Magyar iskola Leedsben

0

Az angol városban közösségi összefogással jött létre a Kerek Erdő Tanoda. A vasárnapi iskolára azért volt nagy szüksége az ott élő magyaroknak, hogy a gyermekek nem csak alapszinten beszéljenek magyarul.

A tagok közé tartozó Szele-Menyhárt Karolina azt mondta, csak odahaza beszéltek magyarul és látták, hogy ez egy idő után túl kevés lesz. Ehhez hozzáadódott még az, hogy keresték a magyar családokkal való találkozási lehetőségeket, a környék magyar iskoláit.

„Hároméves volt a nagyobb lányom, a kisebbik meg éppen megszületett, amikor 2014-ben megalakult Manchesterben a Zsigmond Király Magyar Iskola (Zsigmond Király Hungarian Cultural Club and School) és oda kezdtünk el mi is járni, és nagyon feltöltöttek bennünket azok az alkalmak” – mesélte az újvidéki Magyar Szónak.

HATÁRÁTKELŐ A
YOUTUBE-ON
ÉS A SPOTIFY-ON IS!

Manchester azonban Leedstől egy órára van, ezért elkezdtek azon gondolkodni, hogyan hozhatnának létre valami hasonló közösséget a városukban. Csak éppen nem volt tanító, mígnem találkoztak a Szombathelyről kiköltözött Rácz Hajnalkával, aki tanítónő.

„Ezek után felgyorsultak az események, szerveztünk egy nyári családi napot, ahol bemutattuk, milyen lenne a Kerek Erdő Tanoda, készítettünk Facebook-profilt és tavaly szeptemberben megalakult a leedsi Kerek Erdő Tanoda, mint a manchesteri Zsigmond Király Magyar Iskola tagiskolája, és nagyon hálásak vagyunk azért, hogy csatlakozhattunk hozzájuk” – mondta Szele-Menyhárt Karolina.

Azóta havi rendszerességgel találkoznak a helyi baptista templom egyik termében, ahol három órát töltenek együtt. A gyerekekkel a tanítónő és a segítői foglalkoznak, a szülők pedig a felnőttek részére kialakított klubban beszélgetnek.

Határátkelő Klub!

El tudnád képzelni magad digitális nomádként? Vagy nem tudod elképzelni, de érdekel az életforma? Esetleg csak beszélgetnél egy jót kötetlenül? Gyere el szeptember 24-én kedden 18 órától a Prosit Buda Bistróba a budapesti Móricz Zsigmond körtéren és beszélgess két tapasztalt digitális nomáddal, Vigh Borival és Majsai Richárddal!

További részletek itt!

(Fotó: facebook.com/kerekerdotanoda)

Share.

About Author

Leave A Reply