Luxussal kibélelt aranykalitka

0

Egyszer megjelent egy írás Zsófitól Dél-Afrikából, melyben megírta, miként követte szerelmét oda, és milyennek is látja az országot (aki nem olvasta volna, ide kattintva pótolhatja). Akkor azt írta, hogy bár kívülről, turistaszemmel nézve csodás, Dél-Afrika nem feltétlenül az a hely, ahol a gyerekeit fel szeretné nevelni. Most jöjjön egy válaszposzt a több mint két évtizede ott élő Magditól, aki leírja, milyennek látja ő Dél-Afrikát.

„Huszonkét éve élünk itt ketten a férjemmel, két bőrönddel jöttünk ki. Először is azt kell elmondanom, hogy Európát Afrikával még csak össze sem lehet hasonlítani, nemhogy párhuzamokat vonni.

Más a kultúra, más az élet, mások az emberek. Minden országnak van jó és rossz oldala. Az a pár hónap, amit itt töltöttél, nem elég ahhoz, hogy ismerd is ezt az országot.

Aranykalitka?

Igen, de annyi különbséggel, hogy luxussal van kibélelve. Hogy autót kell használni mindenhová, ez itt természetes, úgy, mint az egész afrikai kontinensen, mert nemcsak itt, de egész Afrikában nincs tömegközlekedés.

Ha jól értem, még jól vagy, mert nem történt veled semmi. Nem raboltak ki, nem tartottak a fejedhez fegyvert, hogy elvigyék az autódat, stb. Ugyanezt mi is elmondhatjuk magunkról.

Az újságok sok mindenről írnak, ami meg is történik, de tudni és ismerni kell a helyeket, hogy hova ne menjen az ember. Hogy nem lehet az utcán sétálni? Ez igaz, de tudod, hogy miért?

A városok nem úgy vannak kialakítva, mint Európában, és akkora ez az ország, hogy autózol 150 km-t és még mindig Johannesburgban vagy. A tengerparti városokban sétálhatsz, jöhetsz-mehetsz, nem probléma.

A költségekről

20,000.00 Rand egy hónapra két főre? Mi egy normális környéken élünk egy 120 négyzetméteres házban (1000 nm-es telken), 90 négyzetméteres, három autós garázzsal, ennek a havi rezsije 1200-1500 Rand.

A házat bankon keresztül vettük, de már tíz éve ki lett fizetve. A lakásokat és a házakat nem 2 vagy 3 szobásnak nevezik, hanem 2 vagy 3 hálószobásnak, ami nagy különbség, mert ezen felül még van egy nappalid, dolgozószobád, meg hasonlók.

Nem tudom, mit értesz a „fapados” autó alatt, de mi a három Volvóra (az egyik négykerék meghajtású) 1500 Rand biztosítást fizetek. Benzinre elmegy körülbelül 2000 Rand. A kábeltévé, az internet természetes.

Ha mindennap húst hússal eszel (és most a marhabélszínről beszélek, mert csak ez megy itt), akkor sem kell rá 6000 Rand havonta. Itt még a szegény fekete sem iszik vizet, csak kólát, mert ahogyan a kertészem mondta, a víz csak mosásra és főzésre való.

Hangsúlyozom, ha van munkád, akkor nyugodtan, gondtalanul élhetsz és ezt az átlagember szemszögéből írom, olyanokéból, akik hétvégenként nem vesznek 2-3 karton (24 db / karton) sört, hogy „jól érezzék magukat”, mert akkor nyilvánvaló, hogy a 6000 Rand nem elég.

Elmentek és visszajöttek

Igen, a fehéreknek most nehezebb a helyzetük, de ha jó szakember vagy, megbecsülnek. Én is állami cégnél dolgozom már 15 éve és senki sem rúgott ki azért, mert fehér vagyok. A fizetésem pedig nettó 17 ezer Rand havonta.

Hogy korrupció van? Mondd már meg nekem, hol nincs? De kit érdekel, ha én jól élek?

Hol látsz te Magyarországon öttagú családot ebédelni, vagy vacsorázni hétvégéken? Ugyanazt a luxust élvezzük mi is, mint a külföldiek, mert megengedhetjük magunknak.

Sokan elmentek, de sokan vissza is jöttek. Beszéltél a már régóta itt élő olaszokkal, portugálokkal, hogy hazamennének-e? Tudod, mi a válasz? Inkább főbe lőné magát mindenki, mint hogy visszamenjen.

Az itteniekről

Senki nem beszél az itteni emberekről, pedig ez az, amiről beszélni kell. Teljesen más beállítottságúak, mint például Magyarországon vagy más európai országban.

Hogy mi a különbség? Nem sok, csak annyi, hogy barátságosak, és segítőkészek, legyen az fehér, fekete, színes vagy indiai. Egy pillanat alatt szóba lehet elegyedni bárkivel bármiről, és ha egy „autócsoda” parkol valahol, és az ember nézegeti, majd véletlenül jön a tulaj, nem mordul rá senkire, hogy mit akar ott… hanem félreáll és megvárja, amíg elmegyünk.

Nem mondja nekünk a boltban az eladó, ha nézegetünk egy árut, hogy „most megveszi, vagy mi lesz?” (mint történt az Magyarországon tavaly), hanem ha a fél üzletet odahozatjuk, és nem veszünk semmit, akkor is mosolyogva megköszöni, hogy ott voltunk.

Tavaly és idén is volt itt egy magyarországi rokonunk, aki éppen eleget olvasott Dél-Afrikáról. Több mint 4 ezer kilométert mentünk az egész országban, hogy valós képet kapjon mindenről. Napokig nem tudott magához térni, idén sírva fakadt a repülőtéren, amikor ment el, mert nem akart visszamenni. Nem mond ez valamit?

Ha a dél-afrikai párod afrikansz, akkor az életben nem fogja megszokni sem Magyarországot, sem Európát. Hova ment az összes afrikansz, aki elhagyta az országot? Ausztráliába és Új-Zélandra, mert ezek a helyek hasonlóak és illenek az ő életvitelükhöz.

Nem tudom, otthon honnan fogod előteremteni a heti braai-ra való marhabélszínt? Mert náluk a sör, a rögbi és a krikett a lényeg. Nem így van? Van itt egy mondás, mely szerint akinek egyszer megsütötte a dél-afrikai nap a fejét, az mindig visszavágyik majd a gyönyörű égszínkék és napos Afrikába.

Sokat köszönhetünk az országnak

Mi magyarnak születtünk, magyarnak valljuk magunkat és büszkék is vagyunk a magyarságunkra, de azért sokat köszönhetünk ennek az országnak, ami megadta a lehetőséget, hogy normális életszínvonalat teremtsünk magunknak, hangsúlyozom, hogy bérből és fizetésből. Valahogy kötelezettségemnek érzem, hogy ezt tudassam is.

Amikor tavaly Magyarországon jártunk, az utolsó napokban már alig vártuk, hogy „otthonról” végre HAZA jöhessünk. Gondolom, ezzel a mondattal elmondtam mindent.”

(A poszt először a Határátkelő blogon jelent meg 2014 júniusában.)

Share.

About Author

Leave A Reply