Londonból tengerpartra

0

Hogy mit látunk a magunk látóterében, azért mindannyian felelősséggel tartozunk, de természetesen ezzel együtt is sokan igyekeznek ott elhelyezni dolgokat. Marton Péter e heti írása. 

Marton Péter: Panorámák (novella)

A tengeröböl lehetetlenül terpeszkedett előtte, a látóhatáron túlról bal oldalt, a látóhatáron túlig jobb oldalt, a tekintet egyszerre nem fogadhatta be, csak az agy rakhatta össze a képet, ahogy elért egyik ponttól a másikig,

ténylegesen nem mondhatni, hogy ott volt szemmel látható módon, mégis ott volt, festőien elhelyezett sziklákkal kétharmadtájt, merészen kiugró, az öböl fölé magasodó szirtekkel mindkét oldalon, köztük plázzsal és rengeteg csillogó tengervízzel,

János mégsem tudta élvezni ezt, csak nézte, ahogy tizenhat éves fia, aki ezúttal hajlandó volt eljönni velük a családi nyaralásra Londonból (bár a nyár nagyobb részét Magyarországon tervezte eltölteni a haverokkal), élvezi a hullámokat,

neki mégis egyre csak kínos kérdések motoszkáltak a fejében,

például hogy mibe kerül ez, hogy mennyit költöttek rá eddig, hogy lehet-e költeni efféle nyaralásokra a jövőben is, és tizenkét hónap múlva megint biztosítani valami hasonlót, hogyan lesz közben visszafizetve a magyarországi hitelük úgy, hogy a londoni életük élhetőségéhez is biztosítsák a minimumot, mi lesz az apósa egészségével a következő egy évben, gyógyszerezik-e tovább, és ha igen, meddig és milyen sikerességgel, kerül-e közben kórházba, azok közé a jobb nem belegondolni, milyen körülmények közé, ki viszi majd be neki a nem a kórházi kezelés részeként szükséges gyógyszereit, és hogyan változik ettől a felesége hangulata,

és addig rágódott mindezeken, míg rájött, hogy nem is lát mást maga előtt, csak zátonyokat, veszélyes áramlatokat, bajt hozó felhőket és hogy örökké ott áll, ahol a part szakad,

és hogy ebből a helyzetből nincs hová elmenni vagy kitekinteni: az a kurva szikla a pazar szépségével még direkt bosszantja is (meredezik ott hetykén), a sok hülye homok pedig mindenhová feltapad, csak arra jó, hogy hájas, izzadó testét muszáj legyen beállítania a szálláson a zuhanyzó alá, amivel az egész szállodai szobában fülledt párát csinál majd, hogy aztán levegő után fuldokolva kelljen kitárniuk a teraszajtót a rohadt szúnyogok előtt;

————

ezer kilométerre onnan, egy harminc négyzetméteres budapesti albérlet parányi erkélyéről a Jánossal egykorú (szintén 40 éves) Gergő nézett ki a társasház udvarára ugyanebben a pillanatban,

az udvaron békésen zöldellt a növényzet, széles lapulevelek, sűrűn növő repkény és borostyán várták a kánikulás időszak végén enyhülést hozó esőt,

aztán ahogy kell, feltámadt a szél, a lombkoronák magasságában susogás támadt, lehullottak ez első cseppek, és közben a hársfákról is gyakrabban hullott alá a termés, jellegzetes helikopterező mozgással a nehezebbek, pilóta nélküli siklószárnyként a könnyebbek,

könnyű volt elveszni ebben a szemlélődésben – Gergő afféle templomi áhítatot érzett, ahogy nézte fedezékéből a világot éltető zuhatagot, és hálát adott, hogy itt volt, itt lehetett most, hogy volt eső és fa, melyet ez az eső táplálhatott, sőt még az a szerény fizetése is megvolt, amiből megválthatta a jogot, hogy itt álljon ezen a parányi erkélyen, és nézze, amit a természet egyébként ingyen adott;

————

később, az este folyamán mindketten – János is, Gergő is – a laptopjukhoz ültek, hogy megnézzenek egy lazító videót, és az első hirdetés, melyet az algoritmusok elébük vetettek, a Phuxus nevű, újonnani áron 21,5 millió forintos luxusautó hirdetése volt, melyet a gyártó azért tartott fontosnak eljuttatni hozzájuk – Jánoshoz is, Gergőhöz is –, hogy tudjanak róla,

mármint hogy tudják, hogy van, és véletlenül sem úgy, mintha valaha is lehetne nekik ilyenjük egyszer: csak azért kellett, hogy tudomásuk legyen a világ Phuxusainak létezéséről, hogy amikor a velük egykorú Menő Béla, a valódi célközönség elrepeszt majd mellettük egyszer, Béla elégedettsége nagyobb legyen, tekintve hogy Béla panorámáját általában az ő gazdagságára ácsingozó, sóvár tekintetű és csorgó nyálú emberek töltötték ki,

és ha ilyenek netán nem jelentkeztek volna maguktól, a termék részeként elő kellett őket állítani, és a Phuxussal együtt a világ Béláinak eladni, a szikrázó spanyol tengerparttól a pesti lombok menedéket adó hűséig, ha boldogtalanok voltak az érintettek, ha nem (a különbséget Béla 150 km/h felett úgysem érzékelheti).

***

Marton Péter szerzői Facebook-oldalához itt lehet csatlakozni a Facebookon. Ez pedig a szerző saját weboldala eddig megjelent írásaival.

A kutató, aki Svédországba ment

Share.

About Author

Leave A Reply