London vagy Zürich?

0

A kérdésre a mai poszt szerzőjének, Jocónak meglehetősen markáns és egyértelmű válasza van, pedig ők a brit fővárosba sem a semmire érkeztek. Még csak azt sem mondanám, hogy nagyon nem jött be nekik London, de azért voltak hátulütői – de lássuk a részleteket!

„2014-ben költöztünk ki Londonba, én meg az asszony, 30-35 éves korosztály. Sose tartottam magam a tipikus kivándorlónak, ugyan nekünk is elegünk volt sok magyar dologból, de magunktól nem mentünk volna, enyhe lustaság és magasabb tűréshatár is szerepet játszott ebben.

Kis magyar informatikai cégnél dolgoztam, és felvettek egy csúcs informatikai céghez. Megvolt a szerződés, fizették és szervezték a költözést, ez megadta a lökést, elfogadtam az ajánlatot, mentünk.

Nagy lépés volt anyagilag, a hitelek miatt mínuszosak voltunk, de ez elég hamar átfordult. Nagy lépés volt szakmailag (habár az informatikusokat folyamatosan egyre inkább megbecsülik bárhol, és nem kell aggódni az elhelyezkedés miatt).

És ahogy várható volt, nagy változás volt világnézetileg is. Semmi bajom a magyarokkal, de nem is kerestem direkt a társaságukat, pont a százféle egyéb nemzetiség társaságát élveztem legjobban a munkahelyemen. A cég is rengeteget ad a diverzitásra, a nyitottságra, és ez baromi jól működik is.

Szülés Londonban

Persze tudjuk, nincs kolbászból a kerítés Londonban sem, de nekem bejött, amit az NHS adott, az HMRC-ra partnerként lehetett tekinteni, stb. (a magyar helyzet miatt amúgy alacsony volt a léc).

Londonban született meg kisbabánk, szinte luxusban volt részünk, pedig teljesen ingyenes közkórházban voltunk (azért velünk is eljátszottak egy korai szakaszban történő hazaküldést), örök szép emlék marad.

Utáltam a tömeget, de szerencsére akkor jártam be, amikor akartam, és többnyire nem kellett nyomorogni, de azért az 50 perces bejárás elég gáz volt. Zavartak a koszos utcák és enyhén omladozó épületek, amik miatt a mai napig egy kicsit koszfészekként gondolok vissza Londonra, de azért ez még bőven tűrhető volt.

A lakhatás mint rémálom

A legnagyobb gondunk a lakhatás volt. Pest megyében volt (illetve még van is) egy újépítésű lakásunk. Erről is lehetne sokat sztorizni, hogy milyen bajaink voltak (pl. az építési vállalkozó egy strómanos céggel, jogi kiskapuval átvert minket, a bíróság se segített rajtunk), de maga a lakás nagyon jó minőségű volt.

A költözés után Wimbledonban éltünk, szép környéken, kertes lakásban. A londoni szinthez képest ez elég jónak számított, de bőven elmaradt az új magyar lakásunktól. Tipikus 100 éves londoni téglás lakás, annak minden nyűgjével. (És tízszer annyi volt a lakbér, mint a magyar lakás törlesztője, de ezt kár hasonlítgatni.) Ezt az egy dolgot visszalépésként éltük meg.

Tipikus brit fogalom a property ladder. Az ember egy menekültszálló szintű olcsó flat share-ben kezd, aztán egyedül bérel, aztán vesz magának egy lepukkant házat, stb., és egyszer sok év múlva megérkezik valahova.

Na, ez nekünk több okból nem működött. Óriási visszalépés lett volna a létra alján kezdeni, főleg babával, a rendes albérlet meg drága volt. Így 30 éves kor fölött nem tudtunk annyit félretenni, mint aki mondjuk már 20 éves kora óta ott van, és végigjárta a létra alacsonyabb fokait.

Egy kisebb, lepukkantabb lakás depositjára való pénz már összejött volna, de nem hogy ilyet, még egy ott modernebbnek számító lakást sem akartunk venni, mert még az is bőven elmaradt az igényeinktől. Kialakult a gondolat, hogy UK hosszútávon nekünk nem fog működni, élvezzük, amíg lehet, félreteszünk, amennyi tudunk, aztán továbbállunk.

Aztán jött a Brexit

Sokáig voltak a hírekben rasszista támadások, szerencsére ilyet távolról sem érzékeltünk. Rövid távon még a font bezuhanása is jól jött, mert a fizetésem egy része USD-ben jött (bezzeg mennyi Brexit-szavazó fog rosszul járni anyagilag, szomorú).

Attól sem féltünk, hogy magasan kvalifikált embereket ne hagynának ott dolgozni. De hosszú távon mégsem tűnt jó ötletnek ott maradni. Elindult az infláció, elkezdtek kiköltözni bankok, egyre nagyobb lett a bizonytalanság a jövőnkkel kapcsolatban, jött az elbénázott előrehozott választás, a nehezen induló EU-s tárgyalások, stb.

Irány Svájc!

Sok kollégám áradozott róla, hogy Svájc mennyivel jobb hely. Többen le is léptek oda. Mivel multicég, megfelelő teljesítményű dolgozók adott idő után kérhetik az áthelyezésüket, és ezt a költözést is fizetik.

Idén márciusban, mikor egy átszervezés után projektet kellett váltani, és az albérlet szerződés is majdnem lejárt, minden összeállt. Leginkább a housing crisis, kisebb részben a Brexit következményei miatt kértem az áthelyezést Svájcba. Jóváhagyták, költöztettek minket, májusban már Zürichben voltunk. (Hamarabb kiléptünk az EU-ból, mint a UK, haha.)

Svájc sem a mennyország, de az első három hónap alapján nagyon pozitív a benyomásom. Gyönyörű ország. A lakhatás még Londontól is drágább egy kicsivel, de a fizetések színvonala meg sokkal felette van, tehát bőven megéri.

Zürich előnyei

És a lakások színvonala, hát az ég és föld. Jól össze vannak rakva, jól néznek ki kívül-belül, és habár itt is van régies stílus, de modern is van bőven. A mostani lakásunk alapterülete másfélszer akkora, és van külön tároló helyiség a pincében, ami majdnem akkora, mint Londonban a kisebb bedroom.

Hetekig áradoztam olyan apró fejleményeken, hogy pl. amikor kinyitom a csapot, hamar és jó nyomással jön a melegvíz. Sehol nincs tömeg, olyannyira, hogy ezt még egy kicsit nehéz is megszokni. Könnyebben megoldható egy hazautazás Magyarországra. Ja, és a jobb oldalon vezetnek, nem elhanyagolható.

Sokat hallani, hogy nem annyira vendégszeretőek a svájciak, de szerintem a legtöbb általánosítás hülyeség, vagy csak mi vagyunk szerencsések, hogy jobb társaságba kerülünk mindig, de nincs ilyen problémánk. Németül tudni előny, de eddig a bolti eladótól az orvosig mindenki tudott angolul is.

Már most látom, itt sem lesz egyszerű saját lakásig eljutni, de itt most egyáltalán nem érzem azt, hogy evvel sietni kellene. És egyelőre eszemben sincs visszamenni Magyarországra dolgozni, mert a 2014-eshez képest még több lett a visszásság. Honvágyunk persze van, de még kivárunk.

Azt sosem fogjuk mondani, hogy megbántuk volna Londont. De mindenkinek javaslom, fedezze fel a világ többi részét is.”

Share.

About Author

Leave A Reply