Londoni kultúrsokkok

1

A brit fővárosban sem feltétlenül mindenki az, akinek látszik. Legalábbis erre lehet következtetni az Életem morzsái blog posztjából.

„Talán kezdem ott, hogy 2011-2012-ben nyelvsuliba jártam, s ott ért első körben a londoni kultúrsokk. Az egyik angol tanuló csoportban volt egy turbános, szakállas fazon, ránézésre azt mondtam volna, hogy pakisztáni.

Kifinomultam, stílusosan öltözött és úgy tűnt márkás az órája, meg naná, hogy iPhone tulajdonosa volt. Mikor egyszer megkérdeztem tőle, hogy hova valósi, azt felelte: Németország, Hamburg.

A szemem nem hazudik sose, gondolom látszott, hogy ledöbbentem. Magamban meg is jegyeztem, hogy te úgy vagy német, mint én angol. Semmi közöd a németekhez, csak rád kell nézni.

Mutass be a Brexitnek! Válogass angliai álláslehetőségek közül!

Aztán persze felfogtam, hogy egykoron valakije, feltehetően a háború után bevándorolt német melósnak, s hát hogy hogy nem, ott ragadt és lett szép, népes család, aminek ő is leszármazottja.

Ami meg nyilván fájt, hogy én, akinek az összes felmenője echte európai és itt élünk jó sok száz éve, milyen kis „csórika” ehhez a „nagy” némethez képest. Nekem még csak iPhone-ra sem tellett, plusz márkás ruhákra sem. (…)

Második eset szintén nyelvsuliból. Kendős, visszahúzódó csajszika. Tőle is megkérdeztem hova valósi. Gondoltam valami Irak szintű ország. Hát persze, hogy nem. „Én holland vagyok” – mondta.

Hogy a fenébe vagy te holland, magamban ezt is meg kellett emésztenem 2012-ben kétszer is. Ne már, hogy minden ilyen-olyan ember menő nyugat-európai ország állampolgára legyen? (…)

Később találkoztam egy Facebook-csoport által egy német csajszival (aki tényleg német volt). Valahogy szóba került, hogy náluk milyen nációk és hogy élnek. Ő mesélte el, hogy bizony rengeteg a török.

De olyan szintén élnek zárt közösségekben már, hogy németül egyetlen szót sem beszélnek iskolás korukig a gyerekek. A csaj azt nehezményezte, hogy szerinte nem is akarnak integrálódni, inkább csak elszigetelik magukat sokan a saját népükkel. (…)

Az utolsó emlékezetes sokk az idén ért az uszodában. Nyáron én éppen befelé igyekeztem, mikor egy tetőtől talpig feketébe öltözött anyuka, fekete kendővel és a szintén feketében lévő gyerekivel meg indulni készült.

Londonban mindenféle nép él, nem zavar, hogy kik járnak uszodába és hogyan öltöznek. Ám, mikor egymás között elkezdtek magyarul beszélni, egy pillanatra megállt bennem az ütő. Hogy mi van? A full fekete hölgy, a full feketébe öltözött gyerekeivel magyar?! Hja bizony, hogy az volt. (…)

Utána eszembe jutott egy londoni magyar ismerősöm idei megjegyzése: „egyre több Nyugat-Európában, a nem európai kultúrkörből származó apától születő magyar gyerek, s őket hogyan fogadná majd a közvélemény, ha egyszer hazaköltöznének?”

A teljes posztot itt találjátok.

Külföldi állásajánlatok százai egyetlen kattintásra! Ne hagyd ki!

(Fotó: pixabay.com/namiki606)

Share.

About Author

1 hozzászólás

Leave A Reply