A magyar, aki Svédországban tanult meg főzni

0

Méghozzá nem is akármikor, hanem még bőven a hatvanas években. Igazi időutazás vár ránk, Hobbiszakács oldalára Csodabogár írta meg kalandjait. Egyebek mellett az is kiderül, milyen az, amikor a tarkabab melasszal készül. (Nem túl jó.)

„1965-öt írunk, budapesti nő pénz és nyelvtudás nélküli becsöppen Stockholmba. Pici pénzecskémen megpróbáltam boldogulni. A városban hotdogot vettem… Jujjjj… a szivacsszerű kenyér édes, a benne levő „dog” pedig savanykás volt. Netán romlott?

Jómódú orvos családnál lettem cseléd, a férj észt volt, és sokat jártak a kontinensre, jól beszéltek németül. Napközben azt ettem, amit a jégszekrényben találtam. Ez többnyire vajaskenyér volt. Édes kenyéren sós vaj.

Vacsorát az asszony főzött. Néha egészen jókat. Emlékszem a finom halételekre. Szerencsére se surströmming, se lutfisk nem szerepelt az étlapon. Kiemelkedő volt a västkustsallad, amelyhez – a normál svéd szokással ellentétben – salátaöntet is volt. Hétvégére sokszor volt rostbiff salátával.

No persze mindenhez tejet ittak. Jómagam már kisbabaként kihánytam a tejet. Nagy megdöbbenést keltett a családban, hogy csapvizet ittam. Stockholmban akkoriban kifejezetten jó volt a csapvíz.

Következő munkahelyem konyha közeli volt. Nem a konyhában dolgoztam, de a tálalásban részt vettem, ergo láttam mit főznek. A nagydarab svéd szakácsnő nem vetette meg a piát, ami megérződött az ételeken. Kevés piával egész ehető dolgot produkált, tök józanon pocsékot, teljesen bepiálva pedig érdekeset. A köttbullar-ba be lett dolgozva a heti maradék. Hús ritkán, legfeljebb mutatóban.

Irány külföld, válogass több száz állásajánlat közül a Határátkelőn!

Ehető volt a janssons frestelse, a pytt i panna és a halfogások. A tarkabab főzelék írtó gusztán nézett ki a fazékban, és én nagyon éhes voltam. Szedtem a tányéromba, és belekanalaztam… azt a sokkot! Néztem hova köphetném az édes förmedvényt. Kiderült, hogy a svédek melasszal készítik. Még most is összerázkódom, ha rágondolok.

Mindeközben gyorsan leszoktam a kávéról, és lelkes teaivó lettem. A fika minden munkahelyen szent dolog. Kimaradni nemigen illik ebből, de azt a szörnyűséges, világosra pörkölt, megfőzött savanyú kávét, nem voltam képes meginni. A kávéhoz járó sütemények is eléggé feledősek. Amit nagyon szerettem az a smörgås, azaz a szendvics volt. Fantasztikus garnélás, rostbiffes, és lazacos szendvicseik vannak.

Egy év se telt el és saját lakásom lett, saját konyhával. Megkezdődhettek a főzős kalandok. Ugye soha életemben nem főztem semmit. Otthon legfeljebb rántottát csináltam. Hála vizuális memóriámnak sok mindenre emlékeztem abból, amit a konyhában láttam.

A húsokkal komoly bajaim voltak, mert sejtelmem se volt mibe milyen hús talál. Nem voltam hentesnél otthon soha. Nem tudtam milyen zsiradékot kell használni. Végül a kókuszzsírnál kötöttem ki, mert az hasonlított legjobban az otthoni zsírra. Margarint ettem, mert azt hittem az vaj, csak éppen más, mint otthon. A tejfölt imádtam. (…)

Jó tanulás volt nekem Stockholm. Ha valami „normálisabb” helyre kerülök, akkor talán soha nem tanulok meg főzni.”

Nyilván mondanom sem kell, hogy érdemes elolvasni a teljes történetet, amit itt tehettek meg.

Share.

About Author

Leave A Reply