna szükségem tőle.

A munkát előre kifizette úgy, hogy az infókat nem adta meg (vagyis a munka nem készülhetett el), de ennek ellenére előre fizetett. És amikor még én piszkáltam, hogy már nagyon ciki nekem a dolog, akkor is csak mosolygott, és a vállát vonogatta. Azóta egyébként szerencsére sikeresen befejeztem a munkát neki.

Sokan írtak más posztokban arról, hogy a munkahelyeken mennyire tahó módon bánnak velük. Ezt nem vonhatom kétségbe, biztosan ilyen esetek is vannak, de általánosítani semmiképp nem lehet.

Itt is csak emberek élnek, akik között sok a jó és rendes, és vannak tahó munkaadók is, nem vitatom. Csak annyit állítok, hogy aránylag könnyebben megtalálom azokat, akikkel jól tudok együttműködni, pedig egyáltalán nem vagyok perfekt angolul…

Egymás közti viszonyok és kommunikáció

Talán az ebben rejlő különbségeket a legnehezebb megfogni. Nem vagyok képzett sem nyelvészetből, sem szociológiából ahhoz, hogy összefüggéseket tudjak kimutatni a nyelv és a társadalmi viszonyok egymásra hatása között.

Azt viszont határozottan érzem, hogy általánosságban sokkal közvetlenebbek az emberek egymáshoz (bár nem Londonban élek, ahogy említettem, hanem egy közepes méretű városban).

Sokkal nyíltabban közelítenek egymáshoz, és – talán ebben van szerencsés alkatom vagy személyiségem, nem tudom -, aránylag hamar beavatnak a bizalmukba, pedig sem szép, sem túl csinos nem vagyok közel 50 éves férfiemberként… :-D.

Általános benyomás

Végigolvasva az eddigieket rájöttem, hogy mennyire nem tudom visszaadni, hogy mit érzek lényegnek… Valami nagyon más… miközben teljesen ugyanaz.

Talán a szabadság érzése; talán az, hogy a „hivatalok” szolgáltatnak és nem fenyegetnek; talán az, hogy a szabályok betarthatók; talán az, hogy ugyan 1 évig tartott, hogy autózás közben rendőrautót látva örüljek neki és ne a gyomrom ránduljon össze, de már nem félek attól, hogy megállítanak és piszkálnak; talán az, hogy nem „utaznak” rád a végtelenül bonyolított, salátatörvényekbe rejtett törvényekkel; talán az, hogy nem a büntetés és félelemben tartás a célja a rendszernek; talán az, hogy kiszámíthatóbb a jövő még akkor is, ha mindent hátrahagytunk.

Az egyes területekről sokkal részletesebben is tudnék írni, különösen a cégalapításról, de most inkább csak a benyomásaimat írtam le.

Párom 1 év után jött utánam. Eleinte nagyon tartott attól, hogyan fogunk beilleszkedni, de már ő is – másfél év után – azt mondja, hogy sokkal élhetőbb ez az ország, és nincs értelme visszamenni.

Van jövőképünk, nagyon sok mindent megszerettünk. A híresztelésekkel ellentétben vannak jó ételeik, kedvesek, humorosak, szerethetők – vagyis emberek, mint mindenütt a világon.

De van egy nagy különbség: a rendszer, amely körülvesz. Ez a rendszer sokkal élhetőbb, sokkal inkább lehetőséget ad, szabadságot ad, sokkal inkább azt érzem, hogy az lehetek, aki szeretnék lenni.

Magyarországon a „szabadság”, a „szabad gondolkodás” már-már szitokszóvá vált, amely valamiféle „liberális”, káros találmány, amelyet ki kell irtani. Pedig alaptermészetünk, hogy szabadgondolkodónak születünk, szabadságban jó élni, amikor nem kell sem közvetlen, sem közvetett megtorlástól félni, ha más a véleményed.

Tudom, hogy erre sokan fogják azt mondani, hogy „Magyarországon sem kell félni, ha betartod a szabályokat, Magyarországon is van jövőkép, Magyarországon is szabadság van, lám, mindenki elmondhatja a véleményét, nincs megtorlás, stb., stb.”.

Számukra csak annyit tudok mondani, hogy szerencsések, mert más oldalát látják ugyanannak az országnak. Lehet, hogy én is így vagyok ezzel – csak fordítva. Nekik azt kívánom, hogy ne csalódjanak soha, és ne vegyék észre azt a jövőben sem, ami oly sokunkat távozásra késztetett – bár attól tartok, hogy a vakhit és szervilis lelkület nem túl időtálló.

Biztosan lesznek „jobb is, hogy az ilyen ember elmegy innen” kommentek. Nincs módom vitatkozni, mint ahogy a rendszer feltétlen hívei sem tudnak meggyőzni arról, hogy jó élni a mai Magyarországon. Mindenki tegye, amit jónak érez.

Magyarországgal kapcsolatban végtelenül szomorú vagyok. Azt érzem, hogy azokat a különbségeket a két ország között, amelyek – számomra – az egyiket élhetetlenné tették és a másikat ugyanakkor élhetővé, szinte lehetetlen érzékletesen elmondani. Itt sincs kolbászból a kerítés, itt is dolgozni kell mindenért. De valahogy itt nem szélmalomharc lesz belőle.

Egyre inkább azt érzem, hogy lassú, szívós, kitartó munkával Magyarország végleg elveszített. Vannak szép emlékeim, történtek jó dolgok is. Sokáig ott terveztem a jövőt, de már nem.

Pedig majdnem 50 évig próbálkoztam.”

Közel 1000 külföldi állásajánlat vár a Határátkelőn! Kattints, találj, költözz!

(Fotó: pixabay.com/robertocasadio)

Share.

About Author

Leave A Reply