Magyar-brazil vegyespáros

0

Mindig nagyon érdekes tapasztalat a vegyespáros, azaz amikor két különböző országból, pláne kultúrából származó ember kerül össze. Az izgalmakat fokozza, ha mindez egy harmadik országban történik, mint Cecília esetében, aki brazil férjével Londonban (hol máshol…) találkozott. Cecília a Frankfurti mesék blognak mesélt tapasztalatairól.

„A férjem brazil és Londonban találkoztunk, egy főleg dél-amerikaiak által kedvelt és látogatott szórakozóhelyen. Egy közös barátunk hívott meg minket és úgymond szerelem volt az első látásra. Sokat beszélgettünk az este folyamán és kiderült, hogy nagyon sok a közös érdeklődési pont, például filmek, zene, utazás, továbbá, hogy sok mindenben egyezik a véleményünk. Ez 2007-ben történt, akkor voltunk mind a ketten 30 évesek (ugyanabban az évben születtünk).

Két héttel azután, hogy találkoztunk már össze is költöztünk, két hónappal később megkérte a kezem és pont egy évvel a találkozás után, 2008-ban összeházasodtunk. 8 éve vagyunk házasok és van egy 7 éves kisfiunk.

Pizzaszelet kézzel?

Mivel hasonló a humorérzékünk ezért gyakran nevetünk ugyanazokon a dolgokon, de azért akadnak vicces szituációk. A brazilok például mindent késsel és villával esznek és a férjem egyszer ámulva nézte, hogy étteremben is képes vagyok kézzel enni a pizzaszeletet, ez neki akkor furcsa volt.

Egy másik szituáció, amikor a brazilok túl szemérmesek és inkább nyolc szatyorba begyömöszölik az akkor vett WC papírt, minthogy az emberek lássák az utcán, hogy ők WC papírt vettek. Így tehát a füles zacskós WC papírt én hozom ki a boltból, ő nem.

Egyszer nagyon szomjas voltam és az utcán nyitottam ki egy két literes ásványvizet (más nem volt), jól meghúztam, a férjem pedig azt se tudta hová nézzen, merthogy milyen már egy EKKORA palackból közvetlenül inni az UTCÁN.

Brazília: kapcsolatok a világ túlsó végéről

Mangó vs kocsonya

Azon ő röhögött fél órát, amikor nem ismertem fel a friss mangót (addig nem láttam, csak megpucolva) én pedig az ő döbbent arcán, amikor életében először látott kocsonyát.

Nem ismerte a tormát sem, én pedig elfelejtettem szólni, hogy ebből nem kell egy egész villányit a szájába tenni, de már késő volt és csak a vörösödő arcát láttam, meg hogy küzd legbelül, hogy milyen udvarias módon lehet ezt a borzalmat visszaköpni a tányérra. Azt akkor úgy írta le, hogy úgy érezte mintha egy késsel megskalpolták volna, az orrától felfelé egészen az kisagyáig. Hasonló élménye volt egyébként a pálinkával is.

De a gyümölcsök terén ő sem volt mindig képben, például anyukám kertjében látott életében először almafát és rácsodálkozott a cseresznyére, hogy az nem a földön nő, mint az eper.

Igen vagy nem?

A brazilok nagyon nehezen válaszolnak egy eldöntendő kérdésre igennel vagy nemmel, és nem szoktak egyenes választ adni semmire. Hanem hímeznek, hámoznak, magyaráznak egy órát, ha valamire nemleges a válasz, akkor meg végképp bajban vannak, mert nem akarják a másikat megbántani.

Így sokszor nem mondanak nemet, de nem is csinálják meg, amit a másik kért, vagy amit megbeszéltek. A magyaroktól megszokott egyenes válasz (amikor azt mondják, amit éppenséggel gondolnak) sokszor sértő egy brazilnak, ők megszokták, hogy nem kapnak direktbe negatív választ az arcukba.

A férjem annyiban változott az évek során, hogy most már megmondja, ha valami nem tetszik neki és nem akar mindig a másik ember kedvében járni, főleg, ha az neki kényelmetlen, nekem pedig meg kellett szoknom, hogy legyek türelmesebb a brazilokkal.

Hogyan házasodjunk Brazíliában?

Brazíliában élve

Én úgy gondolom, hogy itt magyarként egyáltalán nem nehéz beilleszkedni a mindennapokba, mivel a brazilok hihetetlenül kedves és segítőkész emberek, akik folyton készek egy kis beszélgetésre és folyton ott van a mosoly az arcukon.

A nehézséget számomra pont az okozza, hogy ennyire kommunikatívak, én viszont nagyon kevés portugál tudással érkeztem az országba, így nehéz bekapcsolódni egy pörgő beszélgetésbe, továbbá, Santos egy kisváros és itt sokan életükben nem láttak még külföldit és ez néha lebénítja az embereket.

A másik legnehezebb dolog itt a barátkozás, már úgy értve, hogy időbe telik, amíg megtanulom a nyelvet annyira, hogy ki tudjam alakítani a saját baráti körömet és ne mindig a férjem barátainak a feleségeivel vagy barátnőivel kelljen beszélgetni és barátkozni, akár tetszik, akár nem.

A férjem abban a szerencsés helyzetben volt, hogy amíg Budapesten laktunk, ő körül volt véve brazilokkal, de még így is kijött rajta egy erős kultúrsokk. Nehezen viselte, hogy az emberek nem mosolyognak annyit az utcán, hogy sok mindenben rám volt utalva, valamint hiába küzdött a magyar nyelvvel, nem ment neki, így 2 év után elvesztette az érdeklődését először a nyelv, aztán az ország iránt.

A legkiegyensúlyozottabban és a legkevesebb feszültséggel eddig Londonban laktunk, pont azért, mert nyelvi nehézségek híján nem voltunk egymásra utalva, mindenki tudta intézni a saját dolgait. Ez most nehezebb, de úgy gondolom, én jobban kezelem ezt a szituációt, mint a férjem anno Magyarországon.

A legjobban persze a kisfiunk jött ki az összes helyzetből, ő jól érezte magát Magyarországon is, Angliában is és most Brazíliában is.”

Cecíliának van egy blogja, a Hello from Santos, érdemes megnézni!

A teljes posztot pedig a Frankfurti mesék oldalán érhetitek el!

(Fotó: flickr.com/Courtney Carmody)

Share.

About Author

Leave A Reply