Luxemburgi jogsi-gate

0

Az érettségi és az egyéb iskolai hercehurcák mellett sokunk számára alighanem a jogosítvány megszerzésénél a vizsga volt az egyik leginkább stresszes dolog. Na de hogyan zajlik ez az egész Luxemburgban? A Luxemb(o)urgból szeretettel blog szerzője saját bőrén tapasztalja éppen.

„Eddig 15 órán vagyok túl, vagyis 15×60 percen, volt már minden: sötétben vezetés, esőben-hóban vezetés, autópálya, országút, belváros, óváros, parkolás merőlegesen és párhuzamosan, dugó és száguldozás, ami szem-szájnak ingere.

Eléggé hullámzó volt, hogy hogy éreztem magam, az elején élveztem, de rettenetesen lefárasztott, egy idő után, amikor tudatosult bennem, hogy mennyi mindenre kell figyelni és milyen sok a kockázati tényező, akkor minden óra előtt szorongtam.

Viszont egyre kevésbé volt fárasztó, és nyilván egyre jobban is ment, úgyhogy most meg teljesen jól érzem magam a kocsiban, és a hibáim ellenére kezdek egészen biztos lenni magamban, és elhinni, hogy nem is olyan sokára egyedül is képes leszek elvezetni egy autót. (…)

Külföldi állásajánlatok százai egyetlen kattintásra! Ne hagyd ki!

Ma egyébként végigmentünk az egyik lehetséges vizsgaútvonalon, és Melanie azt mondta, ha ez lett volna a vizsga, átmentem volna. Csak az a bibi, hogy egyelőre még folyton instruál, mondja, mikor mire figyeljek, „nem akarsz fölváltani hármasba esetleg? csak kérdezem”, stb., így könnyű, de a maradék alkalmakkor már nem fogja mondani, hova nézzek, mit csináljak, kénytelen leszek magam rájönni, és úgy nem elrontani.

Amit eléggé hiányolok a képzésből, azok a műszaki dolgok. Tehát kb. azt se tudom, a lámpákat vagy az ablaktörlőt mikor és hogy kell bekapcsolni.

Az autó motorját életemben nem láttam, a keréknyomás megállapításának mikéntjéről gőzöm sincs, és hogy az elsősegély-doboz hol van, ha van egyáltalán, azt csak találgatni tudom.

Itt ezek abszolút nem képezik részét a jogsihoz vezető útnak (sic), ja, és ami még nagyon érdekelne, hogy tankolni hogy kell?, szóval ezekre majd rá kell jönnöm, amikor lesz autónk. És akkor kerékcseréről ne is beszéljünk.

Itt, a hanyatló Nyugaton szerintem mindenki arra van berendezkedve, hogy ha műszaki probléma van, akkor segítséget hív, azért fizeti a méregdrága biztosítást. Mondjuk nekem már a tankoláshoz is segítség kell majd kb., de előtte megnézek majd valami oktatóvideót.”

A teljes posztot itt találjátok.

Magyarország kilökött magából

(Fotó: pixabay.com/gusttavobraz)

Share.

About Author

Leave A Reply